[62] casper007 (offline)

Alapos - Átlagos

Ő egy 28 éves fiú és itt lakik: Budapest / Budapest

4608 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 253400 kreditet gyűjtött

2012 március
10:08 világok háborúja
Összekapott, de a lényegre kitérő vélemény a Mass Effect zárásáról.
Egy trilógia záró darabját megkomponálni nem egyszerű feladat. Mondj egyet, aminek a végén minden fogyasztó elégedett volt, és megemelem a kalapom. Játékok esetében pedig kellő mennyiségű frissességet, változtatást kell beleplántálni a játékmenetbe, hogy ne egy missziólemezről beszéljenek az emberek. A Mass Effect 3 félig-meddig tudott csak megfelelni ezen elvárásoknak. Igazán nagyszerűen invitálja ismét a látogatót a tejút legkülönbözőbb pontjaira, és látja el töménytelen információval, majd, mintha minden a visszájára fordult volna, esetlenül tukmálja bugyuta teendőkkel, és készteti azok elvégzésére egy virtuális mérce növelésének reményében.

A harmadik epizód elődjére alapoz, nem hinném, hogy ez meglepetés. A missziók során ismét két-két csapattagot választhattam magam mellé, akik ugyan a konkrét tűzharcban most sem segítenek sokat, a statikus képesség-menüt lenyitva azonban számtalan finomság közül csemegézhettem. Bár előre senki sem tudja, mit is tartogat az adott küldetés, egy esetleges második végigjátszás alkalmával már előre meg lehet tervezni a szereposztást, és érdemes is, mivel az egyes ellenségtípusok meglehetősen allergiásak bizonyos társainkra. Emellett az alapvető tulajdonságaikban is különböző kasztok (katona, mérnök, biotikus harcos, illetve ezek kombinációi, amelyek gyökeresen nem térnek el szüleiktől, de extra képességeket használhatnak) kellő változatosságot nyújtanak a harcok alatt. Mindezt kiegészíti egy „itt van, örüljetek” fegyverfejlesztési rendszer is, ahol egy-egy típushoz öt kiegészítőt találhat/vásárolhat a játékos. Érdemben azonban a fentebb említett képességek használata teszi nemcsak színesebbé, de hatékonyabbá is az előrehaladást. Nos, talán vitán felül állhat, hogy a Mass Effect inkább RPG elemekkel átszőtt akciójáték, mint akciódús szerepjáték. Nem kell tehát sokat várni a karakterfejlesztéstől sem, a kasztnak megfelelő adottságokra lehet elkölteni a szintlépéssel járó pontokat, illetve az itt-ott talált páncéldarabokat lehet variálni (én a gyűjtői verzióhoz járó N7 Defender páncélt aktiváltam, és hagytam is magamon). Bár a Bioware hangsúlyozta a különböző játéknormák jelentőségét, érdemes a klasszikus Mass Effect mechanikát választani, ez gyakorlatilag magába foglalja a másik kettőt, amelyekben vagy a harc, vagy a döntések lehetősége minimális. A második részhez képest ugyan előrelépés történt, de még mindig kevés ahhoz, hogy komolyabb RPG tartalomként tekinthessen rá az ember. Főleg, ha megfigyeli a küldetések felépítését. Nem kell több útvonal közül választania, s bár a nyitott terek látványa néhol egészen lenyűgöző, egy útvonalon tereli a játék. A felfedezés tehát minimális, az adott szituációt színesítő naplóbejegyzéseket vagy fejlesztéseket lehet találni.

