Nem egynyári mániák

Voltam Velencén, Káptalanfüreden és Balatongyörökön, úgyhogy a szeszélyes időjárás ellenére idén sem győztem a napon tespedni, olvasgatni, fagyizni, fürdeni, és persze két csobbanás között játszani. Ahhoz képest, hogy a laptopomat telepakoltam olyan gámával, amiket régóta ki akartam próbálni, végül megint a Jeges szelek völgyében kötöttem ki. Az Icewind Dale újbóli végigtolásával párhuzamosan elolvastam a sötételf trilógiát, és Drizztbe (aki a Baldur's Gateből régi ismerősöm) olyan szinten beleborultam, hogy itthon első dolgom volt elrohanni a Librába megrendelni az Icewind Dale trilógiát is. Innen egyenes út vezetett Todd Lockwood művészúr festményeihez, és a szívem szakad meg, hogy az egész rohadt interneten nem találtam belőlük normális felbontásban képet, miközben Vallejo hátterekkel meg Dunát lehetne rekeszteni. Újdonsült Drizzt-mániám további folyománya, hogy újból előkapartam a Demon Stonet, amit legutóbb a lerohant elf falu után nem sokkal hagytam félbe kellő kitartás és motiváció hiányában. Azóta annyi változott, hogy megtudtam, Drizzt, hacsak rövid ideig is, de játszható karakter. : D~~~

Ahh, another guilty pleasure, újabb pénztárcára káros szenvedély, de sajnos szegény pasas született fangirltrap, én meg úgysem nyugszom most már, amíg el nem olvastam az összes többi róla szóló fantasy ponyvát. Egy ideje úgyis mindent a Harry Potterhez mérek "ha azokat mind olvastam, akkor ezt ugyan miért ne?" alapon, mert így enyhébb az afölött érzett bűntudat, hogy épp nem valami régen kimaradt szépirodalmi klasszikust lapozgatok. Persze az is kellően összetett kérdés, hogy manapság mit értünk pontosan szépirodalom alatt, és hol húzódik a határ szépirodalom és ponyva között, szóval még az is lehetséges, hogy önmarcangolásom teljesen értelmetlen és felesleges.

A Balcsin megnéztünk pár filmet is, ezek közül a teljesen flúgos családról szóló Little Miss Sunshinet ajánlom mindenkinek:

Greg Kinnear annak idején mint Simon, a buzi lopta be magát végérvényesen a szívembe, és azóta is szívesen nézem a filmjeit, bár a szintén nemrég látott Ghost Town akármilyen szellemes is próbált lenni, egyszer épp elég volt.

Hogy visszakanyarodjak a játékokhoz, az Alone in the Dark: The New Nightmare is jó pár estére a laptop elé szögezett, pedig ismerkedésünk rettegés helyett harsány röhögéssel kezdődött, de erről majd máskor. Idén először nem csak a laptop, de a ps2 is jött velünk, amit őszintén szólva enyhe túlzásnak éreztem, de mit lehet tenni, ha elkényelmesedett, strandolást már rég megunó öcséimet másképp nem lehet elrángatni otthonról. Szerintem nem egészséges, ha az ember egy évben legalább pár napra nem képes elszakadni a kütyüktől, de a vége persze az lett, hogy esténként én is vidáman Project Zeróztam, ha épp sehogy se jött álom a szememre. A délutáni szieszta állandó programja Rob Roy olvasgatás mellett az Okamizás lett, amit külön öröm volt az otthoninál nagyobb tévén bámulni (itthon is van nagy tévé, de az én szobámban csak egy ekkorka). Hihetetlen ez a játék, utólag is megnyugtatott, hogy tavaly ilyenkor csak nem volt kidobott pénz ez a ps2. De ha már a jó vételeknél tartunk, íme a mai fogás:

A bal oldali különösen feldobta a napomat, mert ma már nem könnyű összefutni vele. : )

Remélem, Nektek is jól telik az augusztus, a dolgozókat meg vigasztalja a tudat, hogy mindjárt itt a hosszú hétvége!