pénzből él az ember

Kisebb-nagyobb szünetekkel szoktam játékokat vásárolni. Amikor elérkezettnek látom az időt egy kimaradt cím pótlására, felkutatom az eladó játékok topikokat, és lecsapok a legjobb ajánlatra. Bár a használt játékok vannak túlsúlyban a polcomon, hébe-hóba új példányokat is vásárolok, főként angol áruházakból, akciós áron. Így került hozzám példának okáért a Borderlands vagy a Crackdown 2. A legritkább esemény a megjelenés napján vásárlás. Ebben az esetben ugye nehezen megkeresett pénzünkből a teljes árat csengetjük ki, és az ember kétszer is megnézi, mire ad ki annyi pénzt. Így fürödtem be a Deus Ex-szel a nyár végén, amit tűkön ülve vártam, és csalódtam benne. Nem jött be szürkés-sárgás világa, nem kaptam rá az ízére. Ellenben a Gears of War 3 már több, mint hetven órát pörgött a meghajtóban.

Egyszer megkérdeztem egy ismerősöm, ugyan miért eszik lekváros virslit. „Egy helyre megy.”, érkezett a válasz. Így van ez a játékokkal is. Mindegy, újonnan vagy használtan veszi az ember, a doboz szépen a polcra kerül. Veszel még egyet, lám, már ketten vannak, aztán egyre többen. Hirtelen azon kapod magad, hogy egész csinos gyűjteményed van. Megvallom, sokáig ragaszkodtam a megvásárolt címekhez, jó volt ránézni a sok dobozra a polcon. Mégis, pénzből él az ember, és idővel átértékel dolgokat. Nagyon jól szórakoztam a Red Dead Redemption-nel, tudom azonban, hogy nem fogom megint elővenni, érkeznek új játékok, és pótolni is kell. Akkor mi lesz? Ott áll a polcon, és tudom, hogy ott is marad, pedig pénzt is lehetne belőle csinálni, amiből aztán egy újabb áldozatot szerezhetnék. Vagyis töredékére redukálhatnám a videojátékokra költött pénzt. Vannak ismerőseim, akik majdnem nullszaldósan jönnek ki egy-egy címből, gyakorlatilag ugyanannyiért passzolják tovább, mint amennyiért megvették. Persze vannak időtálló befektetések. Gyűjtői kiadások, örök kedvencek, vagy olyan játékok, amelyek multijával hosszú időt tölt el az ember.

Nehéz szívvel, de meghirdettem pár játékom, és megdöbbenve számoltam, hogy egész kis vagyonra tehetek szert, ha minden a tervezett áron megy el. Hiába köszönök el a lemeztől, az élmény bennem marad, nem igaz?

Te hogy állsz a dolgokhoz? Eladod, vagy megtartod a játékaidat? Előbbi esetén van olyan cím, amit mindenképp megtartasz? Mi a bevált módszer? Megjelenéskor megveszed az adott játékot, gyorsan kiviszed, majd egy-kétezer forinttal olcsóbban passzolod is tovább? Netalán megvárod, míg egy játék beáll egy állandó árszintre, és akkor ruházol be rá, hogy ugyanannyiért eladhasd?