Összesen 27 főbb küldetés vár teljesítésre, melyek szerencsére túlléptek a csapattagok verbuválásán és lojalitásuk elnyerésén. Most ugyan a galaxis fajainak támogatását kellett megszereznem, az általuk szabott feltételek teljesítése nem festett olyan szürke képet, mint a Mass Effect 2. Mindenkinek megvolt a maga gondja-baja, és elvárták, hogy megoldjam azokat. Itt dörzsölhetik a kezüket a sorozat rajongói, mivel igencsak fasúlyos döntések meghozatalára van lehetőség. Ezalatt élet és halál, reményteli vagy kilátástalan jövő feletti rendelkezésre gondolok. Az egész trilógián átívelő kérdésekre kaptam választ, és konstans konfliktusok végére került pont. Így vagy úgy. Érdemes figyelembe venni, ki milyen döntéseket hozott a korábbi epizódok során, mert azok kihatással lehetnek a végjáték történéseire is. Kisebb és nagyobb, egyenesen óriási mértékben is. Ha megragadott a Mass Effect legnagyobb erénye, a ragaszkodás, akkor bizony hosszú perceket tölthetsz el töprengéssel, vívódással, mielőtt választasz. Itt értem el ahhoz a ponthoz, amit mindig is a legnagyobb előnyben részesítettem a franchise életében. Ez a kidolgozott univerzum és a benne élő karakterek mélysége. Egyrészt ott a tudástár, az egyes fajok történelméről, vallásáról, háborúiról, egyéb viselt dolgáról szóló információözön, amibe érdemes belemélyedni két misszió között. Másrészt ritkán látni olyan törődést a karakterek irányában, mint itt. Három rész, és közel 130 óra játék hosszú idő, ezalatt pedig nemcsak vállvetve harcoltam társaimmal, de beszélgettem velük, és megkedveltem őket. Üdítő, hogy ezen lények, legyenek emberek, asarik, turianok, vagy egyéb teremtményei az evolúciónak, saját gondolatokkal, véleménnyel bírnak. Nem tökéletes a párbeszédrendszer, ami kiütközik a harmadik felvonásban. Sajnos a korábbiaknál kevesebb esetben van lehetőség a feleletválasztós rendszerben ténykedni, sokkal inkább egyszerű interakcióba lépésre van lehetőség, ezután hallgathattam meg barátaim mondanivalóját. Bevetések előtt is a legtöbbször két kommentár közül választhattam, maximum megkérhettem küldetésadómat, hogy részletesebben számoljon be a helyzetről. Mégis, végighallgatni Garrus és Vega komikus szópárbaját, előbbivel meglátogatni a Presidium tetejét, az örökké fensőbbséges Javik diktatórikus világszemléletét megismerni nagyszerű élmény. Mert a Mass Effect nem arról szól igazán, hogyan likvidálom az ellenséget, hanem hogyan viszonyulok azokhoz, akikkel összehoz a sors. Mint mindent, ezt a rendszert is tovább lehet építeni, de jelen helyzetben teljesen elégedett vagyok az eredménnyel, mert a végén a többiek miatt érzett aggodalmam igazolta az elképzelés működőképességét.

A fő sztoriszál élvezetes, és egyes pontokon kimondottan katartikus, a mellékküldetések ugyanakkor pár érdekes információtól és egy-két kivételtől eltekintve méltánytalanok a figyelemre. A Citadellán nézelődve minden sarkon beszélgetések fültanúja lettem, amiknek bizonyos tárgyak megszerzése volt a tartalma. A maximálisan leegyszerűsített bolygószkennelés segítségével rövid úton zárhattam ezeket a megbízásokat, cserébe pedig extra erőket kaptam galaktikus flottámhoz. Hogy mi is ez? A Reaper-ök elleni készülődés sarkalatos pontja az ún. War Asset-ek gyűjtése, melyek a végső küzdelembe induló erők esélyeit hivatottak megbecsülni. Megsúgom, tényleges jelentőségük nincs, de akit a fentebb említett személyesebb élmény érint, mindenképp öljön egy kis energiát ebbe a folyamatba.

