Kaptár 4 - “Megtörtént az esemény”

Paul W. S. Anderson 2002 óta szakadatlanul ontja magából az itthon Kaptár címen futó Resident Evil filmeket, amikről sokan nem is tudják, hogy valami népszerű videójátékok filmes adaptációi próbálnak lenni. Megint mások emígyen vélekednek: “Kár, hogy az istencsászár filmekből ilyen sz*r játékokat csináltak a japánok”. Ők szegények picit el vannak tévelyedve, de legalább hallottak már a Capcom mostanában a filmekhez egyre jobban hasonuló action shootereiről, amik annak idején zombis túlélhorrorként indultak világhódító útjukra. A filmeket az évek során lelkesen végignéztem mind és a másodikat kivéve igen jól mulattam rajtuk, a legelsőt pedig kifejezetten jónak tartom, ráadásul a többihez képest még egész sok köze volt a játékokhoz.

Prison Break: The movie

Az esernyős logójú Umbrella Corp. ugyebár egy csúnya gonosz nagyvállalat, ami gyógyszerészeti cégnek álcázva magát kifejlesztette a T-vírust, ám hiba csúszott a gépezetbe, “a vírus megszökött”, és eljött a zombiapokalipszis, az emberiség pedig pár szerencsés illetőt kivéve kihalt (vagyis élőhalt).

Négy év telt el a kínos incidens óta, a film pedig nem meglepő módon Tokióval nyit, ahová Wesker barátunk legutóbb lelépett. Alice az itteni Umbrella központra szabadítja ninjának öltözött klónhadseregét, a lányok pedig seperc alatt ki is pucolják a földalatti komplexumot, csak éppen Wesker bácsit hagyják futni. A későbbiekben az “igazi” Alicesszel tartunk, aki továbbra is a béke és menedék ígéretével kecsegtető Arcadia városát próbálja megtalálni Alaszkában (látszik, hogy ő se játszott a Longest Journeyvel). Sajnos hiába követi a megadott koordinátákat, csak egy habzó szájú ősasszonyt talál, akiben felismeri Clairet, mellkasán egy furcsa rovar alakú kütyüvel. Ez folyamatosan adagolt neki valamiféle agymosó kábszert, amit nem tudni, kik tehettek rá… VAJON kik tehették ezt vele?

A csalódott Alice gépével visszafordul, és csak remélni tudja, hogy megkukult barátosnéje (akit időközben alighanem gondosan megmosdatott és kisminkelt, illetve a ruháit is kimosta) idővel értelmes társasága lesz. A füstölgő Los Angeles maradványai fölé érve meglepetten veszik észre, hogy egy börtön tetején maroknyi túlélő csápol feléjük lelkesen, egy kényszerleszállást követően pedig már ők a Citadella Fegyház legújabb lakói. Az itt rekedtektől megtudják, hogy szintén elcsípték a rádióüzeneteket, a kisrepülőre pedig azt hitték, Arcadiából küldtek értük megmentőket. Igen hamar kiderül az is, hogy Arcadia nem város, ráadásul látótávolságon belül van, csak éppen nincs sok remény a zombiostromot egyre kevésbé álló börtön egy darabban való elhagyására.

Sikeres szökésükhöz segítséget a szénbányásznak öltözött, sorozatgyilkos képű Prison Break guytól (Chris Redfield) remélnek, akinek ironikus belépő jelenete, amint EGY BÖRTÖNBEN ÜL, BEZÁRVA, abszolút közönségkedvenc volt, és a nézőkből kiszakadó “Vazz, ez innen is meg fog szökni…” jellegű mondatok egész pontosan előrevetítették a későbbieket, habár saját cellájából még Alice engedi ki. A bevehetetlennek tűnő erődítménybe az élelmesebb zombicsekek földalatti járatokon keresztül ássák be magukat (igen, már ilyet is tudnak), a többi meg a főkaput dönti be egy termetesebb haver segítségével. Őt egyébként bátran nevezhetjük Baywatch zombinak a sok drámaian belassított vizes futás miatt, amit Clairerrel együtt művel a börtön zuhanyzójában. Az élőhalott hordák teljesen elárasztják a helyet, ráadásul időközben a legutolsó mezei zombi is megtanult sprintelni (Crimson heads?), némelyikük meg szájából randa polipcsápokat ereget, és a tovább mutálódott T-vírus kiváló úszóvá érlelte. Sok randaság állítólag a RE5 ellenfeleivel mutat nagy hasonlóságot, de ehhez sajnos nem tudok érdemben hozzásszólni. A film hátralévő részében zombik és mellékszereplők egyaránt hullanak a szokásos “kizoomol a kamera a reménytelen szituból, miközben a legjobb szám üvölt az OST-ról” végkifejletig, ami épp csak annyira lezárt, hogy legalább még egy trilógiát ki lehessen sajtolni a témából.

