[3] ridd (offline)

Ő egy 35 éves fiú és itt lakik: /

3863 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 3265 kreditet gyűjtött

2010 November
23:32 Több, mint egyéjszakás kaland...

Először még csak egy házibulin szemeztünk. Rá néztem, miközben végig engem figyelt, majd gyorsan elkapta a tekintetét. Megszólítottam, és nem hiába...
Meglepően elég gyorsan és könnyedén nyitottunk egymás felé, pedig ezt régen nem tudtam volna elképzelni. Mire feleszméltem, már a lakásom felé zakatoló vasszekéren utaztunk. Ekkor már tudtuk, hogy mi fog következni, kár lett volna tagadni.
Mikor haza értünk, nem akartam egyből a lényegre térni... bár tudom, hogy ezt szerette volna, de én nem egy éjszakára terveztem vele. Kicsit csalódott lehetett, amikor sokáig nem történt semmi, de amikor már nem bírtam tovább a kezeim közé fogtam és lassan levetkőztettem. Gyengéden húztam le róla a puha vékony ruháját. Ámulatba ejtett alakjának tökéletessége. Elég gyorsan beindult a kislány. Forró volt, mint egy tűztől izzó vas! A szűnni nem akaró éhségtől remegő ujjaimmal végig tapintottam a domborulatait. Ő ezt hagyta, mi több, élvezettel teljesítette minden kívánságomat. Ekkor már biztos volt, hogy sokáig együtt maradunk!

Megvettem életem első konzol gépét. Üdv Xbox 360 Elite!
Coming soon Kinect ;)
37 komment

[3] ridd
Nov 15., Monday 18:07 #37
Válasz theSickness (#36) üzenetére
Keményen határeset. De még idő,mire újra összegyűlik annyi, hogy ráveszem magam a megvásárlására. addig lehet kipótolom a szobám falát
Nov 15., Monday 10:30 #36
Válasz ridd (#16) üzenetére
Úgy hallottam, hogy minimum 180 centi távolság kell, hogy a teljes alakod beférjen a látószögbe (mert ugye ugrálni is kell néha), plusz a két személyes játékok miatt sem árt. Szóval határeset.
Nov 14., Sunday 22:25 #35
Válasz atka (#22) üzenetére
Mekkora komment xD
Meg van minden fegyvered, amire szükséged van. Most pedig harcolj!
[3] ridd
Nov 14., Sunday 20:54 #34
Válasz okornyalbaro (#33) üzenetére
azért ne túlozz. De köszi!
Nov 14., Sunday 20:45 #33
hallod neked erotikus könyvet kéne írni marha jól leírtad !
I was Cured alright
[62] casper007
Nov 14., Sunday 20:23 #32
Csak ne legyen olyan forró, mert hamar kifüstöl.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
[17] Ragnar360
Nov 14., Sunday 19:47 #31
annnyááád WTFFFFFFFFF BEST BLOG BEJEGYZÉS EVÖR


"I left the gang after the gang left me....i tried to go straight...i did...then i got me more trouble"
Nov 14., Sunday 19:33 #30
Válasz ridd (#25) üzenetére
Ez de beteg xD
Meg van minden fegyvered, amire szükséged van. Most pedig harcolj!
Nov 14., Sunday 18:35 #29
Válasz ridd (#25) üzenetére
Áááá! XDDD Erre szavak nincsenek XD
Üzengessünk egymásnak idézeteken keresztül, mert az tök menő!
[42] stk
Nov 14., Sunday 17:52 #28
grat hozzá , jó gamet, én a helyedbe kihagynám a kinectet.. de kinek mi
"játszani jó" ősi kínai közmondás. A horst fuchs féle V gyalut balkezesek is használhatják! Mobile suit ガンダム 3DS: 1934-0821-8173 Psn: stk_stikk "Mark IV Style Motherfucker" "Truly outrageous"
[10] atka
Nov 14., Sunday 17:43 #27
Válasz ridd (#25) üzenetére
Ezt nem hiszem el ,bakker ez az ember
Hányni tudnék a sok CGI szartól. Az én szereplőim igaziak . Ha ilyen videó játékos szarokat akarnék ,hazamennék és bedugnám a farkam a Nintendóba. Ez a CGI bullshit a mozi halála. Quentin Tarantino
Nov 14., Sunday 17:40 #26
hát ez beteg XD nagyon tetszik szegény nintendo... én a ps helyett őket vettem volna be...
"Békés álomba szenderülve szeretnék meghalni, mint a nagyapám. Nem a félelemtől üvöltve, mint az utasai." :D
[3] ridd
Nov 14., Sunday 17:13 #25
Válasz Sicknesshuga (#24) üzenetére
Akinek nem jön be itt egy gyengébb minőségű youtubos KATT!
Nov 14., Sunday 17:09 #24
Válasz Karez (#6) üzenetére
ez micsoda? nekem se jön be
"Békés álomba szenderülve szeretnék meghalni, mint a nagyapám. Nem a félelemtől üvöltve, mint az utasai." :D
[46] multishoot
Nov 14., Sunday 17:03 #23
Jó játékot!
Egyre jobban. [Rühiblokker user]
[10] atka
Nov 14., Sunday 16:00 #22
Jó pofa . Ugye milyen jó érzés volt elvenni a szüzességét . Csak aztán nehogy túl hamar a szervizes fiúk felé kacsingasson azzal a szép három piros szemével.
Hányni tudnék a sok CGI szartól. Az én szereplőim igaziak . Ha ilyen videó játékos szarokat akarnék ,hazamennék és bedugnám a farkam a Nintendóba. Ez a CGI bullshit a mozi halála. Quentin Tarantino
[17] Kuszi
Nov 14., Sunday 15:10 #21
jó blog .
Puporka Károly
[17] Petreszku
Nov 14., Sunday 12:47 #20
Üdv a klubban!Jó játékot!
"Emberi törvény kibirni mindent és menni mindig tovább, még akkor is, ha már nem élnek remények és csodák." (Hemingway)
Nov 14., Sunday 12:05 #19
Válasz Karez (#6) üzenetére
Azt hittem a sexy xboxra mutat a link

