Könyvajánló - A qarok háborúja

Ted Williams neve semmit sem mondott nekem, mikor belevetettem magam a Tündérvidék trilógia első részébe. Mint megtudtam, a történet még igencsak fiatal, mostanában fog megjelenni itthon a második rész, a befejező kötet pedig még kész sincs. Mivel egyetlen könyv sem volt betervezve, ráadásul szeretem a fantasy-t, ezért nekiültem a könyvnek. Nem vártam tőle semmi extrát, de amit adott, az jóval több volt, mint egyszerű szórakozás. Aki elolvasta a Gyűrűk Urát (miért, van olyan, aki nem?), az sokáig azt gondolhatja, ennyi a fantasy, ettől nem lehet feljebb törni. Részben igazuk van, részben nem. Máig nem találtam olyan könyvet, amely a szememben felülmúlná Tolkien úr mesterművét, de A qarok háborúja mindenképpen figyelemreméltó darab. Már maga a tény, hogy a könyv nem egy délutános szórakozást ígér, kecsegtető. Szeretem a hosszan tartó, tartalmas történeteket, és ha e mellé még egy aprólékosan kidolgozott világot kapunk, az még tovább görbíti a mosolyt az arcomon. Igen, mert Eion kontinense bizony hatalmas, és már-már Középfölde minőségű. Ahogy olvastam a könyvet, itt-ott felbukkant egy-egy szereplő elmélkedése gyermekkori lakóhelyéről, a legendák övezte titokzatos hegyekről, erdőkről, a híres karavánutakról, olyan templomokról, amelyeket soha senki sem látott. Szinte beleszédül az ember, micsoda hatalmas mennyiségű fantázia termék gyűlt itt össze, olvasás közben azt érzi az ember, hogy ezt mind látni akarja a saját szemével. Szinte magam előtt láttam a köddel beburkolt tájat, mikor szóba került az Árnymezsgye, gondolatban felépítettem a Délgyepű királyság várát. Hihetetlenül hangulatos és mesebeli fantasy környezet.

A szereplők... hát átlagosak, és közben mégsem. Sok, nagyon sok könyvet olvastam már, és azt tapasztaltam, hogy a legtöbb kötetben a szereplők igenis emberi lények, az írók tehetségesen töltik meg őket érzelmekkel, gondolatokkal, személyiséggel. Itt se kapunk se többet, se kevesebbet. Vannak szerethető, és utált karakterek, de mindenkinek megvan a maga személyisége, a maga problémái, az már csak az olvasó ízlésén múlik, kit fog kedvelni, és kit nem. Ami nagyon tetszett, hogy nem egy szálon fut a történet (ala Harry Potter). Mintha a sztori kis fejezetekre, epizódokra lenne bontva (és most tekintsünk el a tényleges, számozott fejezetektől). Hol az egyik szereplővel foglalkozik Williams, hol a másikkal, szép kis adagokban göngyölíti az eseményeket, így nincs is kiemelt karakter, egyedül a rangbeli státus határolja el őket egymástól. És mint mondtam, lehet, hogy az általam favorizált karakter egy másik olvasó számára ellenszenves fráter lesz.

És van cliffhanger... hogyne lenne. :) Ezt már, mint nagy sorozatnéző, megszokta az ember, és nyilván jól jön a könyvekben is, hiszen az olvasó kíváncsi lesz, mi a következő lépés, de elveszik a türelmetlen várakozás öröme. Nincs idő teóriákat gyártani, hiszen nem kell egy hetet (vagy szezon végén fél évet) várni a következő epizódra (itt fejezetre), hiszen ott a kész történet az orrunk előtt. Itt akkor el is kanyarodnék egy kicsit. Elgondolkodtam, hogy talán minden könyv sokkal érdekesebb lett volna, ha nem kaptuk volna kézhez egyben. Elgondolkodtam, hogy létre lehetne hozni internetes portálokat, ahová az írók (legyenek azok kezdők vagy gyakorlottak) bizonyos időközönként feltölthetnék irományaikat. Például megkezd egy könyvet, de az első fejezet után két hetet kell várni, mire jöhet a következő. Nyilván jó lenne, nekem legalábbis, de a klasszikus, és ma is egyeduralkodó olvasási forma azért nem elhanyagolható. Nem is akarunk megválni tőle. Tehát Williams elérte, hogy egy ominózus fejezet végén WTF felkiáltással dobjuk el a könyvet, de ellentétben pl. a Lost-al, nem kell kínkeserves hét napot várnunk, hogy megtudjuk, mi is következik, bármikor belevethetjük magunkat a folytatásba. Baj, nem baj? Mondjuk azt, természetes, és az olvasó még mindig megengedheti magának, hogy egy-egy nagyobb jelenet után szünetet tartson.

Én mindig szerettem a több köteten keresztülívelő történeteket, valamiért jó érzés volt, hogy ez sok, ott van a "még-még-még" érzés, mert annyira jó, és szeretnéd, ha örökké folytatódna a mese. De ilyen nincs, és egyszer A qarok háborúja is véget ért. Sajnáltam, mert nagyon jó volt, ugyanakkor várom a következő részt (azért itt a teóriám kicsit megbotlik, de azért még mindig tartom magam ahhoz, hogy a sorozatok ezen a téren jobban ki tudják használni a WTF jelenséget). És mit mondjak, ez egy gigantikus kaland, három részen keresztül, kötetenként kb. 700 oldalon. Jó érzés belemerülni, jó érzés olvasni, átélni a kalandokat, egy másik világban bóklászni, elfeledve a mindennapok problémáit.