Devil May Cry 4 - Teszt

*Mivel nincs Xbox 360-am vagy PlayStation 3-am, a tesztem a játék PC verziójával foglalkozik. Az említett verzió a két konzolos változat szinte pontos mása, apróbb bővítésekkel. Ezekről a bővítésekről később.

A játék rögtön egy újítással kezd: a már megszokott Dante mellett új fiút is kapunk, Nero személyében. A két karakter teljesen más stílust képvisel gameplay terén. Míg Dante arzenálja tele van kardokkal és pisztolyokkal, addig Nero csak egyféle karddal küzdhet - cserébe viszont ott van neki a „démoni jobb kéz”, azaz a Devil Bringer. Ez a speciális végtag a játék alatt nagyon jó szolgálatot tesz nekünk, és bár Dante sokkal jobban „testreszabható” (fegyverek, stílusok terén), nem éreztem azt, hogy a két főhős között ne lenne egyensúly. Jó pont a Capcomnak. Ahogy a karakterek megformálásáért is - a Devil May Cry 4 szereplői (de inkább persze a főhősök) nem csak textúrahalmazok, hanem egyéniségek, sajátos mozdulatokkal, szavakkal, gesztusokkal. Apropó szavak és gesztusok: a játék cutscene-jei fantsztikusra sikerültek. A játék ilyen téren majdnem olyan, mint egy film - minden apró szemrebbenés, mosoly, arckifejezés tökéletesen átjön a játékosnak, ezzel is növelve a hangulatot. Egyedül néhány jelenet kameraállásaival nem voltam kibékülve, de ezek felett eltekinthetünk, hiszen a játék ilyen téren is megállja a helyét.

Grafikailag a Devil May Cry 4 a felső középkategóriát képviseli: gyönyörűen megmunkált, életszerű karakterek, szemet gyönyörködtető effektek, színes-szagos, hangulatos környezet. Az emberek (és démonok xD) arcai különösen tetszettek. Látszik, hogy erre a Capcomnál nagy hangsúlyt fektettek - helyes, helyes… Az effektekre sem lehet egy rossz szavam. Még nem natív felbontásban is tűélesen kivehető minden apró fénysugár, vagy kardunk által húzott csík. Pazar. Mi választja hát el a játékot a felső kategóriától? A környezet, ami ugyan hangulatos, meg látványos, de néhány ponton technikailag sokkal jobbat is össze lehet(ett volna) hozni. Ettől függetlenül a grafikai részre egy szavam sem lehet, pláne, ami az optimalizációt illeti. A játékot „high” grafikai beállítások mellett futtattam, és ha nem volt bekapcsolva a V-Sync, Nero konstans 160 FPS mellett irtotta a démonokat, akadozás nélkül! Ezt nevezem optimalizációnak, lehet róla példát venni!

Nem úgy a Devil May Cry 4 játszhatóságáról. Ez a rész nem is lenne rossz, ha a Capcomnál képesek lettek volna valami értelmes kamerakezeléssel felszerelni a játékot. Nem így tették, így Dante legújabb kalandjának kamerakezelése néhány helyen egyszerűen pocsék. Van, ahol a kamera jó, teljesen szabadon mozgatható, viszont ennek a ellentétével is bőven van alkalmunk találkozni. A „fixált kamera” kifejezést sikerült olyan rosszul értelmezni, ami mellett már nem mehetünk el szó nélkül. Képzeld el a következő szituációt: a kamera egyhelyben áll, és te mész előre. Egy idő után azonban a kameraállás bármilyen átmenet nélkül megváltozik, és az előremenéshez most már lefelé kell húznod a control sticket. Ez önmagában nem is lenne hatalmas baj, ha nem tettek volna egy kis „könnyítést” a rendszerbe: a kameraváltás utáni 1-2 másodpercben még nem változik meg az irányítás, csak ezen kis idő eltelte után. Igen ám, de egy hardcore DMC játékos reflexei messze meghaladják a két másodperces reakcióidőt, és (többnyire) rögtön átállnak az új kameranézetre. Ilyenkor persze mi történik? A karakter visszafelé kezd el futni, hiszen még benne vagyunk abban a pár másodpercben, amikor az irányítás nem változik! Nagyon nagy mínuszpont a Capcomnak a kameráért. Nagyon nagy. Ez persze szubjektív, de ez a kameraváltás az én szememben csúnyán lehúzza a játékot.