Grat az új géphez!
let the sun never blind your eyes
[22] Sam360
Nov 14., Sunday 12:01 #18
Úgy voltam, valami szépet írok, hogy ki a szart érdekel stb, de jól behúztál a csőbe
[3] ridd
Nov 14., Sunday 11:55 #17
Válasz Karez (#6) üzenetére
Ez hatalmas !!!
[3] ridd
Nov 14., Sunday 11:55 #16
Köszi mindenkinek!
dreampage: majdnem két méter szerinted elég? Félek tőle, hogy nem...
Nov 14., Sunday 11:49 #15
Válasz Karez (#6) üzenetére
Ez mennyire beteg.

Gratula az új kislányhoz, ridd!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
Nov 14., Sunday 11:33 #14
Válasz axl (#12) üzenetére
Most a konzolra gondoltam.
Üzengessünk egymásnak idézeteken keresztül, mert az tök menő!
Nov 14., Sunday 10:41 #13
Sejtettem, hogy ilyen bejegyzés lesz: itt még nem láttam (vagy csak nem találkoztam) olyan bejegyzést, amiben valaki egy éjszakás kalandjáról örömködött volna. ("Azt hittem több lesz..." típusút viszont igen...)
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[55] axl
Nov 14., Sunday 10:13 #12
Válasz Jill Kalina (#4) üzenetére
A konzol vagy a barátnő?
I WλNT TO BELI3VE
[55] axl
Nov 14., Sunday 10:11 #11
Valahogy éreztem, hogy ez lesz. Használd egészséggel és jó sokáig!
I WλNT TO BELI3VE
Nov 14., Sunday 10:03 #10
Válasz Karez (#6) üzenetére
Nekem nem hozza beeeee =(
Üzengessünk egymásnak idézeteken keresztül, mert az tök menő!
Nov 14., Sunday 9:52 #9
Szóval, te is nőnemünek titulálod. Sok jó játékot
Meg van minden fegyvered, amire szükséged van. Most pedig harcolj!
[111] dreampage
Nov 14., Sunday 9:51 #8
Jó játékot kívánok hozzá. Helyed lesz a Kinect-hez?
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[34] Wolverine
Nov 14., Sunday 9:32 #7
Válasz Karez (#6) üzenetére
Jaaaj Neeee XD
Die in peace
[25] Karez
Nov 14., Sunday 9:27 #6
Mért van az, hogy nekem elsőre ez ugrott be?
KATT!


The bird hermes is my name, eating my wings to make me tame.
[34] Wolverine
Nov 14., Sunday 9:18 #5
Nekem is kezdet gyanús lenni. Hiszen van barátnőd, bár először azt hittem hogy a megismerkedésetek pillanatát idézted fel. Nekem tetszett. Jah és üdvözöllek a klubban.
Die in peace
Nov 14., Sunday 8:23 #4
Engem nem tudtál átverni. Hisz neked van egy nagyon szép barátnőd.
Sokáig elégítse ki vágyaidat
Üzengessünk egymásnak idézeteken keresztül, mert az tök menő!
[11] Enzo Di
Nov 14., Sunday 8:07 #3
Én pont ilyesmire számítottam, Konzol, noti, tv.... De azért jópofa, tetszett
And that was the moment when the universe ran out of ammunition.
[25] Ikaruga
Nov 14., Sunday 7:53 #2
Basszus valami egész másra számítottam.Bár a kétely megvolt,hogy ez mégsem egy izélős bejegyzés.
Egy új konzol a háznál mindig nagyon feldobja az embert,tudom-tudjuk-mit érzel.Jó játékot!!!

"de a forróság inkább maradjon tőle távol"
A világon az ész van elosztva a legigazságosabban, mindenki úgy gondolja hogy neki elég sok van...
Nov 14., Sunday 0:38 #1
jó a kislány...
"Békés álomba szenderülve szeretnék meghalni, mint a nagyapám. Nem a félelemtől üvöltve, mint az utasai." :D
ridd
ridd még nem írt idézetet!
Ezeken a platformokon játszom
Kedvenc játék-műfajaim
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Barátok, ismerősök
theSickness
(offline)
Andrew Ashford
(offline)
multishoot
(offline)
Sicknesshuga
(offline)
stk
(offline)
ReNe-gAdE
(offline)
okornyalbaro
(offline)
siklara
(offline)
Sicknessmásikhuga
(offline)
lemen10
(offline)