A Harmadik Nap...

**A Harmadik Nap

Julius 14, Szerda**

7:32 a.m.

A parkor ebreszt, hogy beszedje a camping dijat; igazan varhatott volna meg nehany orat…

Miutan a warden elrobogott a kis traktorjan, en meg visszamaszom a satorba, de nem jon alom a szememre. Annak ellenere, hogy meg 8 ora sincs, a nap mar olyan erovel sut, hogy a sator belseje lassan emberi eletre alkalmatlan lesz. Osszepakolok hat, elintezem a reggeli rutinom es elindulok, hogy felfedezzem a Red Rock Canyon parkot.

Sok felfedeznivalo azonban sajnos nincs. Mig maga a park szep, kellemes kis utacskak szelik at a voros sziklak erdejet, tennivalo nem sok akad. Elindulhatnek valamelyik turista osvenyen, de a novekvo hosegben sok kedvem ehhez nincs; meg amugy is halalra idegesit az auto. Igy hamarosan inkabb utra kelek, szemem nyitva tartva, hatha latok valahol egy szerelot.

10:13 a.m.

Az autopalyahoz visszavezeto uton, belebotlok egy garazsba. Voltakeppen az egesz nem tobb egy kismeretu hangarnal a puszta kellos kozepen, de az epulet korul lecsupaszitott autoroncsok, ossze nem teveszthetoen hirdetik a hely valodi funkciojat. Nem eppen bizalomgerlyeszto, ennek ellenere megallok, mert ki tudja mikor botlom bele megegy muhelybe.

Az oreg, fogatlan, bagot rago mechanikus ranez az autora, kop egy barnat, majd aztmondja: “Meglatjuk.”

Odadobom neki a kulcsot, o behajt a garazsba, felemeli az autot az allvanyra es elkezni vizsgalni. Penzrol egyelore szo nem esik, hiszen szentul meg vagyok gyozodve rola, hogy a diagnosztika mindenhol ingyenes. Majd ha meglett mi a baja, beszelhetunk az anyagiakrol.

Emberunk korulbelul fel oraig matat az auto alatt, mindent atvizsgal, ami lehetseges, de igazabol nem talal semmit ami feltuno lenne. A vegen mar harman nezik az autot, de latszatra kimondottan jo allapotban van a kocsi.

“Fiam, nem nagyon latok semmit,” mondja eros tajszolassal.

“Remek,” valaszolok. “Szedjuk le, aztan meglatjuk hatha a kovetkezo garazsban meg tudjak mondani mi a baja.”

Immel-ammal, de leemeli az autot az allvanyrol es elkezd kiallni a garazsbol, mikor is egy nagyot ugrik a jobb elso kerek. Mindenki megall, eleg nehez ugyanis nem eszrevenni a dolgot. Az auto azon nyomban visszakerul a emelvenyre, es egy perc mulva mar meg is van a hiba. Valahogyan az a-frame meglazult es extreme helyzetekben kicsuszik a helyerol. Erre rajonni viszont nehez volt, mivel borzaszto ero kell ahhoz (ergo az auto sulya), hogy a frame konkretan el is mozduljon. Innentol viszont hala Istennek, ket perc alatt meg van a javitas; csak meg kellett huzni a csavarokat.

“Mennyivel tartozom,” kerdezem a pocakos muhely-fonokot.

“75 dollar,” mondja o.

“Micsoda?” hulok el. “Ket csavar meghuzasaert?”

Erre emberunk elkezdi sorolni, hogy a diagnosztika alapbol 50 dollar, etc, etc, etc. Viszont en sem epp ma masztam le a falvedorol, igy elkezdunk vitatkozni az aron (persze teljesen normalisan, amolyan piaci alkudozas szintjen). A vegen leengedi 40-re, amit turhetonek tartok; vegulis majdnem egy orat szenvedtek az autoval es a vegen meg is csinaltak; ennyit siman megerdemelnek.

Fulig ero szajjal hajtok el a muhelybol. Az auto teljesen rendesen viselkedik, rolam pedig egy meglehetosen nehez teher valt most le. Ugy nez ki megis csak folytathatom az utat Nyugatnak!

1:38 p.m.

Clinton, Oklahoma. Sok latnivalo nincs, de a varosban helyet kapott egy Route 66 museum, amit muszaj lecsekkolnom. A helyhez odaerve viszont kicsit lekerekedik a szam; az egesz museum egyetlen paranyi epulet. Azert bemegyek, de az ajandekboltnal tovabb nem jutok. Nagyjabol ugyis tudom, hogy mire szamithatok (nehany veteran autora, fenykepekre, meg regi tablakra), igy inkabb ugy dontok, hogy tovabb allok.

1:51 p.m.

Elk City. A varos nagyon hasonlo Clinton-hoz es lass csodat, az ittenieknek is van egy Route 66 museumuk! Lol…, bar ez legalabb nagy; gyakorlatilag egy skanzen western varos (bar, hogy ennek mi koze a 66-os Uthoz azt nem tudom). Ide se megyek be, no nem azert, mert nem erdekel, csak kivulrol is tokeletesen latom mi van bent. Fo a sporolas ugye, figyelni kell a kiadasokat… :)

2:13 p.m.

