Sötét hegyeken, sárguló réteken tépett lován ő egyedül jön. Hosszú haját, vöröses szakállát lengeti, borzolja vad szél. Büszkén ül nyergében, kardját nem emeli, szép arcát most elfedte vér. Szentföld lovagja, kardoknak bolondja halálát érzi és nincs segítség. Magas bérceken, lombos cserjéken tépett lován ő egyedül jön. Győzött csatákon, szerelmes párnákon, arcát soha nem színezte pír. Fény csillant, ahol ő megjelent, fordultak utána az asszonyok. Most egyedül, kínlódva lépeget, egy sebesült harcos már senkinek nem kell. Lent fekszik zizegő zöld fűben, tető felette a borús ég. Szemét lehunyja, előtte rohanva megjelent nagyon sok, nagyon sok kép. Győzött csatákon, szerelmes párnákon, arcát soha nem színezte pír. Most egyedül, kínlódva megremeg, és szaracén kardjába lassan beledől.
Állítólag bukás volt.
Ki mit tud róla?