Balatoni nyár PS2-vel

Az időjárással nagy szerencsénk volt, mert a négy napból hármat tudtunk napozással, strandolással, fagyizással (a györöki fagyizó párját ritkítja!) és egyéb nem túl megerőltető elfoglaltságokkal tölteni, esténként pedig vagy kártyáztunk, vagy behúztunk három fotelt a tévé elé, betettünk valami kellően elborult játékot, és a kontrollert egymásnak dobálva felváltva toltuk, miközben tetemes mennyiségű fenéknövelő rágcsát és némi könnyű alkoholt fogyasztottunk el. Első körben végigvittük a Shadow of the Colossust, mert abból soha nem elég, de kínosan sok időt töltöttünk a 9. és 12. kolosszusoknál.

Ezután folytattuk a Haunting Ground mentésemet, mivel én a debilitas bossfight előtt félbehagytam ezt a különösen beteg és frusztráló Clock Tower-szerű játékot, amit Fiona ugráló zselémellei miatt csak zseléként emlegettünk. Az egy dolog, hogy a történetről nem nagyon derül ki semmi egy ideje és még csak érdekes olvasnivalókat se igazán találtunk a házban, amik megmagyarázhattak volna ezt-azt, de a fejtörők egy részét érdemi rávezetés híján csak véletlenül sikerült megoldanunk, illetve kétszer órákra elakadtunk, aminek az lett a vége, hogy inkább megint félretettük. Sajnos az üldözős részek egy idő után semennyire nem ijesztőek, csak idegesítőek, de legalább az idiotisztikus hangok és zenék totál röhejessé is teszik őket. A szandálban rohangáló Riccardónál szakadt el a cérna, az ő üldözős mosógépzenéje csodálatosan bűnrossz:

Ezt már tényleg csak a korábban elintézett Daniella vihogása múlja felül, komolyan irigylem a szinkronszínésznőt, mert egy élmény lehetett ilyen természetellenesen hangzó trillázásokat és kacajokat produkálni:

A munka előnye, hogy ezesetben nem számított hibának, ha közben ténylegesen belevihogott a saját vihogásába.

Legtöbbet a GOD HAND pörgött a gépben, amin meg mi vihogtunk sakál módjára, ha éppen nem huszadjára próbáltuk megcsinálni valamelyik bossfightot. A dagadt Elvis másodszori elveréséig jutottunk, úgyhogy hazajövetelünk előtt a korábbi homó hordák és tarajos girnyóhernyók helyett már a cirkuszban dagadt bohócokat verhettünk péppé napernyővel és négykézláb mászó k*rva néniket fenekelhettünk el, ez a szám pedig előlépett rövid nyaralásunk himnuszává:

A játék normalon is elég nehéz, bár pár nap alatt látványosan fejlődött a harci tudásunk, sokat szórakoztunk azon, hogy mindhárman egészen más stílusban játszunk, az agyonvert áldozatok pénzén Genet felvérteztük idiotisztikus mozdulatokkal (BARREL ROLL, ÖSZVÉRRÚGÁS) és olyan intenzitással nyomkodtuk a gombokat, hogy az utángyártott bigben kontrollerről lekoptattuk némelyik gombról a feliratot. Párszor komolyan elgondolkodtam azon, mit gondolhattak a szomszédok a harci kiáltásdainkat hallva, de ha mást nem, azt biztos a szomszéd telken is hallani lehetett, ahogy az ujjaink alatt recsegett-ropogott a kontroller.

Ezeken kívül nyüstöltük még egész sokat a Tenchu 3-at és a Fatal Frame 3-at is, előbbiben muszáj volt eljutni a karkörzéses szellemekig (ezt nem én vittem véghez, hanem a kis csapat tenchu-specialistája), utóbbiban meg addig jutottunk, amíg az álmosság miatt belassult reflexeim okán ki nem nyírt a haját fésülgvető, hajcsomókat hajigáló kísértet.

Remélem, jövőre is sikerül összehozni egy hasonlóan tartalmas balatoni lustálkodást, ami alatt legalább ilyen hatékonyan tudjuk majd kombózni a strandon barnulást és a szobában kotvadást.