A rajongók szemében továbbra is a hőn szeretett karakterek megerőszakolása a filmadaptáció legsúlyosabb vétke, és bevallom, én is nagyon boldog vagyok, hogy Leon szerepére még nem találtak senkit, viszont az új Wesker egész jó választás volt, akárcsak az alig pár pillanatra felbukkanó Jill (mindkettő egészen hasonlít RE5-ös virtuális önmagára). Szegény Christ sose szerettem igazán, de vele most nagyon elbántak.

Bullet time anytime

Ha szigorúan mint akciófilmet és moziélményt nézem a Kaptár 4-et, akkor egy szavam sem lehet, mert rettentő látványos, nagyon jók a vágások és a kameraszögek, a 3D technológia nyújtotta lehetőségeket pedig maximálisan kihasználták a készítők, így a kényelmetlen szemüveget sem két-három jelenet kedvéért kell az orrunkra rakni. A film szabályosan lejön, kitüremkedik a vászonról, folyamatosan ömlik a nézőtérre a kosz, por, füst, törmelék, véreső, és Milla sem átall már a film elején egy dobócsillagot hajítani a szemünk közé. Belassításokból is van bőven, de ezekből nem kellett volna ennyi, használata sokszor inkább erőltetett mint indokolt. Továbbra is a valóságban kivitelezhetetlen mozdulatokkal tarkított, teljesen elszállt harcjelenetek a legemlékezetesebbek, melyeket kellemesen röhejessé tesznek a Resident Evilesesen kínos benyögések (“Sajnos én nem vagyok az étlapon!”); legalább ezek hozzák valamelyest a játékok hangulatát. A műfaj kliséihez illően hőseinket minden körülmények között tökéletes haj és smink jellemzi, de külön kiemelendő Alice és Wesker. Alice megint új frizurát és harci szerkót kapott, utóbbit ezúttal is nagyon lenyúlnám tőle, mert piszok dögös, és simán lehetne vele bármilyen posztapokaliptikus témában rendezett conon nyerni. Wesker csupán önmaga, vagyis azon kívül, hogy nagyképernyők előtt állva fontoskodik és távkapcsolókat nyomkodva tömegpusztít, hiába robban fel vagy lövik pofán shotgunnal és fekszik kakis szájjal a földön, hajzseléje a film végéig kitart, és mindig épp olyan jólfésülten mutatkozik, akár a T-1000 a terminátor 2-ben. Ő az übertáp sith lovag, aki kedvére teleportálgat és durrogtatja az umbrellás spelleket, míg Alice ezúttal kénytelen lemondani az Erő használatáról, bár félteni nem kell, mert a teljesítménye továbbra sem éppen emberi.

Komoly elvárásaim már rég nincsenek a franchise-zal szemben, így még túl is teljesítette azt a mélyenszántó szintet, amire lélekben felkészültem. Ugyanazt tudom mondani, amit bárki más: hiába a zombik, meg pár halványan ismerős alak, ez továbbra is csak nevében Resident Evil, viszont ha élvezetes látványmozira vágysz katanákkal, shurikennel, szexi jedi klón nindzsákkal, legyőzhetetlen szuperemberekkel, széttuningolt fegyverekkel, sok üvegcsörömpöléssel meg mátrixosan slowmo jelenettel, akkor mindenképp ülj be rá. Nagy Resident Evil rajongó létemre nekem baromira tetszett, ritka jól tudok szórakozni az ilyen agyatlan filmeken, és a nézése közben egyszer sem jutott eszembe azon örjöngeni, hogy megint mennyire meggyalázták a játékokat. Semmivel sem rosszabb az eddigieknél, a második film óta pedig úgyis tökmindegy, mit raknak bele, annál már nincs lejjebb. : )