A filozófus és a lepke

De egy másik, távoli helyszínen az álmából felriadt lepke el tudta dönteni: "Hát a tököm.. - szól a lepke - ilyet csinál ez a majom filozófus? Beleálmodik engem az álmába úgy, h röpködök órákon keresztül?! Minden izmom kimerült, olyan fáradt vagyok.. hát mi vagyok én, papírsárkány??"

A lepke nagyon pipa lett, bosszút forralt. Lehunyta a szemét, és a filozófusra koncentrálva elaludt.

Álmodott.

A filozófusról. Azt álmodta, h a filozófus maratont fut. És álmában kajánul vigyorgott a lepke..

Verejtékében fürödve ébredt a filozófus. Már nem mosolygott. Fáradt volt. Fáradtabb, mint mikor elaludt.

"K*rva lepke..." - gondolta.

• Oké cseszdmeg, ha harc, legyen harc! - mondta, és bevett egy szem altalót. A lepkére koncentrálva álomba merült.

Azt álmodta, h a lepke repül. Természetesen AZT a lepkét álmodta bele az álmába, aki maratont futtatott vele. Már nem a szabadon repülés miatt álmodott a lepkével. Ő is bosszúra szomjazott.

Álmában odakormányozta a lepkét egy betonfalhoz. Ott repült vele a fal mellett, azzal szépen párhuzamosan. Majd egy hirtelen "álommanőverrel" ráhúzta a szálló lepkét a falra. A beton és a lepke érintkezése szikrákat hányt - persze nem azért, mert fémből volt a lepke, csupán azért, mert a dörzsölt filozófus ezt is tudatosan beleálmodta, csak azért, h jobban fájjon!

Ordítva ébredt fel a lepke. Megfogta a lüktető, sajgó oldalát. Még az "álomheg" érintése is fájt.

Roppantmód ideges lett. Vissza is aludt. Pontot akart tenni az ügy végére. Álmodott..

A filozófust odaálmodta az utcára, majd elindult vele. Villamosra szálltak, a megyeri útra mentek. "Hmm.. az UTE stadion.. végül is szeretem a focit" - gondolta a filozófus a lepke álmában. Mást nem is tehetett volna, hisz a lepke irányította minden cselekedetét, hisz jelenleg ő álmodta a filozófust, aki - mint az események szemlélője - csak nézett ki a fejéből.

"Á, Újpest - Fradi meccs. Ez remek lesz, Úgy látszik békülni akar a kis lepke. Helyes." - jártak tovább a filozófus gondolatai, miközben a lepke az álmában leültette őt az UTE B-közép kellős közepébe. Ott csak nézett a sok jókötésű legény - akik épp hangoltak a " Ha megölnekegy papot zugnakaharangok" című örökbecsű dallal -, h mit keres itt köztük egy vézna, pápaszemes vki, aki ráadásul irritálóan tanultnak is néz ki.

Majd a lepke - hisz megtehette, hisz az ő álma volt - elkiáltatta magát a filozófussal: ZŐD AZ ISTEN!! - és még gyorsan egy fradisálat is ráálmodott áldozatára.. A lila drukkereknek sem kellett kérszer mondani, mi is ilyenkor a protokoll..

Csúnya kék és zöld foltokkal ébredt a filozófus.. Minden porcikája sajgott.. - Ennek véget kell vetni.. ennek véget kell vetni..! - morogta az ágyban hánykolódva, de már nem bírt olyan könnyen visszaaludni. Fölkelt, kivette a szekrényból az üvegcsét, amiben az altatókat tartotta, majd jól meghúzta (mint az imént a fallal a lepkét). Lefeküdt, Koncentrált.. Elaludt.

Álmában sietve repült a lepkével. Pontosan tudta hová kell mennie.

Nemsokára meg is érkeztek: ez állt a kis bolt ajtaján:

• PREPARÁLT ROVAROK -

• Neeeeeee! - gondolta a lepke - NEEEEEEE!!

• DEHEHEHE! - mondatta ki a szavakat a lepkével az ördögi terv kieszelője - MUHAHHA!

A lepke saját otthonában kétségbeesetten verte a fejét a falba, h még időben el tudjon aludni, még mielőtt "az a majom" kipreparáltatja őt. Sikerült is neki. Elaludt. Gyorsan beleálmodta a filozófust az autójába, és megindult vele a közeli tv-torony felé: "Most majd repkedhetsz kedvedre öreg!" - gondolta idegesen a lepke.

Odaérve a céljához nem lacafacázott, nem fékezett, hanem egyenest nekivezettette(!) a gépjárművet a filozófussal egy oszlopnak, h az egy tökös 'jugoszláv' (álá' Nico Belic) eleganciájával az első szélvédőn szálljon ki az autóból. Nem volt vesztegetni való ideje. A lepke felkelt a filozófussal, és elindult futva felfelé a toronyba..

Odaát a filozófus az álmában - mivel az ajtó zárva volt, s a filozófusnak már nem volt ereje nyitott ajtót álmodni - a lepkével a huszadik próbálkozásra fejjel sikeresen betörte az ajtó üvegét. A kis rovarnak már minden baja volt. Tele volt sérülésekkel. De a filozófus már nem elégedett meg ennyivel: ő meg akarta ölni a lepkét.

Egy hegyes preparálótűt keresett a lepke szemeivel, h egyenest belerepüljön, így felnyársalva őt. De sehol nem látott ilyet. Látott viszont egy kinyitott kis könyvecskét. Nosza, abba belerepült a rovarral, s őt irányítva háromszor magára csapta a könyvet.

Mivel a lepke egy alapállapotban is lapos állat, így ez a cselekedet nem váltotta be teljesen a filozófus elképzeléseit. Viszont észrevette azt, ami be fogja váltani: egy pici kis rovarprést, amit lapos rovarok preparálására használnak.

A párhuzamos álomban a lepke a filozófussal felért a torony tetejére. Kiállt az emberrel a korlátra. Előrelépett vele a semmibe..

Ezt érezhette is az ipse a saját álmában, mert iszonyatmód megindult a sérült lepkével a prés irányába. De mivel az már nem tudott repülni, így kénytelen volt vonszolni magát, mintha csak egy miniatűr, 'saraconort üldöző sérült fémszörnyeteg lenne. A lepkét utolsó erejével felkapaszkodtatta, és behúzatta a présbe.

Kinyúlt egyik épen maradt végtagjával, és megnyomta a gombot.

A rovar vékony lepkelappá lapult.

A vörös fény a szemében kihúnyt..

Másnap reggel a filozófus mellett megtalálták a szinte üres altatós üveget.

• Szegény pára, vajon miért tette? - kérdezte önmagától a helyszínre kiérkező orvos, mikor az áldozatot betették a mentőautóba. - Talán túléli..

Nem egy "öngyilkossági kísérletet" látott már.

"Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dzsi,

a mester, egy lepkére mutatott.

• Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam

és most kicsit zavarban vagyok.

• Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,

s a lepke táncolt a napon,

és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dzsi...

És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, - folytatta eltűnődve,-

mi az igazság, melyik lehetek:

hogy Dsuang Dzsi álmodta-e a lepkét

vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dzsi!

Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dzsi! Te hát! -

Ő mosolygott: - Az álombeli lepke

épp így hitte, a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán

valami mégis megborzongatott,

kétezer évig töprengtem azóta,

de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dzsi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én."

/Szabó Lőrinc: Dsuang Dzsi álma/