etihad62009.06.21. 22:15

Szombat

Tudom, tudom, de csak most adódott pár percem, na meg energiám arra, hogy megírjam.

Arra, hogy miért nem volt időm/energiám tegnap megírni, a válasz: mérkőzésem volt, ez mindkét variációra választ ad. A mérkőzés helyszíne Nádudvar volt, természetesen kézilabdáztam. Most volt végre némi nézőközönség is! Ahogy megérkeztünk, egyből besurrantunk az öltözőbe, felvettük a mezt (én 13-as voltam), majd irány a pálya. Maga a terem borítása pocsék volt. Nem tapadt kellőképpen, mivel a szünetekben 7-s lövőversenyt rendeztek, mindenki utcai cipőben rohangált be a pályára, még melegíteni se bírtunk. Az első 10 percben gólcsend volt, természetesen a KHTK (amiben én játszom) részéről. Az állás 6-0 volt a Nádudvar javára. A félidőben körülbelül 4 gólig jutottunk, az állás olyan 10-4 lett (ism. körülbelül). Tehát a félidőben nem tudtunk melegíteni, livitálni lehettett mezekre, én abból a 600Ft-ból semmit nem tudtam venni, sebaj:) A II. félidőben az ellenfél "klasszis" kapusa a mi oldalunkon védett, az ő tudásával tudtuk az ellenfelet 10 alatt tartani. A meccsen mindössze 2 gólt lőttem, egyiket lerohanásból, a másikat átlövésből. A legtöbb gólt nálunk a 13 éves, 191 cm-es (!!!!!!) beállósunk lőtte, vajon miért? A meccs jó volt. Utána ingyen ehettünk, ami csak belénk fért, ugyan csak sült csirkecomb volt, de az valami mennyei volt. Megnéztünk még egy-két mérkőzést, az egyikben az edző is játékos volt, jól is játszott. Este (délután?) 7-kor indultunk haza, fél 11-kor már itthon is voltunk, Félegyházán. A szombati nap röviden ennyi volt. Megj.: azért kaptunk ki ennyire, mert nálunk 1-2-3 évvel idősebbek játszottak. Engedjétek meg, hogy beillesszek egy képet, azért, mert szívesen "művelném" a helyében:

Hajrá Pick, hajrá Szeged!

axl
AAce Combat

3 napja

p34c3
Áprilisi víáradat

4 napja
2

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

9 napja
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15