Top10 WTF-pillanat

Szeretjük a WTF-pillanatokat. Elvégre a szórakoztatás egyik sarokköve, és univerzálisan érvényesülendő alkotói igény, hogy a közönség ne csak szimplán jól érezze magát, hanem egyenes ívben dobja el az agyát a látottaktól egészen a stáblistáig. A WTF sokáig csak a filmvilág privilégiuma volt, ám az egyre bonyolultabb, és az élmények terén a mozihoz mind inkább felzárkózó videojáték-ipar lassan de biztosan átcsalogatta a „Húbazzeg”-jelenséget a saját térfelére is. A WTF tekintetében nehéz lenne általános definíciót alkotni, hiszen a nézőre gyakorolt hatása is számtalan féle lehet. A jó WTF nem csak a szemekre, hanem az agyra is hat. Mondhatjuk: szép dolog a tűzijáték, de az még jobb, ha a puskaporos rakéták mellett érzelmi töltetek is felrobbannak itt-ott. Visszakanyarodva így a definíció problémájára; talán akkor vagyunk a legpontosabbak, ha leszögezzük: A WTF-pillanat az a jelenség, amikor a nézőt a tapasztalt audiovizuális élmény esztétikai vagy érzelmi szempontból lenyűgözi.

Az, hogy a WTF „beüt” vagy elmarad, nagyban függ a szubjektumtól, a pillanatnyi attitűdtől, illetve a külső tényezőktől is. Épp emiatt nem vállalkozhattam objektivitásra a következő top10-es lista összeállításakor, ám megpróbáltam annyira a közízlést prezentálni, amennyire csak lehet. Következzen hát az én személyes top10-es WTF listám, szigorúan csak a jelen generációra értelmezve. Vigyázat; fokozott spoiler-veszély!

#10 - Limbo

Már az is nagy teljesítmény, hogy a kontúrok és árnyékok funkcionális alkalmazásával az alkotók képesek voltak érzelmi mélységet adni ennek az instant klasszikusnak, a lezárás viszont a maga csendességében egy igazi nagybetűs WTF. Az enigmatikus kisfiú teste az egyfajta dimenziókapuul szolgáló vízfelületen átzuhanva csendesen a fűbe ereszkedik, és álomba szenderül. Egy darabig csend van, aztán a szeme kinyílik, és lassan felül. Az ezt követő lépéseket garantáltan kiugró szívvel fogod megtenni.

#09 - Killzone 3

Lehet vitakört indítani a Killzone univerzumot ismét a PS3-ra cipelő harmadik rész minőségén, de egy valami vitán felül áll: Amikor először találod szembe magad a gigászi méretű MAWLR-lépegetővel, egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtesz. A felvezetés ráadásul mesterien játszik rá az élményre. A bunkerban kuporogtok a már említett pusztító-gépezet ostroma alatt, amikor összeáll a kép: a Helghast perceken belül ellentámadást indít az anyabolygó, a Föld ellen. Narville százados kiadja a parancsot a visszavonulásra, de Rico és Sev nem hajlandóak meghátrálni, és egy maroknyi különítménnyel csatába indulnak. Amikor megkapod az irányítást, akkor még a bunkerban vagy. A felszínről fülsüketítő robajlás zaja hallatszik. Robbanások, kiáltások, fegyverropogás. Elindulsz a lövészárkon keresztül a csatatérre vezető nyílás felé. A robaj egyre erősödik, és a vájat oldaláról por, és törmelék hullik alá. Melletted menekülő katonák szaladnak el, vagy éppen sebesülten várják a halált. Amint kiérsz a nyíláson, a napfény egy másodpercre megvakít, aztán meglátod az előtted tornyosuló gépszörnyet, ami vöröslő keresőfényeivel éppen most fordul az ISA állásai felé. Epikus.

