Batman: Arkham Asylum - Teszt

Mint ahogy azt a cím is mutatja, Gotham védelmezője ezúttal a város szívébe, az Arkham Elmegyógyintézetbe tesz látogatást. A komor épületegyüttes szürke tornyai már távolról megtörik a borús eget, a Batmobil után a lehullott, aszott levelek szárnya kapnak a kátyús út fölött, amelyet öreg, göcsörtös fák ölelnek közre. Joker még kényszerzubbonyba burkolva is jókedvű, régi otthonaként tekint a magányos szigetként kiemelkedő intézményre. A Rocksteady választása tökéletes. Régi vágyam, hogy Batman bőrébe bújva fedezzem fel a híres gonosztevők gyűjtőhelyét, másrészt nem kellett egy filmadaptáción végigszenvedni magamat. Akik mélyebben foglalkoznak videojátékokkal, azok jól tudják, hogy a nagy sikerű mozifilmekből készülő feldolgozások csak az esetek minimális töredékében sikerülnek elviselhetőre. Márpedig a londoni srácok jól ismerik a témát, éppen ezért kísérletet sem tettek a Dark Knight játszhatóvá tételére, hanem egy csokorba gyűjtötték a Batman univerzum sok-sok gonoszát és szétszórták őket Arkham Asylum-ban. Ki más lenne a bőregér igazi nemezise, mint Joker, a mindig vidám, viccelődő őrült, akinek széles mosolyától a legkeményebb bűnözők is a nadrágjukba vizelnek? Batman érzi, hogy valami nincs rendben, a bohóc túlságosan is könnyen került a kezére, nem is hajlandó távozni, míg személyesen nem dobja szigorítva őrzött cellájába a gonosztevők királyát. A tervbe azonban hiba csúszik, s Joker személyes rajongójának, a bájos, ámde dilis Harley Quinn-nek a segítségével kiszabadul és pár másodperc alatt átveszi az irányítást a szigeten. Ördögi terve csupán délutáni játék számára, teljesen hidegen hagyja, ki éli túl és ki pusztul bele. Batman-nek nincs más választása, fel kell vennie a harcot és Joker szabályai szerint kell haladnia, ha meg akarja menteni Gotham békés polgárait.

Mint már említettem, kalandjaink helyszínéül Arkham Asylum szolgál. A mentális problémákkal küzdő bűnöző-betegek otthona ez a sok épületből álló földi pokol. A történet során mindegyikben meg fogunk fordulni, de nem kevés időt fogunk eltölteni az azokat összekötő nyílt területen sem. Ha valaki azt hiszi, hogy Arkham egyhangú, monoton, csempézett falú épületekből áll, akkor nagyot téved. Az objektumok számos célt szolgálnak a páciensek elhelyezésén és megfigyelésén túl. Ellátogatunk többek között a botanikus kertbe, a központi könyvtárba, de még az épületegyüttes alatt húzódó csatornarendszerbe is. Változatosságban nem lesz hiány, helyszín van szép számmal, s az egyes arénákba való visszatérés sem túlzó. Nagyban közrejátszik ebben, hogy a sztori haladásával maga a sziget is átalakulóban van. Minden épületnek egyedi látványvilága van. A kertben mindenhol növények tartják fogva tekintetünket, kiegészítve régi, omladozó szobrokkal, a könyvtárban szétpergett lapok jelzik a monumentális információt a polcokon, a különösen veszélyes rabok lába alatt elektromos töltettel felszerelt padló fenyegeti az arra járót. A színtért a számos szellőzőfolyosó, a használaton kívüli vízköpők és egyéb búvóhelyek teszik igazi játszótérré.

