Deleter132009.09.28. 23:09

District 9

Rengetek film készül idegenekről, akik megszállták a földet, de ez a film más szemszögből közelíti meg ezt a témát. Az első filmkritikámhoz katt!

A film elején egyből belecsapnak a lecsóba.Egy interjút mutatnak be, amiben rengetek érdekes dolgot elmondanak.Egy idegen hajó repül a város felett,de ez a hajó furcsa módon megállt egy Johannesburgb nevű városnál Dél-Afrikában. Az emberek sok éven keresztül várták,hogy valami életet mutasson a hajó. Ez nehéz volt e kisváros számára,mivel az egész világ őket figyelte és a hajó életjeleit. Mígnem elhatározták,hogy mesterségesen behatolnak a hajóban.Itt kezd érdekes lenni.

Az emberiség ilyen esetben inteligens,fényes idegeneket,fehér falakat vár.De itt nem találtak semmi ehez hasonlót. Annál inkább alultpálált,koszos,céltalanul bolyongó rákszerű lényeket. Létrehoztak egy körzetet. A film neve is mutatja : District 9 vagyis 9-es körzet. De az emberek inkább jó messze szerették volna maguktól tudni ezeket a lényeket. Ezt meg is akarták valósítani.Éppen ezért ki akarták lakoltatni az összes idegent a 10-es körzetbe. Így az emberek nyugodt szívvel maradhatnak ott ahol vannak,tudván,hogy az idegenek jó messze vannak tőllük. Hát ennyit a film történetéröl.

A film több szempotból is tetszett. Az egyik az volt,hogy teljesen bele lehet élni magunkat az ottani világban és még a rasszizmus is belekerül a filmbe. Úgy viselkedünk mint egy igazi ember. A film elején mi is azt kívánjuk,hogy húzzanak innen a fenébe az idegenek,de aztán már együtt kell éreznünk velük. Mert ezt a film így akarja.

Karakterek szempontjából szerintem a főszereplő( Wikus Van De Merwe) volt igazán kidolgozva. Itt szintén azt mondom,hogy megértettem a helyzetét és minden egyéb cselekedetét. Ez a férfi egy űrlénykutató akit megkérnek az idegenek kilakoltatására,de aztán egy nagy balszerencse folyván a film főhősévé vállik aki kétségbeesetten próbálja kimenteni magát ebből a helyzetből. Szegény fickó először rosszul lesz,de aztán egy idegen dolog van a keze helyén amire igazán nem számított.Ettől a perctől fogva üldözik őt megszállotta. Az üldözés oka az ami már az idegenek kilakoltatásakor az első dolog volt a katonaság számára. Mi lehetne az,ha nem a hihetetlen technológiájú idegenek fegyverzete. Ám itt van a bökkenő. Az emberek arra gondoltak,hogy a kezükbe vesznek egy ilyet és már el is tudják sütni. Ám ezek a szuper fegyverek csak az idegenek kezében működnek ,méghozzá DNS útján.Ezért is volt szükség a főhősünk végtagjára. Egyszerűen szét akarták szedni szegény csávót a biotechnika számára.

Összefoglalva:A film nagyon tetszett.Izgalmas,szomorú is néhol,igazi Sci-Fi élményt nyújtott.Az elején dokumentum film beütése volt és ez nekem nagyon bejött mivel így mégjobban belegondolhattam,hogy mi lenne,hogyha ez tényleg megtörténne.Ezért írtam az elején,hogy valósághű.Rengeteg kérdés van.Vajon,hogy fogadnánk és egyáltalán képesek lennénk-e elviselni az ehez hasonló betolakodókat a bolygónkra? Esetleg munkára hasznosítanánk ezeket a lényeket? Én szerintem majdnem az történne mint ami a filmben megtörtént. Engem lekötött a film.És ajánlom mindenkinek aki szereti az ilyen témát. Talán akinek nem jön be az ufósdi azis nyugodtan megnézheti.Mint mondtam a film teljesen más szemszögből mutatja be az idegen megszállást.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

13 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
2

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2