A filozófus és a lepke II.

Mert ismét csak álmodtak ők ketten. De most már eljutottak arra a szintre, h nem párhuzamosan, két álomban szerepeljenek ők, hanem egy közös álmot hoztak létre. A kettejük közös álmát.

A lángnyelvek által útjukra küldött lágy, símogató hőhullámok bizsergetően jóleső érzéssel töltötték el mind a filozófust, mind a lepkét.

Nem szóltak egymáshoz - mit is mondhattak volna? - ,csak ültek és nézték a tábortüzet. Úgy nézte a tüzet a filozófus, mintha csak vmi tisztítótüzet nézne, melynek bámulása megszabadítaná őt minden eddigi vétkétől. Csodálatosan érezte magát. A megtisztultság élménye vett erőt rajta, olyannyira, h úgy érezte, mintha csak most született volna. Teljességgel áthatotta az ártatlanság és szűziesség érzése. És ekkor, ebben a szent pillanatban megbocsátott minden embernek és állatnak, minden élő és lélegző lénynek, minden élő és élettelen dolognak ezen a földön.

De nem úgy a lepke! Ő hirtelen felpattant, ráugrott a filozófusra, és elkezdte őt hátulról megcsinálni!

Rakta, rakta bele az egészséget a lepke a filozófusba, aki hirtelen nem is tudta mitévő legyen, csak ordított és rohangált fel s alá, hátsójában a lepke micsodájával.

Hányta, vetette, dobálta magát az épp a megbecstelenítés folyamatát elszenvedő filozófus, de a lepke csak nem tágított szándékától, s tovább folytatta a műveletet, amit elkezdett. Sziklafalhoz, fatörzshöz (mert kiserdőben álmóódott ezen álom) csapkodta önnön testét az ember, de a megbokrosodott lepkétől (ahogy Dávid Ibolya a megbokrosodott Lajostól) csak nem tudott szabadulni..

Azért a sokadik hempergőzésre levágódott róla a lepke.

Döbbenten néztek egymásra..

A lepke szólalt meg először:

• Na mivan nincs tévéd öreg?

• ..Mivan....?

• Akkor meg mit engem nézel, majom? - szólt a rovar.

• Dehát.. dehát... Hát így megtöröd ezt a szeretetteljes idillt, bogár?? - kérdezte még mindíg döbbenten a filozófus - mi van veled?

• Rovar vagyok, és nem bogár. Majom.

• De miért? Miért csináltad?

• Az előző összecsapásunkat, vagyis az egész balhét te kezdted, hát ezt most én kiegyenlítettem. Ugye milyen "kellemes", mikor váratlanul, a legnagyobb idill közben kezdik el baszkurálni az embert? - kérdezte a lepke.

• ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! - hatalmasat ordítva rontott a filozófus a lepkére. Elkapta őt, derékon ragadta, és mint Anyafarkas Toldival, úgy birkóztak egymással.

Ez a váratlan támadás viszont a lepkét lepte meg. Nem gondolta volna, h álombéli harcostársa csak így, szemtől szembe neki fog rontani. Dörzsöltebbnek, megfontoltabbnak és számítóbbnak gondolta ellenfelét. Azt gondolta - bár kicsit naívan -, h a baszkurálás után majd kezet nyújtanak, s mint két úriember, egymásnak hátat fordítva mindenki megy majd a saját dolgára, vissza a saját világába, ki ki a saját álmába. Mert ez így fer.

De most, a filozófussal összekapaszkodva, és egymást apró kis ütésekkel elhalmozva, épp egy álombéli domboldalról legurulva már a lepke is belátta, h elképzelése nem nélkülözte teljes mértékben a naívitást.

Kisvártatva leértek a völgybe. Egy tuskónak gurultak, az állította meg őket. A lepke a filozófusnak vágódott, a filozófus a tuskónak. El is veszítette az eszméletét rögtön.

A lepke fölé tornyosult. Pofozgatta, élesztgette:

• Ébredj! Térj magadhoz!

Semmi reakció.

• Térj már magadhoz, Drágám!

"Drágám....?"

• Térj már magadhoz Drágám.... Ébredj szivem, csak rosszat álmodtál! - ébresztgette a filozófust a felesége.

Az hirtelen felült az ágyban. Azt sem tudta, h éppen hol van. Ránézett szeretett kedvesére. És ez az összekapcsolódott tekintet megnyugtatta őt.

Kiment a fürdőszobába, és megmosakodott. Víztől csöpögő arcát a tükörre emelte. Belenézett saját szembogarába, jó közelről: egy lepkét látott benne.

Feltűrte fehér pólója újját, s megszemlélte a tetoválását, ami egy rovart ábrázolt. Egy lepkét.

Miután megreggelizett kedvesével, s kiitta vidám lepkéket ábrázoló csészéjéből az utolsó csepp tejeskávét is, kisétált az erkélyre. Teleszívta tüdejét a friss és még harmatos reggeli levegővel. Nézte a tengert, hogyan táncoltatja a reggeli nap sugarait a felszínén. Hallgatta a lágy morajlását.

Egy lepke szállt le a korlátra, s a filozófussal együtt nézte ő is a nagy vizet. Idilli volt a kép..

De ekkor a lepke hirtelen hátulról ráugrott a filozófusra, és elkezdte abból a szögből megcsinálni őt!

Ő megdöbbent, és megpróbálta lerázni magáról a "kis" dögöt.

• Na mivan, megjött?! - szólt az erőszakoskodó rovar

• ??? - mondta volna a filozófus, de nem jutott szóhoz..

• Akkor meg mit tiltakozol? HE?

Kiugrott az ágyából a filozófus. Azt se tudta hol van.

Pedig most már valóban ébren volt, és nem csak álmodta, h felébredt. Kétségbeesve kereste maga mellett a feleségét. Majd rájött, h nem is él házaságban..

A fürdőszobában megynyugtatólag nyugtázta, h nincs a karján semmiféle lepketetoválás.

Elgondolkodott a történteken. Vajon ezek az álmok mit akarnak jelenteni? Talán vni eljövendő harcot az emberiség és a lepketársadalom között?

És vajon megteheti e ő, mint ember, és mint valami előretolt helyőrség, h nem veszi fel a küzdelmet velük?

Vajon megteheti e, h nem áll újfent bosszút a mai éjjel elszenvedett sérelmein?

Eképpen filozofált a filozófus, miközben háza tetejének peremén egyre másra foglaltak helyet a lepkék, s ültek le szépen egymás mellé, mintha csak katonai sorakozót fújt volna nekik valaki.

De ő ezt persze nem láthatta.