Valamikor 2000-2001 környékén találkoztam először az MGS-sel. Akkoriban tán még konzolom sem volt, de már nagyon akart lenni, hisz állandóan a Gémván'-t "az első magyar kompjúter és videójáték csatornát" néztem esténként. Most az mindegy, hogy az a csatorna szakszemmel egy sz*r volt, de nekem az jelentette az egyetlen kapcsolatot akkoriban a játékokkal. Szal lesem egyik este az aktuális műsort, miben újdonságokat mutatnak be, és látom, hogy a zuhogó esőben egy kékruhás faszi fekete maszkos katonákat ölel át, és húzkodja őket, hol az óceánba pottyantva, hol egy szekrénybe támasztva a delikvenst. Később meg saját szemszögbe vált a kamera, és az iménti ipse egy spéci, hangtalan stukkerrel szedi le áldozatait, kiknek ezek után a fejük felett fehér Z betűk járják körtáncukat, mintha csak álmokat szimbolizálnának. Aztán a kékruhás ürge bekúszik a mentőcsónak alá, elbújik a szekrényben, kamerákat lő ki, cigifüsttel láthatóvá teszi a láthatatlan lézernyalábokat...stb.
Le is döbbentem a látottaktól, meg meg is ijedtem csöppet, mondván, ez egy kib*szottul részletes és összetett és bonyolult játék lehet. Szóval valami nagyon komoly valami.
Persze akkoriban én - mint kezdő gémer - nem komolyságokra vágytam, nem szinte mindent megtenni képes kékruhás faszik irányítására, hanem valami egyszerűbbre, ahol teszem azt, csak menni kell és lőni.
De a kékruhás faszi nem hagyott békén.
A Zone Of The Enders -t megvéve persze már sejtettem, hogy ki lehet az a hátulján a kis ajánló boxban, abban a furcsa kék göncben. De én nem foglalkoztam vele, félretettem, és inkább 'Jehutit nyüstöltem, irtottam röppencsrobotommal a mindössze 3 darabos ellenfélpaletta egyikét. Snake meg csak ott feküdt a lemezzel együtt a sarokban, várva a sorára.
Ami el is jött. Életemben ennyit még ilyen rövid demóval nem játszottam, kipörgettem az összes létező nehézségi szinten, altatott Olgatrófeát Olgatrófeára halmoztam, megtanultam japánul a nagymonológját, edényeket csörtettem a hajó konyhájában, és kismillió netre pakolható kódot kaptam a végén, annak ellenére, hogy internetem sehol sem volt még akkoriban.
Az az agyonnyüstölt lemez számomra maga az Mgs.
Kicsit csalódott is voltam, mikor a teljes verziót 2002 tavaszán megvéve Olga legyőzése után tovább lehetett menni..
Az MGS 3-at nem vettem meg premierkor, talán mert a 2. rész nem hagyott bennem maradandó nyomot (persze így utólag síma 10 pont az is). De természetesen pótoltam, és meg kell, hogy mondjam, egy bizonyos szempontból a legjobb Snake kaland.
A negyedik rész szerény személyem véleménye szerint a legjobb a négy közül (talán mert ki tudtam pörgetni hardon, nem úgy, mint a tetves másodikat).
És az első részt is bepótoltam, ami még a 4. után is élvezhető (akár csak az FF6 az FFX után), csak szokni kell kicsit, időt kell adni a szemnek és az agynak, hogy átálljon.
Katonákról szól az MGS. Semmi másról, csak katonákról. Megroppant, megroggyant irányított gyilkosokról. Becsületről, és arról, hogyan lehet egynémely célt felmagasztali odáig, hogy egynémely emberek vakon kövessék azt. Hősökről, kiknek csak szerencséjük volt.
Katonaszerelmekről, mik harc hevében köttettek, s mint ilyenek sokkal rövidebbek és illékonyabbak, ámde sokkal intenzívebbek is. Katonacsaládokról, mik létrejönnek és széthullanak. Apa nélkül felnövő gyermekekről, kik idővek majd a bosszúra szomjaznak.
És a sírokról. A temetőbe visszajáró harcosokról, kiknek bajtársai elenyésztek, és csupán egy szótlan, mit sem érő plecsnivé változva függnek mellkasokon.
A látszólag értelmetlen halálról, az örökké visszatérő késői bánatról. És az önigazolásról, hogy talán mégsem volt minden hiába.
Verejtékről és könnyekről, mik elhullanak, s nem csak a harc alatt.
A sebekről, mik örökké, és leginkább a lelkekben fájnak.
És szólnak a katonákról. A hősi katonákról, kik mindannyiunk álmát éberen őrizik szerte e világban, s kik azért halnak, hogy mi élhessük megszokott, kényelmes, civilizált létünket. És - reményeik szerint - ilyenkor kicsit éljük az ő hiányzó életüket is.
thedgames 
p34c3 
liquid 
Necroman Mk2 
Malleus 
CHASE 
drag 
mcmacko