Remnant IIteszt

A stílszerű névvel felvértezett Gunfire Games 2019-ben sikerrel ültette át a saját műfajjá kinőtt soulslike játékstílust a looter shooterek világába. A Remnant – From the Ashes távol állt a tökéletestől, így a folytatásnak volt hová fejlődnie. Az alkotói is tisztában voltak ezzel és ellentétben bizonyos fejlesztőkkel (khm... Bungie) a második résszel minden igyekezetüket bedobták, hogy feljavítsák játékukat egy új szintre. Ennek első lépéseként Unreal Engine 5-re váltottak, melynek használatával a grafika jóval csiszoltabbá és részletgazdagabbá vált. Ez persze még mindig nem az a kvalitás, amit a Sony-exkluzívok hozni szoktak, azonban a tetszetős művészeti dizájnnak köszönhetően már van min legeltetni a szemünket. A Remnant II sablonos poszt-apokaliptikus felütése és a száraz, de legalább hosszú tutorial nem könnyíti meg az újoncok dolgát, hogy megszeressék, de amint kinyílik előttünk ez rögvest megváltozik.

Miután megérintettük a dimenziókapuként funkcionáló hatalmas kristályt a kampány random dob be a három kalandindító világ valamelyikébe, hogy megkezdjük harcunkat a Root nevezetű rontás ellen. A Gunfire Gamesnél lefogadom, hogy hatalmas Lovecraft-megszállottak tanyáznak. A kozmikus horror atyjának agyszüleményei hol csupán az ellenfelek bizarr külsejének szolgáltak inspirációul, máskor viszont egy az egyben átvették, amit csak tudtak tőle. Minden egyes, szám szerint öt világ saját arculattal és atmoszférával rendelkezik. A fantasy, a sci-fi és a horror rajongók egyaránt megkapják a maguk betevőjét tőlük. A bennük felfedezhető titkok képezik a játék gerincét. Érdekesebbek az átívelő történetnél, melynek nagyja nem ragadt meg a fejemben annak ellenére se, hogy a vágyaimnak ellentmondva nem ugrottam át mikor a szereplők magyarázták. A környezet mesél a leghatásosabban. Mikor őrült tudományos kísérletek szörnyűségeit kutatjuk a föld alá nyúló, jövőbeli laborkomplexumokban vagy dimenzión túli boszorkányságok nyomába eredünk a múltbéli Londont idéző városkában a játék él.

A Remnant II legfőbb sajátossága, a pályák véletlenszerű generáltsága hivatott kilövelni az újrajátszhatósági faktort az egekbe. A rendszer előnye és egyúttal a hátránya is, hogy első alkalommal rengeteg minden maradhat ki. Teljes szektorok, bossok meg átvezetők válhatnak a pályagenerátor kedvének áldozatává. Ha ez nem volna elég, a dialógdöntéseink ugyancsak kihatnak az eseményekre. Erre gondolva minden világ teljesítése után Adventure-módra válthatunk és akárhányszor újragenerálhatjuk azt míg be nem jártuk keresztül-kasul. Ezt induláskor négy karakterosztály közt választva tehetjük meg, de a játék megannyi kisebb-nagyobb rejtélyét felfedezve még legalább ötöt nyithatunk meg. Az egyiket, a robotágyúkat lerakó Enginert például a sci-fis pályát, N'Erudot szegélyező mérgező ködbe dugták el. A szóló játékosoknak érdemes a Handler mellett voksolniuk, ami egy hűséges kutyával ajándékoz meg, aki nem csak lefoglalja az ellent, de, ha minden adott, akkor fel is támaszt minket. Idővel a karakterosztályokat kombinálhatjuk is egymással lehetőségek újabb sorát tárva fel.

