Különleges hadművelet

Egy különleges ügynök (ki más?) szerepében azt az feladatot kapjuk a játék lényegre törő, rövid prológusában, hogy egy forradalmian új masina képességeit kihasználva lépjünk be egy rossz útra tért katonatiszt agyába, és szerezzük meg az ott lévő információkat a tervezett terrorcselekményről. Nem rágtam a körmeimet az izgalomtól, érezhetően annyi célja volt csupán az amúgy ismert és kiváló szinkronszínészek dialógusainak, hogy egy minimális hátteret szolgáltassanak, majd később motiválják az újabb próbálkozásainkat. Az ezredes elméjében magunkhoz térve egy minimalista művészeti stílussal megalkotott, monokróm világban találjuk magunkat, amelyet a trailerek alapján leginkább elnagyoltnak és igénytelennek tartottam, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert személyesen megtapasztalva kénytelen voltam új jelzőkkel illetni a látottakat: markáns és extravagáns...talán Superhot VR jelentett némi inspirációt a készítők számára. Játék közben értettem meg a designeri döntés (egyik) okát: a száguldó akcióorgiában így tudjuk a legkönnyebben észre venni a színesben rikító interaktálható tárgyakat, illetve ordítanak a golyóért a játszi könnyedséggel kiszúrható ellenek is. Mivel a játék a kezdetektől a PSVR2 platformra készült, ezért a fejlesztők kifejezetten az új generációs headset 4K-HDR-OLED kijelzője képességeihez, valamint a PS5 számítási teljesítményéhez igazodtak, így tudták megvalósítani ezt a maga módján gyönyörű művészeti koncepciót. A Red Matter 2 után meglepő volt, hogy technikailag mindezt nem tudták natív 120 képkocka/másodperc sebességgel megoldani, 60 fps-t kapunk reprojektálva, de ne ijedjen meg senki, ettől nem szenvedtem semmilyen hátrányt a villámgyors futamok alatt, csak érdekességképpen jegyzem meg.

Különleges képességek

Visszatérve egy kicsit a mozgatható tárgyakra, a tégla és az üres üveg után ebben a Sony exkluzívban is csupán dobozok és hordók közül tudunk választani, viszont ezúttal a játékmenet talán legfontosabb elemei is egyben a szürreális világban sűrűn előforduló objektumok. A Synapse központi eleme a telekinézis, azaz a bal kezünkkel képesek vagyunk ezeket a tárgyakat, illetve az ellenfeleket megfogni, felemelni, magunkhoz húzni vagy eldobni, egyszóval az Erő velünk van. Meg persze a VR2 egyik legnagyobb újdonsága is: a tökéletes működő szemkövetéssel jelölhetjük ki, majd vehetjük kezelésbe a szemvillanás alatt váltogatható aktív célpontokat. Bitang jól és precízen működik ez a funkció, a fegyverek használatával kiegészülve, néhány óra gyakorlás után némi jártasságot szerezve egy mesterien megkomponált flow élmény lesz a jutalmunk a nap végén. Olyannyira a játékmenet organikus részévé válik, olyannyira magától értetődően és ösztönösen használjuk a telekinetikus képességünket a rutin megszerzése után, mint amilyen természetességgel a fegyveren húzzuk meg a ravaszt a másik kezünkben. Viszonylag kevés olyan játékot tudnék mondani, ahol egy hordót meglátva nem a robbantás szóra asszociálnék először, a Synapse sem kivétel, a DualSense VR ravaszát félig benyomva mozgatni, teljesen meghúzva robbantani tudjuk azokat. A Synapse egy roguelite játék, elhalálozás esetén elölről kell kezdenünk mindent, viszont a különböző teljesítményekkel elért képességeink, fejlesztéseink megmaradnak, egyre könnyebben tudjuk venni az akadályokat és szép lassan egy megállíthatatlan telekinetikus gyilkológéppé mutálódunk. Hogy kinek mennyi idő, hány nekifutás szükséges a stáblista eléréséhez, az igen eltérő lehet, nagyban a függ a játékstílustól és a játékos hozzáállásától is. Bár extra jutalmazással motiválják a gyorsaságot, egyáltalán nem vagyunk rákényszerítve, haladhatunk lassan, megfontoltan is ízlés szerint, a kiválóan működő fedezékrendszerre támaszkodva. Én tapasztalt VR játékosként a folyamatos és leggyorsabb fordulást választva, blinderek nélkül rusholtam, mint az őrült, illetve nem a haladásra koncentráltam, egyszerűen csak élveztem a játékmenetet, így mintegy 10 órás szórakozást tudott számomra nyújtani.

Különleges idők

Hogy ez a szórakozás megér-e majd 13 000 Ft-ot, arra nem könnyű egyértelműen válaszolni. Én enyhén túlárazottnak érzem a VR játékok túlnyomó részét úgy nagy általánosságban, a platformexkluzivitás miatti szűkebb célközönség mellett ez esetben bele kell kalkulálni, hogy egy néhány hónapos eszközről van szó, tehát a technológia iránt rajongóként, korai vásárlóként hajlandóságot kell mutatni a szoftverért is a zsebekbe nyúlni. Még akkor is, ha az nem képes hosszú távú kikapcsolódást nyújtani és enyhén szólva nem is túl változatos, a négy különböző stukker (pisztoly, géppityu, shoti, grántátvető), a négy különböző ellenfél és a nagyjából nyolc pálya távol áll a bőség zavarától. Ha nem működik a kémia, ha nem képes berántani annyira, mint engem, könnyen lehet, hogy csak egy rövid techdemóként fog megmaradni emlékeidben, de talán néhány generációval később, amikor ezekre az alapokra felépített, jóval nagyobb költségvetésű VR blockbusterek vezetik majd az eladási listákat, úgy fogsz rá könnyes szemmel visszagondolni, mint a 2016-os Doom megjelenésekor az 1993-as örökzöldre.

Nem ajánlom megrögzött békepártiaknak, hiszen az emberi élet kioltására alkalmas gyilkos fegyverekkel kezünkben száguldozunk egy beteg elme útvesztőiben a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokkal nyakon öntve. Viszont jó szívvel ajánlom a játékot bármilyen adrenalinra kiéhezett akcióhősnek, a lelkében örökre sith kisfiúnak megmaradó családapáknak, a VR és az új játékmechanikák iránt érdeklődő játékostársaimnak. Egészen biztos vagyok benne, hogy a szárnyait éppen bontogató szemkövetés egy alapvető funkció lesz a jövőben, nem csak a játékokban és nem csak a virtuális valóságban, az egér napjai meg vannak számlálva.