Kárl

Másnap a munkahelyén nem volt sok dolga, a főnöke sem volt benn, így hát egy órával előbb el is jött onnan. A park felé vette az irányt. Szaporázta a lépteit, mert este randevúja volt a feleségével. Vacsorázni mennek majd egy puccos helyre, amit most, hogy fizetésemelést kapott, már ő is megengedhet magának.

Kopp! - mi volt ez?

Mintha megdobták volna az arcát egy nagyon kicsi galacsinnal. Biztos a gyerekek fúvócsöveznek - gondolta.

Balra fordította a fejét, arra, ahonnan a "támadás" jött. És akkor meglátta..

A kukac ott ült a park kis tavának közepén lévő szigeten. Kicsi volt ugyan, de Kárl éles szemével egyből kiszúrta. Közekebb ment, hogy jobban megnézhesse.

A kukac őrá mutatott. Ugyanazzal a kezével mutatott, amivel tegnap pisztolyt formázott. Hosszan mutatott az emberre. Lehet, hogy csak a helyzet szokatlansága, és nemmindennapisága miatt érzékelte Kárl hosszúnak ezt a pillanatot, nem tudni.

Levette ujját az emberől a kukac, s lemutatott a földre.

Kárl nem értette az egészet. Semmit sem értett. Nagyon furcsán, és kényelmetlenül érezte magát, és ez a kényelmetlenség roppantmód szokatlan volt a számára.

De a kukac még nem végzett. harmadszorra kitátott szájába mutatott bele.

• Mit figyel annyira, fiatalember? - törte meg a hosszúra nyúlt pillanatot egy nénike.

• Maga is látta..? Maga is látta, ugye? - habogott Kárl.

• Mit? - kérdezte a néni.

• Hát a ... - szólt volna, de nem fejezte be. Mert már ő sem látta a mutogató csúszómászót. Eltűnt.

Karl aznap este nem vitte a feleségét sehova. Veszekedtek. A vita hevében olyan örökzöldek is elhangzottak, mint az "Igazad van, ÉN tehetek róla!" Már nem tudni, min kaptak össze, de az asszony látta, hogy férje úgy érkezik haza, hogy valami nincs rendben.

Kárl aznap zaklatottan aludt el.

Másnap fáradtan ment be dolgozni. Kollégái már már hiányolták fanyar humorát, és csodálkozva figyelték, hogy Kárl csak a munkájára figyel, mintha csak terelné a gondolatait valamiről.

Az irodaház ablakán túl duzzadt esőfelhők jelentek meg. Kárl már látta, hogy esőben kell hazamennie, és ez még tovább rontotta aznapi amúgy sem túl jó kedélyállapotát, hisz az esernyőjét is otthonhagyta.

• Nagyszerű.. - gondolta, miközben épp a ceruzáját rágta.

Villám csapott le valahol a távolban, jelezve a vihar közeledtét, s ez a fényív újra az ablakra vonzotta Kárl tekintetét..

A szájától távolabbi ceruzavég lefelé billent, kifejezve az azt rágó döbbenetét. Ugyanis újra meglátta a kukacot, ami az üvegtábla külső felén mászkált, fel s alá..

Na ez már sok! - gondolta Kárl, s odarohant az ablakhoz. Mivel - biztonsági okokból - kinyitni nem tudta, hát belülről kopogtatta, hogy a kukac leessen róla.

De az nem esett le, ragacsos teste erősen odatapasztotta. Kárl még jó fél percig nézte, ahogy az állatka fel, s le, jobbra és balra mászkál, húzva a ragacsot maga után. Majd a párkány felé vette az irányt, s eltűnt.

Eleredt az eső.

Kárl nézte, ahogy az égszakadás hatására vizessé válik az üvegfelület. Már ahol vizessé válik, mert amerre a kukac járt, ott vízhatlan réteget képzett az ablakon testének nyálkájával. Íveket és vonalakat. Betűket.

Kárl hátrébb lépett. Összeolvasta az esőcseppek hatására megjelent két szót, amit a kukac írt neki: ENYÉM VAGY!

Kárl kirohant az irodaházból. Átfutott az úttesten, rá a park gyepére.

A vizes füvön megcsúszott, és elvágódott.

Szitkozódva kelt fel. Végignézett magán; csupa sár volt mindenütt. Terpeszben álló lábai között észlelni lehetett, hogy vele szemben, alig pár méterre tőle egy apró alak képe bontakozik ki az esőfüggöny mögött.

A kukac volt az, aki most már nem csak a bal, hanem mindkét kezével egy lőfegyvert formázott. "Revolvereit" ráemelte az emberre, aki a döbbenettől mozdulni sem tudott.

A kukac előrenyújtott kezekkel megindult. Kárl hátrált, de a kis féreg csak közelített felé.

-BANG! BANG! BANG! BANG! - kiáltotta el magát a kukac amennyire csak tudta, közben kezeivel imitálta azt, ahogy egy fegyver elsül.

Kárl a hátrálás közben megbotlott a járdaszegélyben, és hanyatt kivágódott az úttestre..

A busz, amely elgázolta őt, balról érkezett. Később a vétlennek ítélt sofőr úgy magyarázta a dolgot, hogy a sűrű esőtől nem látott semmit, és amúgy is minden olyan hirtelen történt.

Pár nappal később a kukac egy tölgy árnyai alatt nézte, ahogy "emberét" végső nyugalomra helyezik. Büszke volt magára. Eszébe jutott az a kedves élmény, mikor nem is oly régen gyermekével a parkban sétált.

"Válassz, hisz nemsokára születésnapod lesz!" - mondta akkor porontyának.

"Őt kérem apu, azt a nagyot!" - mondta akkor neki szeretett gyermeke, rámutatva egy fiatal, izmos emberre.

És mivel ő egy nagyon jó apa volt, mindent megtett, hogy szerettei kedvében járjon.

De most már sietnie kellett, hisz gyorsan elterjedhet a hír, miszerint új hús érkezett a földbe.