Nagyra becsülöm, hogy a döntéseimet úgy hozhattam meg, ahogy én azt jónak láttam, mert a játék kellő információval látott el, és kalandjaim során megismertem az egyes választási kényszerben érintett barátaimat. Mondhatnám, hogy a Mass Effect személyes
17 komment

[11] frg_dnl
máj 04., péntek 9:56 #17
Nekem csak az alábbi dolgok tetszenek a játékban, ami nem azt inkább nem írom :
- multiplayer : végre játszhatok pár szimpatikus fajjal . Hétvégi apróságok .
- a fegyverek és a harc : jobbak lettek, nehezebb és taktikusabb, kidolgozottabb lett a játék. Az rpg fejlesztés egész jó lett.
- a mellékküldetések ( pl. kimenekíteni a Cerberus kutatókat stb. ) és néhány fő küldetés : Tuchanka, Rannoch.
- Cris Velasco & Sascha Dikiciyan zenéi.
[62] casper007
ápr 02., hétfő 17:31 #16
Válasz theSickness (#15) üzenetére
Én a kettőben láttam a szakácsot.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
ápr 02., hétfő 17:19 #15
Válasz casper007 (#11) üzenetére
Van az az idősebb szakács a hajón (a nevét ne kérdezd, fogalmam sincs), rá gondoltam.
[28] aya
márc 29., csütörtök 12:15 #14
Ahogy nézem a videokat most hogy már végigtoltam és nem érdekel a spoiler, jöttem rá hogy a háromban mindenki alkoholista azért nem akar ágyba bujni.
Ashley piás:
KATT!
Tali piás
KATT!
Shapard piás

KATT!
PS4, XONE Switch , mega pc :)
márc 29., csütörtök 12:11 #13
Válasz casper007 (#11) üzenetére
Ja oké. A Vega-Javik párbeszéd legdurvább része tényleg az a gonosz kacaj Javiktól a legvégén, meg amikor utána elmondja Shepardnak, hogy őt senki nem érti, de nem is érdekli.
Garrus mellett a másik kedvenc karakterem Tali, mert neki is elég jó humora van (Liarát viszont a ME1 óta elég unalmasnak tartom).

Nálam Kaidan (tudom-tudom, MIÉRT)-Garrus-Garrus volt a sorrend, meg a ME3-ban véletlenül elmentem zuhanyozni Traynorral, de azt visszatöltöttem. A női Shepardoknak nem sok "normális" opció adatott, a ME3-ra az egyetlen hetero ember Kaidanból is bi lett, Joker és Vega pedig cannot have, buuu...
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
[28] aya
márc 29., csütörtök 12:04 #12
Válasz casper007 (#11) üzenetére
Akkor a lista
Me 1. Ashley, Liara T'Soni,
Me2. Tali, Miranda, ( jack samara kimaradt )
Me3 Liara T'Soni, ( ashley megmurdelt igy kimaradt )
PS4, XONE Switch , mega pc :)
[62] casper007
márc 29., csütörtök 7:20 #11
Válasz siklara (#9) üzenetére
Szerintem a Vega vs. Garrus jelenetre gondolt, amikor egymást licitálták. De a Vega vs. Javik párbeszéd sem volt rossz. "Now the joke is on you human, haha." Ha kedvenc karaktert kell választanom, én is Garrus-ra tenném a voksom, nagyon szimpatikus karakter. De sokan másokat is megkedveltem a trilógia alatt.

aya: hallottam róla, hogy a kettőben fűvel-fával össze lehet feküdni. Nekem a három játékban Liara-Miranda-Liara volt a sorrend.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
[28] aya
márc 28., szerda 15:46 #10
Kellene egy topikot csinálni, hogy kivel feküdtünk össze a három mass effect alatt.
Nos garrus nem volt köztük, de nem volt csata ahol ne lett volna velem, ( miután megszerezhető lett )
Kopasz jack kivételével mindenki kipróbálta a parancsnoki ágyat, igen még tali is, bár telefonált még elötte az anyukájának
Mirandát ki nem hagytam volna.
Vicces mert Massoforgiát csináltam belöle, úgy mint a wicherből.
PS4, XONE Switch , mega pc :)
márc 28., szerda 12:23 #9
Válasz theSickness (#6) üzenetére
Ja elfelejtettem megkérdezni: miféle szakáccsal való szócsata? Nekem semmi ilyen nem rémlik, csak nem lemaradtam a játék egyik legjobb poénjáról?? (Nálam nem is volt szakács a ME3-ban, csak Vega kotyvasztott egyszer magának valamit a konyhában.)
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
márc 28., szerda 12:07 #8
Válasz theSickness (#6) üzenetére
Nekem is Garrus a kedvencem az első rész óta, ezért a ME3-ban is szinte mindenhová vittem magammal, mert rendszerint az ő megjegyzései a legdurvábbak. A ME2 talán legjobb, legkatartikusabb küldetése volt, amikor újra találkozunk vele és vállt vállnak vetve harcolunk Omega bandái ellen. KATT!
Tartottam tőle, hogy a románc majd kicsit hazavágja a karakterét, de a szokásos higgadtságától elütő szerencsétlenkdése meg csak még szórakoztatóbbá teszi.