Batman-nek erre szüksége is lesz, ő is csak egy ember, akit ugyanúgy elpusztít egy gépfegyver vagy az iszonyatos túlerő. Kezdetben könnyű dolgunk lesz, a kitörő foglyok hármas-négyes csoportokban fognak ránk támadni, később azonban lőfegyverrel felszerelt gonosztevők állják majd el a célhoz vezető utat, ráadásul sok esetben számuk is radikálisan meg fog nőni, nem beszélve a többi veszélyforrásról sem. A lopakodás tehát a legjobb barátunk lesz Joker partija során. Ha az osonás a barátunk, akkor a detektív mód a szerelmünk. Egyetlen gomb megnyomásával elérhetővé válik ez a funkció: minden kék színben fog pompázni, leszámítva a fontos elemeket. A terepet már előre, több falon keresztül feltérképezhetjük. Ilyenkor az élőlények csontváza látszik, kiegészítve pulzusukkal és azzal az információval, hogy fegyveresek-e. Ha egy gazfickónál csúzli van, akkor alakja vörösen fog izzani, ellenkező esetben egy világoskék csontkollekciót láthatunk és megkönnyebbülten sóhajthatunk fel. A rejtett helyszíneket - mint átrobbantható falak, szellőzőrácsok - narancssárgával jelöli a rendszer, de a gyűjtögetés során is nagy segítségünkre lesz ez a modifikáció. A lopakodás lényege a láthatatlanság és a csendes vadászat. Éppen ezért nem tanácsos szemtől szemben megküzdeni az ellennel. Sokkal célszerűbb a háta mögé lopakodni és elkapni vagy éppen lelógatni egy vízköpőről. A detektív mód közreműködésével érdemes jó előre megtervezni az akciót, megfigyelni Joker csatlósainak útvonalát, megtalálni a terep felhasználható részeit. Nincs is annál örömtelibb pillanat a játékban, mint amikor a fehér és piros festékkel kikent elmebetegek vérnyomása felszökik eszméletlen társuk láttán és hisztérikus hangon szidják a denevérembert. Természetesen lesznek szituációk, amikor elkerülhetetlen a közvetlen konfrontáció. Ilyenkor több-kevesebb ellenség tör az életünkre, mi pedig közelharci tudásunk alkalmazására kényszerülünk. A recept nagyon egyszerű, a támadás gombot lent tartva meg kell adnunk a kívánt irányt, Batman pedig teszi a dolgát. A verekedős játékokra jellemző bonyolult irányítás itt nem járja, emberünk mindig a megfelelő módon reagál a támadásokra. Ha kell, elkapja a rátámadó lábát és elteríti a földön, Chuck Norris-t megszégyenítő pörgő rúgással jutalmazza az arra járó szerencsétlent. A kiütésekért és egyéb apró sikerekért tapasztalati ponttal jutalmaz minket a program, mely, ha elér egy adott szintet, akkor lehetőségünk van héroszunk fejlesztésére. Számos jóság közül válogathatunk, mint erősebb páncél, sokszínűbb Batarang, látványos közelharci kombók. Érdemes okosan megválasztani jutalmunk, hiszen később nagy hasznát vehetjük. Lopakodás ide, verekedés oda, Batman nem lenne Gotham titokzatos védelmezője hipermodern felszerelése nélkül. Kezdetben csupán a jól ismert Batarang áll rendelkezésünkre, később azonban a vékonyabb falak sem állnak utunkba, hála a robbanó zselét kezelő szerkezetnek, de a távolabbi célpontokat is magunkhoz húzhatjuk a Batclaw segítségével. A történet során összesen nyolc „kütyüt” tehetünk magunkévá, melyek segítségével nemcsak az ellenség legyűrése lesz könnyebb, de a rejtett helyekre is eljuthatunk.

A Batman-univerzum kedvelői a szereplőgárda láttán talán a nadrágjukba vizelnek örömükben. A főgonosznak számító Joker csak a kezdet, utunk során többek között meg kell küzdenünk Scarecrow-val, a hatalmas Killer Croc-kal vagy éppen a gyönyörű Poison Ivy-vel. De ugyanúgy régi ismerősöket köszönthetünk a másik oldalon is Gordon felügyelő vagy Oracle személyében. A hab a tortán pedig a szinkron. Elég megemlítenem Mark Hamill nevét? Bizony, Luke Skywalker az animációs sorozat után ismét elvállalta a bohóc szerepét és ismét felejthetetlenül alakított. A híres nevetés rögtön mosolyt csal a nosztalgikus állapotban lévő játékos arcára, nem beszélve a számtalan humoros megnyilvánulásról, ami a legváratlanabb helyzetekben hagyja el a lépten-nyomon felszerelt hangszórókat. Szerencsére a zenével és a hangokkal sincs gond. A muzsika tökéletesen igazodik az adott szituációhoz, harcok alkalmával pörgősebb, míg lopakodás során titokzatos. Nincs mit taglalni, a zenei aláfestés le sem tagadhatná, hogy egy Batman játék számára komponálták. A hangok szintén a megfelelő szint fölött állnak, a csempe hitelesen roppan, a szikla valószerűen gördül le a feneketlen mélységbe.

