A 100 legjobb játék - 47.

** 47. - Mario Kart 64

Megjelenés: 1996

Platformok: Nintendo 64**

A Nintendo sok mai, alapvetőnek tartott játékstílust teremtett meg, sőt, legtöbbjüknek a mai napig képes egyeduralkodója, vagy csak szimplán legjobbja lenni. Ilyenek a mászkálós játékok vagy a társas- és partyjátékok, de ide sorolhatjuk a gokartos, egymást szivatós stílust is.

Az első Mario Kart még SNES-en indult, és egyből hatalmas sikert aratott, amelyet első körben az ismert karakterek összedobásával ért el, de az igazi lényeg, maga a játékmenet, a koncepció olyannyira egyben volt, hogy a karaktereket nem igazán kedvelő játékosokat is képes volt a képernyő elé szegezni. Pedig a koncepció marha egyszerű: hagyományos gokart-verseny megbolondítva (tipikusan Máriós) fegyverekkel, akár egymás ellen is játszva. Az osztott képernyős multiplayer módban végre rendesen ödapörkölhettünk játékostársunk orra alá, ami az akkoriban divatos, hagyományos versenyzős játékokhoz képest egy egészen új szintre emelte az egymás elleni versenyzés élményét.

Nintendoék nagyon jól látták, hogy a többszereplős mókára igenis van igény, és a Nintendo 64-et ennek fényében már négy kontrollerporttal tervezték - ennek pedig első zászlóshajója a Mario Kart 64 lett, amely egyből a generáció egyik legjobb, legélvezetesebb multiplayer játékává vált.És hogy miért ez a rész a sorozat legjobbja? Összefoglalva: a széria későbbi epizódjainak betonbiztos alapját ez a rész adja, hála az említett, már itt kiforrott négy fős lehetőségnek, a remek pályatervezésnek, az ötletes fegyverarzenálnak, a "snaking-nek" (amikor farolás közben ügyeskedve turbót tudunk szerezni) és az egyéb trükköknek. Ami még ennél is fontosabb, hogy a későbbi részekhez képest itt jóval nagyobb jelentősége van a tudásnak, míg a folytatásokban az egyensúly erősen eltolódott a szerencse felé, amikor már közepesen gyenge teljesítménnyel is lazán lehet nyerni. Persze az már személyenként változhat, kinek melyik mentalitás fekszik, és tény, hogy az utóbbi részek "lazasága" jobban kedvez a közösségi élménynek, de az összeszokottabb játékosoknak közel sem nyújtanak olyan élmény, mint a Mario Kart 64.

A sorozat kedvelőjeként nagyon rossz látni, hogy a legnehezebb, hónapok alatt kitapasztalható trükkök hiányoznak az új részekből - pedig nincs is nagyobb móka ezeknél. Felejthetetlen, ahogy a Rainbow Road pályán MINDENKI egyszerre akar balra elugrani, hogy jó eséllyel levágjon egy negyed kört, de mondhatnám az első helyezettre hajtó Bowser páncél átverését, a villám fegyver sokkal tudatosabb kihasználhatóságát, a banánhéjak és a remekül érezhető kicsúszások kifékezését, és az egyéb gonoszkodásokat. Rengeteg időt töltöttem / töltöttünk el a sorozat részeivel, és a legemlékezetesebb még mindig ez a rész. Meredek ezt így kimondani, de gyakorlatilag 3-4 évem telt el úgy, hogy szinte minden áldott nap ott nyomtuk az Üllői úti kisboltban, Laciéknál a játékot, és volt olyan is, amikor az éjszakát "átkartoztuk", majd ezután még bementünk a boltba, és én játék közben aludtam el. Szép emlékek. Sőt, arrafelé nem emlék, hanem a mindennapok része, ugyanis a srácok még a mai napig is nyomják, hiába jött ki azóta két generációnyi konzol - és ez elég jól mutatja a játék élvezhetőségét.

A Mario Kart sorozatnak számos kihívója akadt az elmúlt másfél-két évtizedben, és hiába akadtak egészen jól sikerültek vagy elfogadhatóak, nem tudtak igazán felnőni a feladathoz - a Mario Kart 64-et még maga a Nintendo is csak próbálja utolérni, több-kevesebb sikerrel. Persze az új részek jobban csillognak, akad bennük pár új ötlet, jobban is pörögnek, de pont, hogy a spirituszt spórolták ki belőlük. A 64-es rész a maga módján mindig a sorozat kiteljesedése.

/theSickness/