A karakterbuildek igen fontossá válnak már a játék elején. A páncélstatok fixek, viszont a fegyvereinket, a képességeinket és az egyéb előnyöket adó traitjeinket sokféleképp fejleszthetjük illetve módosíthatjuk. Jómagam a regenerációra, a bőséges lőszerellátásra és a távolsági sebzésre mentem rá, de építhető olyan is, ami a közelharci fegyverekre gyúr rá. A kaszabolás kihúzhat a pácból, mivel emberünk még minimális súlyú vértezettel sem vádolható fürgeséggel. Azért a Remnant II lényege továbbra is a lődözés marad, a gunplay pedig kellőképp szórakoztató ahhoz, hogy a játék tartósan magához kössön. Külsejükben és erejükben is beteg cuccok szerezhetőek meg, melyekkel a változatosság kedvéért mi válhatunk az ellenfelek rémálmává. A kocka sajnos könnyen visszafordulhat, a Remnant II ugyanis soulslike gyökereihez hűen nem egy könnyű játék még a legbarátibb fokozaton se. A végső bosst leszámítva nincs szükség tökéletes precizitásra, viszont az önkéntes Rambók hamar fűbe harapnak, ha nem használják ki karakterük összes egyéni tudását.

Az első részt inkább coopban volt érdemes játszani, a folytatást nem feltétlenül. Nincs beépített voice chat, ami az idegenekkel való együttműködésnek keményen aláás. Maga a csapatkereső sincs a helyzet magaslatán, PS5-ön pedig a teljesítményt is próbára teszi, ha társakkal nyomulunk, ezért a kapcsolatot a játék második felétől offline-ra állítottam. Ismerősökkel a coop már határozottan ajánlott. A közös élményen túl a tehermegosztás a boss harcoknál igazi égi adomány. Epikus zenével megtámogatott összecsapásból aztán nincs hiány. Van itt leereszkedő csillár, ami véd a környezettől miközben próbál a villámaival kinyírni. Életre kelt labirintus, farkasember valamint a többi ellenfelet megszálló parazita. Némely bossnak ordítóan aljas húzásai vannak, a felelősöknek szívem szerint mégis megszavaznám az év végi bónuszt. Egy világ teljesítésekor kb. három nagyobb és több mini bossba futhatunk bele. Újrajátszáskor a kisebbek meglehet máshol bukkannak fel és eltérő támadásokkal keserítik meg az életünket, mint korábban. A változatosság jegyében az előrehaladást vagy épp a jobb loot megszerzését puzzle feladványok nehezítik. Hiába okosan kiötöltek és nem is túl bonyolultak, számomra ezek megakasztották a játék dinamikáját. Minél előbb igyekeztem túl lenni rajtuk.

A Remnant II technikai oldalról rászorul a csiszolásra. Ki csak egyszer dobott a játék, de a belépés nem mindig ment simán. A bűvös 60 fps-t se volt képes tartani akkor sem, ha szólóban játszottam, az alapellenfelek pedig néha különös dolgokat műveltek a falakkal. Ezen kívül a respawn kristályoknál pillanatokra bedilizhet a kamera, az átvezetők nézőpontváltásakor pedig egy-egy másodpercre széteshet a kép. Nem bug, de, aki a térképet tervezte, azzal szívesen eltöltenék néhány napot egy kínzókamrában. PS5-tulajként további bosszúság, hogy a DualSense kontroller adottságai egyáltalán nem kerülnek kihasználásra. Mindezekről hajlamos vagyok megfeledkezni, mert tartalmilag a Gunfire Games olyat tett le az asztalra mind mennyiségben, mind minőségben, amivel sokkal komolyabb büdzséből dolgozó riválisokat is szégyenbe hoznak. A kampányba alsó hangon 20 órát bele lehet tenni, az összes mellékzóna felfedezésébe még ugyanennyit. Ha pedig ki akarjuk farmolni a többi karakterosztályt és maxra felhúzni a nyersanyagigényes fegyvereket, akkor nem szabadulunk egyhamar a Remnant II öleléséből. Mivel a pályagenerátor lehetőségei már most láthatóan végesek, az új világokkal kecsegtető három - a következő nyárig befutó - DLC nem érkezhet elég hamar.