Nem lehet letagadni, hogy a játék minden elemét már láthattuk máshol korábban és ezeket újból és újból felhasználva jutunk előre, a Rocksteady mégis olyan jól összefűzte őket, hogy nem fogjuk megunni a hajszát. Az akció és a settenkedés, valamint a rejtvények megfejtése kiváló mértékben váltakozik, amikor éppen megunnánk a több hullámban ránk támadó ellenséget, akkor egy olyan szoba következik, ahol Sam Fisher is örömkönnyeket hullatna a sok lehetőség láttán. Ma már szinte minden játékban követelményként van jelen a gyűjtögetés, az Arkham Asylum sem kivétel ez alól. A kellemes fejtörést Rébusz garantálja, aki ugyan személyesen nem tűnik fel, de 240 rejtéllyel kedveskedett nekünk, melyek csak arra várnak, hogy megoldjuk, megtaláljuk őket. Kincskereső különkalandunk nem kevés időt dob rá az amúgy sem rövid sztorimódra, ráadásul kellően változatosak. Alapesetben az eldugott kérdőjeleket kell begyűjtenünk, de a detektív mód fényképezője segítségével különböző objektumokról kell fényképet készítenünk, máskor éppen a betegekkel készült interjúk és az intézet történetét taglaló magnószalagok után kutakodunk. Nemcsak kellő kihívást nyújtanak, de hasznos információkkal bővül tudástárunk az univerzumról és szereplőiről. Nem árt az egyes területeken minél előbb megtalálni a rejtélyek lokációját jelző térképeket, így legalább halvány elképzelésünk lesz róla, merre kell kezdeni a kutatást. A gyűjtögetés nem marad jutalom nélkül, néha egy szereplő trófeáját csodálhatjuk meg vagy megnyitunk egy fejleszthető képességet, de nem mehetünk el említés nélkül a challange room mellett. A játék sztorijától függetlenül bármikor kipróbálhatjuk, mennyire vagyunk mesterei a lopakodásnak és a közelharcnak. Ezen feladatok lényege, hogy lehetőleg hibamentesen harcképtelenné tegyük az ellenséget a megadott követelményeknek eleget téve. Ezek nagyon sokrétűek: ne vegyenek észre, ne kapjunk be egyetlen ütést sem, a megadott idő lejárta előtt végezzünk. A szerzett pontok alapján a program egy, kettő vagy három denevérlogóval jutalmaz minket, teljesítményünket pedig a leaderboard tárolja el, ahol összevethetjük eredményeinket barátainkkal. Egészséges versenyszellemmel jó sokáig elleszünk ezzel a módozattal.

A játék alatt az Unreal 3 motor dübörög, méghozzá meglehetősen prímán. Arkham Asylum világa kellően változatos, színesen borongós (mindenki megérti, aki játszik vele), a csempéken megcsillan a lámpák tompa fénye, az aljnövényzet elhajlik a lábunk alatt, köpönyegünk hűségesen lebeg a hátunk mögött. A karakteranimációval ugyanakkor néha problémám akadt. A harcok alatt Batman néha nem oda üt, ahová kellene, így begyűjtünk néhány elkerülhető pofont, a végső ütést prezentáló lassított animációban néha az ellenfél közelében sincs a lábunk, kezünk, a rabok pedig kivétel nélkül fejüket fogva esnek össze és meglehetősen furcsa pózban érnek padlót.

Az Arkham Asylum egy nagyon jó játék. Azonban nem tagadható, hogy nem mutat teljes újdonságot, bár az átvett elemeket szinte tökéletesen ötvözi. Néha előfordulnak kisebb-nagyobb navigációs hibák, s az első végigjátszás után már nem mutat sokat, de akkor nagyot üt. Aki szereti a denevérember karakterét és a stealth action típusú játékokat, annak kötelező anyag, hiszen Londonban valakik nagyon értik a dolgukat. Az élmény páratlan, a játékidő koránt sem rövid, egyértelműen az év pozitív meglepetése.