#08 - Batman: Arkham Asylum

Az AA titkos favoritból vált a kommersz fényesen ragyogó ékkövévé, mely legnagyobb meglepetésünkre nem csak csinos felszínnel, de elegáns belbeccsel is rendelkezett. A harc olyannyira egyszerű és nagyszerű, hogy akármelyik nagyobb tömegverekedés produkálhatott WTF pillanatokat, ám ezeken - a játékban igen gyakran előforduló - élményeken is felülemelkedik a Scarecrow-val folytatott utolsó nagy harc. Épp a könyvtárban végzünk egy nagyobb csapat gengszterrel, amikor hirtelen furcsa mélységet kap a könyvespolcok határolta tér. A sarkok sötét foltjai egyre közelebb férkőznek, és hirtelen a hatalmas és erős Batman átalakul a gyerekkori önmagává. A könyvtár kifordul önmagából, és a védtelen gyermek immár abban a sikátorban pityereg, ahol egy bűnöző véget vetett szülei sorsának. Mindeközben a játékos csak bámul, mint a lukinyúl.

#07 - God of War 3

Azt megszokhattuk, hogy Kratos mindig dühös, de amit leművel Zeusszal a trilógiát lezáró harmadik rész végén, az az addigiakat is bőven túlszárnyalja. Hősünk őrjöngve esik neki apjának, aki villámaival és hatalmas erejével egy darabig még állja a sarat. A harc helyszínéül szolgáló Pantheon oszlopai megroggyannak, a padló felszakad, Kratos pusztító ütései nyomán a márványfalak apró darabokra robbanva tűnnek el a semmibe. Az Istenek Atyjával együtt a világ is tombol, majd a kataklizma elsöpri az emberi civilizáció megmaradt nyomait is. A főhős perzselő dühe nyomán nem marad semmi, csak a Káosz.

#06 - InFamous 2

A háztetőkön, a villanyvezetékeken végigsüvítve közlekedek, amikor észreveszem, hogy alattam két milicista éppen kirabol egy szerencsétlen nőt. Leugrok, majd olyan „dobbantással” érek földet, hogy jó hat méteres körzetben nem csak a járdát, de a járda mellett parkoló autókat is elektromos kisülések szaggatják darabokra. A két milicista is odébbrepül. Még mielőtt a por elülne, az egyikre ráragasztok egy kis mini-gömbvillámot, melynek detonációja berobbant egy másik autót is. Ez mind egyszerre játszódik a képernyőn, miközben én lelkesen csépelem a másik delikvenst. A háttérben emberek rohangálnak, villanyégők pukkannak szét, autók fékeznek… Mindez egy az inFamous 2 számtalan pazar WTF-momentumai közül.

#05 - Resistance 3

Az Insomniac a trilógia talán legjobb részével fejezi be a Resistance univerzumban való ténykedését. A számtalan WTF-pillanat közül a legsúlyosabbnak a vonat kisiklása után lehetünk szemtanúi. Capelli a roncsok között fekszik. Nem tud mozogni, hiszen az egyik tengely a derekánál a földhöz nyomja. Megjelenik előtte az egyik szakadár. Tébolyodott mosollyal lassan a feje felé emeli mechete-jét, és kész egy csapással kivégezni a főhőst. Hirtelen lövés dördül, és a Rossmore sörétei széttépik a támadó gerincét, melynek darabjai a másik oldalon felszakadó mellkason távoznak. A füstölgő fegyvert Dr. Malikov tarja a kezében. "Jól vagy Joseph?"-kérdezi, és megindul Capelli felé, hogy segítsen kiszabadulni a tengely egyre szorongatóbb fogságából. Ekkor valaki óriási erővel dönti le a lábáról. Egy másik támadó az. A földre került Malikov mellkasára térdel, és elkezdi puszta kézzel ütni a fejét. Az átvezető meglepően naturalisztikus. Ritkán látni ehhez hasonló brutalitást. A doki ajkai felszakadnak, orrcsontja eltörik, szemei az ütések nyomán csak egy véres massza mélyén ülő üveggolyóknak tűnnek. Capelli folyamatosan ordibál. "Ne, ne! Bármit megteszek! Ne bántsd! Hagyd abba!", de a faszi mintha vérszemet kapott volna, meg sem hallja a könyörgést. Végül leszáll a kis híján a vérébe fulladó Malikovról, és megindul felénk. Útközben rálép a doki földön heverő szemüvegére, ami halk reccsenéssel törik darabokra. Megáll a főhős előtt, és ördögi vigyorral veszi fel a földről a mechete-t, majd lassan visszasétál a félholtra vert, nyöszörgő emberhez. Capelli ismét könyörgésbe kezd, ahogy a támadó megemeli fegyverét. Hiába. A bivalyerős csapás társa nyakszirtjét éri. Hangos reccsenés, és a doki örökre elhallgat. (…) What the Fuck?!

