Animecon, és az ősz egyéb rendezvényei.

Animecon

Kezdeném a legfrissebbel. Amióta látogatója vagyok ennek a rendezvénynek mindig egyre jobb, és jobb, lassan már tényleg az év kihagyhatatlan eseményei közt tartom számon. Bár kocka mivoltomból fakadóan nem vagyok az a túl sokat mászkálós típus, azért voltam már itt ott, és nem sok minden van ami két teljes napon át képes lenne olyan jó lenni, hogy az ember úgy jöjjön haza, hogy ez igen, és hetekig mesélje utánna mindenkinek.

Szombat

Valami iszonyat mód egykedvűen ébredtem, el se volt kedvem menni egyáltalán, ilyen hangulatban persze nem megy a készülődés, le is késtem a vonatot, valamivel később mentem. A vonatozás telefonálással telt, az értetlenség a tetőfokára hágott, szokás szerint, mindenkinek elmondtam, nem leszek hétvégén, ehhez képest rengetegen kerestek, hogy menjek, vagy jönnének, az ész megáll, máskor meg otthon ülök egész hétvégén. Odaérek, metró, stb, persze nem szállok le ahol kéne, visszamászás, célközelben, miközben az járt a fejemben, hogy vasárnap el se jövök. Mindezt csak azért írtam le, hogy láttszódjon, hogy nem voltam épp a hangulat csúcsán. A bejárathoz közel egy párnak akadt egy fölös belépője, megvettem tőlük, mindkét napra jó volt, így bevetettem magam. Először egy jó alapos és hosszadalmas körültekintést ütemeztem be, mire végeztem, a nagyteremben beindult a cosplay, láttam már ilyet nem egyszer, de ez az idei... hát nem volt semmi. Már a nézelődés közben feltúnt Victoria a Hellsingből, rendesen vörös szemekkel, már ott néztem mint a moziban, és nem ez volt az egyetlen profi munka, messze nem. Egy nyolc éves gyerek lelkesedésével néztem végig, de szerintem ezzel nem voltam egyedül, iszonyatos ováció övezte az arra érdemeseket. Nem is tudnék mit kiemelni, annyira profi volt majdhogynem az egész, hogy az leírhatatlan. Talán egyet mégis, nekem a legnagyobb élmény, a Kos-Mos t alakító ifjú hölgy okozta, hirtelen úgy éreztem most le kell ülnöm, ilyen nincs, ahogy ott megjelent a gépágyúval. Nem csak én voltam így ezzel, hatalmas nagy ovációhullám szaladt végig a nem kis tömegen, végül meg is nyerte, teljesen megérdemelten, gratula neki, és mindenki másnak is. Ami a legjobban tetszett még az a keresztes srác a Trigun-ból (bocs még nem láttam azt a sorozatot) A pirosszemű vámpírlány is eszméletlen jó volt, meg az a plüsskutya a Paranoia Agent-ből, itt nem csak a megvalósítás, de maga az ötlet is remek volt. Amit még meglestem azok a konzolversenyek, jó lett azt kell mondjam, messze nem tökéletes, de szépen haladtak a versenyek, ment a dolog, a játékosok mindent beleadtak, a közönség tombolt, valahogy így kell ennek kinézni. Amiről még nem szóltam, az a rajzverseny, hát ismét ledöbbentem mennyi tehetséges ember van a világban, ezt se lehet tátott száj nélkül kibírni, nagy részét legszívesebben hazavittem volna. Hát nem mondom rendesen lenyűgözve indultam haza, pedig nem épp jó kedvvel érkeztem. Semmi sem lehet tökéletes, a személyvonat mindig tartogat meglepetéseket az óvatlan utasai számára. Úgy kezdődött, hogy megállapítottam, hogy otthon hagytam a PSP-met, végülis mire való a kézikonzol, ha nem arra, hogy otthon porosodjon mikor szükségem lenne rá :S De sebaj, megérkezett mellém az antiszappan szakasz egy jeles képviselője, ráadásul a kommunikatívabb fajtából. Amikor az antiszappan rész kombinálódik az antifogkrém tényezővel, az olyan delejes elegyet alkot, ami létrehoz egy életérzést, amitől vezérelve az ember képes lenne kiugrani a vonat ablakán. Ehhelyett átmenekültem egy másik kocsiba, ahová más áldozatok is követtek, balszerencsémre sikerült kifogni egy iqfighter alkeszbrigádot, de hát semmi sem lehet tökéletes, végül fáradtan csak pár lépés hazáig, még hogy nem megyek holnap... naná hogy ott a helyem!

Vasárnap

Lényegesen nagyobb lelkesedéssel indultam, féltem is, hogy az előző napot nem fogja elérni a színvonal, de azért bíztam hozzá, hogy nem lesz igazam. Mit hagytam megint otthon? Naná hogy a PSP-t, ami azért baj, mert a gondolatokból is kezdtem kifogyni, szerencsére sikerült elbambulni odafelé. Most semmi gixer nem volt az odajutásnál, ismét szétnézéssel kezdtem, ezúttal kritikusabb szemmel figyeltem az árusokat, szerettem volna vinni haza valamit, végül megvettem a WCG-n újított Warcraft Napkút trilógia hiányzó két kötetét, már csak el kéne olvasni. Ismét jön a cosplay, ezúttal a performance változat, hát ez se volt semmi, azt kell mondanom, nagyon tudnak egyesek, itt is voltak lélegzetelállító produkciók, viszont becsúszott egy elég csúnya szervezési hiba, elég hosszúra nyúlt, nem ártott volna egy kis szünet néha, a közönség a vége felé rendesen bepunnyadt, és ennek hangot is adott sokszor. Meglestem még a táncszőnyeges mókát, hát egyeseknek vannak reflexei, az is érdekes tud lenni egy darabig. Új adag rajz a falakon, állak a padlón. Mivel mindkét nap egyedül mentem, és ott sem sikerült túl nagy mértékben ismerősökbe botlani, végül hazaindultam. Ahogy sejtettem, baj volt a vonaton, nem volt mit csinálni, elkezdtem számbavenni mi van a zsebeimben, abból kell valamit kihozni. Egy telefon, hoppá, ezer éve nem rendezgettem a dolgait, ideje már kitörölni az újévi SMS-eket! (tényleg azokat töröltem ki) de még mindig nem vagyok sehol, mi van még? Tárca, nem árt azt se kiválogatni, szépen elrendezni a dolgokat benne, de ez is megvolt, és még félúton se vagyok. Megakadt a szemem az előző napi vonatjegyen. Sikerült az origami varázslat segítségével békává változtatni, azzal meg elvoltam kicsit. Majd szemrevételeztem mi van még, lett végül hajó, repülő, harmonika, minden ami kell, csak megérkeztünk végül. Hazaindultam egyedül a sötét éjjszakában, boldogan mint egy jóllakott napközis, fantasztikus hétvége volt, hiába került egy vagyonba összességében, akkor is megérte.

Időhiányból kifolyólag a többi holnapra marad, szép napot!