Assassin's Creed II. teszt

Mondtam Éziónak: Menj vissza, bakker!

Azt mondja, hogy ő aztán nem megy.

Menj vissza, Ézió!!

Meg sem mozdul, ott gubbaszt még mindig a szénában valahol. "Megy a f*szom.." valami ilyesmiket mond. Meg azt, hogy "Menjél te!"

Elkezdem rángatni a bal analóg kart, de semmi. Csak a széna mozog kicsit, mintha odabenn valami nyulat (vagy csirkét) b*szna az orgyilkosom. Amúgy nem csinál ám semmit, csak kapaszkodik a szekér aljába. Megmakacsolta magát a kis tetü.

De nem hagyom annyiban a dolgot, innen addig el nem megyünk, míg vissza nem mászol!

Úgy feszítem az analóg kart, hogy majd kitörik. Erre a kis olasz csak kipattan a szénából (minden második szava "váffánkúló"). Helyes.

Odavezetem a toronyhoz: "Mássz!

Semmi.

Az analóg kar erőteljes mozgatásával háromszor beleverem a fejét az épület falába. "Mássz! Hegyibarom!"

Lefizetek pár tolvajt, és megparancsolom nekik: "Vegyétek el a kabátját is!"

Az egyiknek megesik a szíve Éizón ahogy az szomorúan néz szépen hímzett felöltőjére, s hebegve mondja: "Akkor halálra fagy.."

"Olyan magasra azért nem mászik. Na gyerünk! Mássz!"

Ézió lassan mászni kezd. Látom, hogy nincs kedve mászni, de azért mász. Becsületből.

De ez mintha már nem ugyanaz a torony lenne.. Igen, ez nem az a torony, ez egy másik.

Ézió felér a feléig, derékmagasságig. Mármint a toronynak derékmagasság ez, mert mi már jó magasan vagyunk. De nincs tovább. Ézió magyaráz valamit, hogy neki nincsen szárnya, nem tud tovább menni. Mert ezen a velencei tornyon nincs tovább. Derékig mászható, tovább nem. Innen már olyan, mint a deszka csajok: nincs mit fogni rajta.

És tényleg: körbejárjuk többször, de egy pöcök hiányzik a továbbjutáshoz.

Biztos ilyen letölthető pöcök lesz ez, magyarázza Ézió, valami DLC. Azt mondja, tőccsem' le neki pízér'.

Mondom f*szt adok én érte pénzt.

Erre azt mondja, majd ő ad, itt zörög a zsebében sok tízezer píz', úgysem tud vele mit kezdeni. Pedig már az összes művészt megtámogatta azzal, hogy megvette a képeit. De csak gyűlik a píz', nem fogy, így hát ő ad nekem. Nyújtja is felém a zsét, csak a képernyő választ el minket. Ez kedves tőle.

Nem akartam kiábrándítani, hogy az ő pénze csak játékpénz, a való világban mit sem ér. Még egy virtuális pöcköt sem kapni érte.

Így hát azt mondtam neki, hogy rendben, hozom majd a pöcködet, és akkor mászhatunk tovább. Majd kikapcsoltam a gépet.

Talán ha újra bekapcsolom, az egy más világ lesz. Talán kiderül, hogy a pöcökhiány csak egy bug, Ézió nem felejt el odafenn körülnézni, és akkor talán a szénából sem erőnek erejével kell előrángatni.