Két jó és egy rossz pont után újabb jó pont következik: a harcrendszer. A Devil May Cry 4 hack 'n' slash játék, ami azt jelenti, hogy nagyrészt a harc áll a középpontban. Egy ilyen játéknál különösen fontos, hogy a harcrendszer jól össze legyen rakva: ne legyen se túl lapos, se idegesítően komplex. Ez a játék, kérem, maga az arany középút. Rengeteg féle speciális támadás, töménytelen, de mégsem túl sok ellenség, akiken gyakorolni lehet, és az elmaradhatatlan stílusrendszer. Utóbbit csak azok ismerhetik, akiknek nem új a DMC világa, ezért egy kicsit be is mutatnám: kellő kombózás és változatos ütlegelés esetén (a hangsúly a változatos szón van) a játék a stílusunkat Deadly-re értékeli. Ha tovább kombózunk, tovább tolhatjuk a „stílus-métert”, Carnage, Brutal, Atomic, Smokin', Smokin' Style és Smokin' Sick Style fokozatokig. Ez elsőre nem tűnik olyan nagy dolognak, de nagy motivációs erővel bír a gyakorlásra és kombózásra. Piros pont a Capcomnak.

Sokan panaszkodtak arra, hogy a játék pályái ismétlődnek, gyakorlatilag ugyanazt a pár helyszínt járjuk be újra és újra. Azt kell mondanom, részben igazuk van. Igazuk van, mert a pályák ismétlődései egyértelmű lustaságra vallanak, ami egy ilyen kaliberű játéknál (…de sehol) nem értékelendő. Nincs igazuk, mert a játék helyszínei fantasztikusan ki vannak dolgozva, és éppen elég van belőlük. Nem éreztem nagy hiányosságot, amikor Dantéval a már megismert / megszokott pályákon kellett végigmennem. Viszont ha már ismétlődés van, akkor joggal kérhetnénk több pályát, így a játék ezen részét korántsem tudom tökéletesre, de még nagyon jóra sem értékelni. A rajongók nagy szomorúságát váltotta ki továbbá az is, hogy Dante lényegesen kevesebb küldetést kapott, mint Nero. Véleményem szerint a játék ilyen szempontból akkor lenne tökéletes, ha 30 küldetést tartalmazna, melyből 15-ön Neroval, 15-ön Dantéval kell magunkat végigkaszabolni. Így egy kicsit egyensúlytalan a játék.

Akik úgy tekintenek a Devil May Cry 4-re, mint egy egyszer végigtolható játékra, megkapják, amire számítanak - főleg „human” nehézségi fokozaton. Akik kihívásra vágynak, azoknak ott a temérdek nehezebb fokozat, és a játék az Achievement-vadászok igényeit is bőven kielégíti. 47 acsi várja, hogy megnyissuk őket, és ezeken kívül is számos olyan dolog van, ami miatt megéri nem letenni a játékot az első végigjátszás után. Az egyetlen, amit ebből a részből hiányolok, a Live támogatás. Dante kaszabolós kalandja a Games for Windows brand alatt jött ki, igazán nem lett volna hát nagy dolog az achievementeket Live-kompatibilissé tenni. Ahogy a Mass Effect esetében sem.

Devil May Cry 4. Egy fantasztikus hack 'n' slash játék, sok apróbb bakival. Egy csodás látványvilág, kisebb csúnya részekkel. Egy tökéletes harcrendszer, néhol pocsék kamerakezeléssel. Két ideálisan balanszírozott főhős, húsz szörnyen balanszírozatlan küldetéssel. A hibák ellenére mégis azt mondom: próbáld ki. Adj neki egy lehetőséget, hátha magába szív. Akkor nem menekülsz, csak kaszabolsz és kardozol és lősz és kardozol és kaszabolsz…

8,9

FONTOS!

Aki Xfire rendszert használ, kérjen invitációt a Legendary Devil HUNters csapatba! Jó fej emberek, meg egy pár démon... jelentkezni!!*