"There's no Shepard without Vakarian" - AWW YEAAAHH, BROS 4 LIFE.
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
[62] casper007
márc 28., szerda 7:21 #7
theSickness: ez is igaz, mivel az még csak második rész volt (vagyis tudhattuk, hogy jön a harmadik, és oda jó lenne minél több embert átvinni a beszélgetések, és jelenetek miatt), el kellett nyerni a csapattagok jóindulatát. Zaeed esetében pl. meg akartam menteni a civilt, de hagytam magam rábeszélni az üldözés folytatására. Szerencsére a kényszer most nem volt ilyen erős, itt a vége, minden úgy alakul, ahogy. Bár én össze akartam gyűjteni a lehető legtöbb War Asset-et, ezért a sok értelmetlen mellékküldetést kellett megcsinálnom.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
márc 27., kedd 20:23 #6
Válasz siklara (#4) üzenetére
Pontosan. Garrus személyes kedvencem, mert egyenes és megbízható, és minden feszessége ellenére néha fel tud oldódni, és azok a legjobb pillanatok. A szakáccsal történő szócsatáját nagyon bírtam, de a kedvencem tőle a Citadel tetején ellőtt fricskája Shepard felé, amikor a második részben elhangzott "I am Commander Shepard, and this is my favorite shop on the Citadel" jelmondatot figurázza ki.
Számomra minden idők egyik legszimpatikusabb játékos karaktere.
márc 27., kedd 20:18 #5
Válasz dreampage (#3) üzenetére
Nekem is egyből ez jutott eszembe, csakhogy annak idején sok rajongó nem volt vele elégedett, főleg az ewokok miatt. Lucas-nak nem Jar Jar volt az első Happy Meal menüs húzása.
márc 27., kedd 19:47 #4
"Mégis, végighallgatni Garrus és Vega komikus szópárbaját, előbbivel meglátogatni a Presidium tetejét, az örökké fensőbbséges Javik diktatórikus világszemléletét megismerni nagyszerű élmény."

Nekem ezek miatt érte meg végigjátszani a ME3-at. Garrus és Vega "ki a keményebb csávó" vetélkedése, Garrus és Joker egymást oltogató viccei, vagy amikor Javik a konyhában trollkodik... csak hogy a legdurvábbakat említsem.

Vega volt számomra a játék legnagyobb (höhö) pozitív meglepetése, és plusz pont neki a MaKo iránti rajongásáért. Korábban miért nem bírtak szórakoztató emberi csapattársat rakni egyik részbe sem?
Javik is jó, de így még jobb lett volna: KATT!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
[111] dreampage
márc 27., kedd 14:25 #3
"Mondj egyet, aminek a végén minden fogyasztó elégedett volt, és megemelem a kalapom."

Star Wars Episode VI: Return of the Jedi (1983)

Sajnos ez egy modern szórakoztatóipari betegség, hogy nem zárunk le igazán semmit, mert még lehet belőle pénz. És azt hazudjuk, hogy azért jó mert rejtélyes. Ez a BioWare-nek most nagyon nem jött be.
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[28] aya
márc 27., kedd 14:11 #2
A második részt ott szidnám hogy mindenkivel tényleg jópofizni kellett, pedig volt olyan csapat tagom akit megpróbáltam megölni egy két gusztustalan tette miatt, de muszály volt vinni
Nembaj a végén elnyerte büntetését, véletlenül elhalálozott az omega relay után
2x kellett nekifutnom hogy a választásom miatt ott dögöljön, de megérte, a háromban már csak a normandia veszteség listáján szerepelt a liftel szemben.
PS4, XONE Switch , mega pc :)
márc 27., kedd 12:30 #1
" Igazán nagyszerűen invitálja ismét a látogatót a tejút legkülönbözőbb pontjaira, és látja el töménytelen információval, majd, mintha minden a visszájára fordult volna, esetlenül tukmálja bugyuta teendőkkel, és készteti azok elvégzésére egy virtuális mérce növelésének reményében."