#04 - Heavy Rain

A rejtélyes sorozatgyilkos ámokfutására felfűzött szubjektív sztorivonalak olyan súlyt kölcsönöztek ennek a remekműnek, melyet csak ritkán van szerencsénk tapasztalni a videojátékok világában. Az igazi terhet a játékosra azzal pakolták az alkotók, hogy egy adott főhős halála nem jelenti a játék végét. A sztori megy tovább, csak éppen az illető már nem a történet része. Ennek fényében különösen durva az a jelenet, amikor az elrabolt gyermeke után nyomozó apának a gyilkos felajánlja: ha megöli magát, akkor szabadon engedi fiát. Ráadásul a feladvány helyszínéül a szadista gyilkos egy betegesen tiszta és vakítóan fehér szobát választ, ahol egy kamera, egy asztal, rajta a végzetes méreggel, illetve rengeteg gyertya van elhelyezve. „Lazulj el, gondolkozz, ülj le egy kicsit… Aztán végezz magaddal.” Nos, én percekig csak markolásztam a kontrollert érdemi akció nélkül, aztán döntöttem.

#03 - Metal Gear Solid 4

Kojima talán még maga sem gondolta az MGS saga első részének megalkotásakor, hogy legendát teremt, amit a negyedik rész egy gyönyörű búcsúszimfóniával írt bele kitörölhetetlenül a popkultúrába. A több órányi emlékezetes mozi - bár passzivitásra kárhoztatta a játékost - számtalan felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a rajongókat. Engem viszont nem az átvezetők nyűgöztek le igazán, hanem egy sztorihoz csak lazán kapcsolódó kis intermezzo, mely az igazi fanoknál elkerülhetetlenné tette a zsebkendő bekészítését. A Shadow Moses-ra való visszatérésről van szó. Az utazás közben Old Snake elalszik, és álmot lát. Az MGS 1 eleje elevenedik meg interaktív formában. Alig hiszünk a szemünknek, amikor a grafika átvált a PS1-es eredetire, és mi újra lejátszhatjuk a bázisra való bejutást. Az álomból felriadva egy rövidebb séta után ugyanott találjuk magunkat, ahol több évtizede még az őröket cselezgettük. Elképesztő élmény viszontlátni ugyanazt az épületet. A falak, a műholdvevők, és a berozsdásodott járművek régi ismerősökként fogadnak maguk közé, miközben felcsendül az a bizonyos éteri kelta dallam, és a játékos elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában. Ha mondhatom, akkor ez a csendes WTF, amit csak Kojima tud így, ilyen mélységgel elénk tárni.

#02 - Red Dead Redemption

Listám második helyezettje gyöngyökként fűzi fel a számtalan WTF-pillanatot a bombasztikus játék fonalára. Ha ki kell emelnünk egyet, akkor mihez is nyúlhatnánk a fergeteges finálén kívül? Kegyetlenség lenne spoilerezni, így csak ennyit fűzök hozzá: A játékkészítőket a filmtörténelem szinte összes westernje megihlette… Igen, a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök című monumentális klasszikus is.

#01 - Call of Duty 4: Modern Warfare

Az első helyezett nem is olyan hosszú vívódás után az a játék lett, aminek fináléját követően még a stáblistát is elfelejtettem elnyomni, csak letaglózva pislogtam ki a fejemből. Bár mai szemmel elcsépeltnek tűnhet a játék által prezentált valószerűtlenül tucatfilmes akcióorgia, az Infinity Ward a Modern Warfare mellékszál első hajtásával olyan intenzív sodrású, gyönyörű képekkel operáló WTF-rusht tett le az asztalra, amit azóta is rengeteg (sajnos kevesebb tehetséggel megáldott) fejlesztő próbált meg lemásolni. Épp az állandó koppintás ténye okán kophatott meg minimálisan az CoD 4 fénye, de a monumentális jelenetek ennek ellenére még mindig brutális erővel taposnak az arcunkba. WTF tekintetében ennek a játéknak nem lehet kihívója. Az elejétől a végéig egy szédült sebességgel száguldó hullámvasútról van szó, amit jó eséllyel tátott szájjal játszik sokadjára jelen pillanatban is több ezer játékos.