casper0072011.09.07. 13:33

rohanó világ

A hét kérdése #1

Nyáron nagyon ellazultam. Az előző tanév végét jól meghajtottam, szépen teljesítettem a vizsgáimon, és egy felsőfokú szaknyelvi nyelvvizsgát is sikerült abszolválnom. Eldöntöttem, hogy a vakáció spontán lustálkodással fog telni. Nem voltam hajlandó valami nyári munka után nézni, mondogattam, (részben) azért tanulok vakulásig, hogy megkapjam a zsíros ösztöndíjam, nehogy már a kánikulában egy raktárban pakoljak. Nem irigylem azokat, akik dolgozni kényszerülnek felsőfokú tanulmányaik mellett. Abba pedig bele sem akarok gondolni, micsoda terhekkel jár egy család eltartása. Ráérek még ezen gondolkodni. Most viszont elkezdődött az újabb tanév, én szakirányt választottam, elkezdtem a francia nyelvet, és amit magam sem hiszek el, levelezősként egy második egyetemre is beiratkoztam (még jó, hogy jelentős számú tárgyat át tudok vinni). Rémálomhoz mérhető, ahogy a nyakamba omlott a sok teendő, és drasztikusan csökkent az idő, amit kedvemre eltölthetek. Így ténylegesen kevesebbet tudok kedves hobbimnak, a játéknak szentelni. Nyáron sikerült túlzásba esni, egyszer-kétszer a napi tíz óra is megvolt, de kérem, visszasírom a közelmúltat.

Mostanság alig van időm ilyesmire. Órák, egyéb teendők, találkozók. A szünet békés nyugalomban telt, inkább a család, mint a barátok körében, a bulizásból is kiestem, jelenleg pedig ilyen „kötelezettségeimnek” nehezen tudok eleget tenni. Hiányzik a kényelmes napi rutin, amikor a reggeli pirítós és kávé után kedvemre vettem a kezembe egy könyvet, vagy telepedtem le az aktuális játék elé. Ennek vége, és kétszer is meg kell gondolnom, mivel töltöm azt a kevés szabadidőmet. Azt is meg kell terveznem, mit helyezzek a meghajtóba. Ebben nagy szerepet játszanak a Live-os barátok, akikkel nem ritkán játszok online, és tudjátok, hogy elrepül az idő pár Gears vagy Reach meccs alatt. A frissen megjelent Deus Ex sem olyan játék, ami elé oda lehet ülni tíz percre, gyakorlatilag semmit sem tudnék annyi idő alatt csinálni. Tehát:

Hogy próbálod beosztani a játékkal töltött időd? Inkább kevesebbet alszol, hogy játszhass? Az online játékot hétvégére tartogatod, mikor több időd van? Illetve hogyan választod meg a játékokat? Csak azzal a címmel játszol, amire nagyon kíváncsi vagy, és régóta várod? Ragaszkodsz egy-egy cím multiplayer komponenséhez, vagy módszeresen haladsz játékról-játékra, egy végigjátszás, és jön a búcsú?

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

4 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

6 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

7 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5