Hibátlanul megfogalmaztad, tulajdonképp mi a legnagyobb baj a játékkal! Ott a hatalmas galaktikus háború, az érdekes, sokszor egymással szemben álló fajok, a temérdek érdekfeszítő információ. És mit kell csinálni? Megint jópofizni, szívességeket tenni, játszani a kifutófiút, mindezt egy erősebb sereg reményében.
A történelem ismétli önmagát: ha a második résznél lenyelte a vevők többsége, most miért ne lehetne újra eljátszani?
casper007
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
Ezeken a platformokon játszom
Playstation3
PC
Nintendo Wii U
Kedvenc játék-műfajaim
Akció, Kaland, FPS, Szerepjáték
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Könyvek, Mozi
Barátok, ismerősök
elvis
(offline)
liquid
(offline)
antaru
(offline)
Ghz
(offline)
drag
(offline)
bastard
(offline)
zaz
(offline)
playmore
(offline)
logen
(offline)
dreampage
(offline)
theSickness
(offline)
Lavitz
(offline)
Tommy_Angelo
(offline)
zs0lt1
(offline)
Edina
(offline)
Rolne
(offline)
Attila6
(offline)
Hellfrost
(offline)
rob
(offline)
Necroman Mk2
(offline)
Đoma
(offline)
gyuri12
(offline)
Fatman
(offline)
Vuxy
(offline)
Jackal
(offline)
axl
(offline)
Matos
(offline)
BW
(offline)
Alwares
(offline)
skiz0
(offline)
rolmanus
(offline)
jimessor666
(offline)
roli576
(offline)
Yip Man
(offline)
Sicknesshuga
(offline)
maccc
(offline)
kochanp
(offline)
Sübe
(offline)
atka
(offline)
x-doboz360
(offline)
Morwen
(offline)
sepsta75
(offline)
HuN Makaveli
(offline)
Iceakos
(offline)
kryss777
(offline)
mnorbee
(offline)
Final Doom
(offline)
Ray
(offline)
pergemark
(offline)
annie007
(offline)
erik10
(offline)
Nesh
(offline)
lorantHUN
(offline)
Joo T
(offline)
RedBoyforCE
(offline)
olin
(offline)
NikoBoy
(offline)
kicsihocza
(offline)
hocza
(offline)
regeth
(offline)
ryujani
(offline)
Gangster
(offline)
wortoo
(offline)
warass
(offline)
engé
(offline)
wodbear
(offline)
RoOte
(offline)
5T3V3N
(offline)
Quimby
(offline)
G.A.R.
(offline)
Sam360
(offline)
Xbox360Gamer
(offline)
Zombi Killer
(offline)
Enzo Di
(offline)
lamann
(offline)
Graphitman
(offline)
KiCsi MexXiS
(offline)
Wolverine
(offline)
Futrinka
(offline)
Adam360
(offline)
Yegor
(offline)
Alpár
(offline)
ne5h
(offline)
TheGameSCore
(offline)
M4ST3RCH13F19
(offline)
Amy
(offline)
John Smith
(offline)
okornyalbaro
(offline)
Bence360
(offline)
Keyoo
(offline)
MilanZila
(offline)
Zoy76
(offline)
dpb
(offline)
SRyan
(offline)
Fabri
(offline)
AnnexHUN
(offline)
Shifty Fox
(offline)
Szekitáj Chili
(offline)
FredPerry
(offline)
Svitzh
(offline)
Rolcsoo
(offline)
Kisszarka
(offline)