Megallok egy Indian un. trading post-nal (kereskedelmi megallo…?). Ilyenekkel egyebkent tele az ut, az Indianok ezekben a nagy aruhazakban aruljak a kezmuves munkajukat. Ez a megallo, azonban specialis, ugyanis eletemben eloszor itt latok Amerikai bolenyt. Szep es buszke allat, de sokkal kisebb, mint amekorranak kepzeltem (kb. akkora, mint egy kisebb tehen). Persze lehet, hogy ezek meg nem teljesen kifejlett peldanyok.

3:24 p.m.

Igaz, hogy nem esik utba (majd 3 oras kitero), de ugy dontok, hogy ellatogatok Cheyenne-be es megnezem a Washita Battlefield Emlekmuvet. Tortenelem szakoskent, tisztaban vagyok az itt tortentekkel; sot mi tobb, regi vagyam, hogy meglatogassam az Amerikai-Indian haboruk hires helyszineit. Csak az a sajnalatos, hogy pont egy ilyen tragikus esemeny helyszine kell, hogy nyissa a sort. Sok artatlan Indian vesztette eletet ezen a helyen, koztuk Black Kettle torzsfonokkel. Remelem egyszer lathatom majd a Little Bighorn-t is, ahol az igazsag vegre utolerte Custer tabornokot.

A lanyha szelben, a prairie ugy tunik, mintha tenger lenne, meg a lengedezo fu hangja is hasonlit a vizere. Teszek egy roved setat a kijelolt osvenyen, de hamar visszaterek az emlekmuhoz; sok latnivalo ugyanis nincs. Azonban meg ezzel egyutt is ugy gondolom, hogy megerte a kiterot; szomoru, ugyanakkor valahogy megis felemelo erzes egy ilyen helyen allni.

Tovabbi kepek: Katt.

5:12 p.m.

Epp most leptem at a Texasi allamhatart. Ugyanaz a zold tabla fogad, amit otthon mar megszokhattam.

5:32 p.m.

Shamrock, Texas. Egy ujabb almos kisvaros, bar olyan szempontbol erdekes, hogy lepten nyomon az Ir kultura elemeibe botlom. Hol egy Ir kocsma, hol pedig egy loheret fogo kobold latvanya fogad. Erdeses ezt latni Texasban…

Miutan tultettem magam az elso meglepetesen, gyorsan lehuzodom egy ures parkoloba es dobok egy szunyat. Bar ne tettem volna; szornyu nyakfajasra es a sajat verejtekemben uszva ebredem; lehet vagy 115 fok az autoban…

6:10 p.m.

A taj egyre sikabba valik. Egyetlen dombocska sem zavarja a lathatart; szinte szemfajdito a a messzesegbe bamulni. Regebben mindig elgondolkodtam azon, hogy mit jelent a “Big Sky Country” (Nagy Eg Orszag) a Montana rendszamokon. Hat most megertettem. Ugy erzem, mintha tobb szaz merfoldre ellatnek a tavolba (ki tudja, lehet, hogy igy is van). Ha behunyom a szemem szinte latom magam elott, ahogyan boleny csordak szelik a videket, mikozben Indian harcosok lovagolnak a tavolban.

7:05 p.m.

Feluton Amarillo fele, belebotlok egy Texas turisztikai info centerbe. Meglehetosen impozans epitmeny egy tobb emelet magas Texas-csillaggal a kozepen, am megsem az apitmeny ami magara vonja a figyelmem. A helyet ugyanis egy kicsi, am ennek ellenere impozans canyon rendszer kellos kozepere epitettek.

Teszek egy setat es meglepodve tapasztalom, hogy mennyire elettel teli a prairie. Minden egyes lepesemre, szo szerint szaznyi szocske ugrik a levegobe. Visszafele az autohoz, a kezemmel vedenem kell az arcomat, ugyanis az eros szel renduletlenul az arcomba fujja a kis izeltlabuakat.

8:38 p.m.

Amarillo, Texas. Suru viharfelhok gyulekeznek az egen. Annak ellenere, hogy ugy indultam neki az utnak, hogy majd a szabadban kempingezem (melynek tukreben az anyagi lehetosegeim is igen szukek), az autoban valo alvasrol szivesen letennek. Nagyvaros leven, Amarilloban van legalabb 50+ motel; elhatarozom hat, hogy probara teszem a szerencsem. Sorra jarom a moteleket, es megkerdezem a dolgozokat, hogy hajlandoak lennenek-e 20 dollarert adni egy szobat (kb. ennyi fer most bele a koltsegvetesbe). Fortuna pedig elobb-utobb ram mosolyog, ugyanis a harmadik helyen a recepcios kiscsaj hajlando beadni a derekat, ha megigerem, hogy masnap koran elhuzom a csikot, mielott a fonoke megerkezne. Megigerem, igy hat ma este megis agyban toltom az ejszakat, mikozben hatalmas vihar tombola az ablak tuloldalan. Ugy nez ki megiscsak vannak meg rendes emberek ezen a vilagon…

Tovabbi kepek Texasbol: Katt, Katt.