25 év 25 játéka egy videojátékos életéből. Yie are kung-fu /3. év 1988/

A mai irományom a Yie ar Kung-fu, a régi Arcade aranykor egyik igazi

csillaga volt, ami a Konami gondozásában látta meg a napvilágot

1985-ben. Egyike volt azon utolsó játékoknak, amik még használták, a végtelenítet játékmenetet a 80-as évek közepén. A játék természetesen

nem csak ezért örvendet hatalmas népszerűségnek, hanem azért is, mert

mind a játékmenetében, mind a játszhatóságában olyasmit mutatott, amit

eddig egyetlen játékban sem láthatunk.

Természetesen, ahogyan a kor összes híres Arcade játéka, úgy ez a

számítógépre és az akkori konzolok többségére is. Sőt még az X360 is

megkapta a maga változatát 2007-ben, ráadásul 100%-os eredeti Arcade formájában. De ha valaki sajnálná érte a 400ms pontot, amennyibe kerül a Live-on, akkor az a Game Room-ban is játszhat vele 240ms pontért.

A játék főhőseként Oolong-al egy harcművészeti tornán kell résztvenünk,

hogy a Kung-Fu nagymesterévé váljunk, és ez által apánk nevének

tiszteletét és dicsőségét visszaállítsuk, akit egy korábbi tornán megölt a legnagyobb Kung-Fu mester. A játék storyja több mint középszerű, sőt

inkább unalomig ismert. De a verekedős játékoknál sosem a story volt a

lényeg, hanem maga a játék, és legfőképpen a játszhatóság.

A játék, ahogyan már előbb említettem, a verekedős játékok kategóriájába tartozik, és azok között is igen előkelő helyen állt, és áll még mai is. A megjelenésekor azonnal az egyik legnépszerűbb játékká vált a termekben,

ami annak is köszönhető volt, hogy nemcsak az ellenfeleink száma, de a játszhatósága is igen változatos volt. Eddig egyetlen játéknál sem volt tapasztalható, olyan összetettség és precizitás, ami ezt a játékot jellemezte, ugyanis főhősünk mozgás repertoárja elképesztően gazdag volt.

Tudott mindent, amit egy bunyós játéktól elvárhatunk volna a sok mozifilm

után, vagy tucatnyi ütés és rúgásfajtát tudtunk előhozni az emberünkkel. Csípőből lehetet osztani az ellenfeleinknek a különféle ütés és rúgás kombinációkat. A mozgások között megtalálhatóak voltak a köríves rúgás,

a lábsöprés, az ugró rúgás, a felütés, sőt még le lehetet menni spárgába

is, és onnan szétzúzni az ellenfél mogyoróit. Ez a mozdulat szerintem

sokaknak ismerős lehet, hiszen később a Mortal Kombat játékban is

láthattuk Johnny Cage-től, sőt még a filmben is előadta Linden Ashby,

amikor megbosszulta az 500 dolláros napszemüvegét Goro-val szemben. Mindezen mozgásokat végtelenül könnyű előhozni, még ha elsőre

bonyolultnak is tűnnek. Elvégre csupán csak a lehetséges nyolc irány

egyike szükséges hozzájuk, és az ütés, vagy a rúgás gomb lenyomása.

Ezt az egyszerű megoldást gondolták tovább a későbbi legendák, amiket manapság Street Fighter, Mortal Kombat és egyéb neveken ismerünk.

Mint már írtam az ellenfeleink elég sokan vannak, szám szerint 11-en,

ráadásul mindegyikük egy igazi egyéniség. Nincs közöttük két egyforma, mindenki a maga stílusában, ráadásul a saját fegyverével küzd ellenünk.

Az ellenfeleinket két csoportra osztja a gép, az első körben 5 ellenfelünk

lesz, a másodikban pedig a maradék hat. A gép kötött sorrendben

folyamatosan egymás után fogja őket beadni. Az első ellenfelünk bár

még fegyvertelen, de a mozgása ismerős lesz mindenkinek, aki látta már

E. Hondát a Street Fighter II-ből. Második ellenfelünk szenvedélyes

dobócsillag gyűjtő, ráadásul kifogyhatatlan készletét a legnagyobb örömmel osztja meg velünk. Harmadik ellenfelünk valószínűleg Bruce Lee tanára

lehetet, mert a nunchakut, még nála is gyorsabban forgatja, de a negyedik ellenfelünk sem piskóta, mert a botjával nem horgász leckéket akar nekünk

adni. Az ötödik ellenfelünk tulajdonképpen egy bonusz pálya, mert itt nincs

más dolgunk, mint a két oldalról bejövő ellenfeleket ütni.

Innentől kezdve egyre nehezebb lesz a játék. A hatodik ellenfelünk egy

fém lánccal támad ránk, amit eddig én eddig csak 1-2 játékban láttam, majd

őt követi a buzogányos fickó, aki egy BKV ellenőr buzgalmával akar minket

jobb belátásra bírni. Őt követi a legyezőjével támadó hölgyemény, akinek fegyverét legközelebb a Mortal Kombat II-ben láttam ismételten. Aki a kardot hiányolta eddig az ellenfelek fegyvertárából, az most végre találkozhat

vele, mert az ellenfelünk ezzel támad ránk. Itt lehet majd bizonyítani, hogy

mi is meg tudjuk csinálni a Tomboló ökölben látott küzdelmet, amit Bruce Lee

által láthatunk. Tizediként a Tonfa mesterével futunk össze, amit szintén

kevés játékban volt eddig szerencsém látni. Végezetül összefutunk a

legutolsó ellenfelünkkel is, akit legyőzve befejeződik a játék. Pontosabban befejeződne, mert mint már írtam az elején, itt még végtelenítet játékmenet

volt, azaz mindent kezdhetünk újra elölről, és akár a végtelenségig is

játszhatunk.

Ha az ember kitanulta az összes ellenfelet, akkor valóban elég sokáig el

lehetet játszani egy 20ft-ból, de mire erre a pontra bárki is eljutott, addig

sok idő telt el. De a játékban volt egy lehetőség a pluszgyakorlásra. A

második ellenfélnél ”Star-nál”, ugyanis ahogyan már említettem,

folyamatosan dobálja a dobócsillagokat. Ezeket kiütve pontokat kapunk,

és ha ezt sokáig csináljuk, akkor rengeteg extra pontra tehetünk szert,

amik után pedig extra életeket kapunk. A plusz életekkel pedig megvan a lehetőségünk a pluszgyakorlásokra. Egyébként a Game Room ”bajnokai”

egytől egyig ezt a megoldást alkalmazták, hogy elérjék a 9.999.990

maximális pontszámot.

A Yie are kung-fu egy végletekig élvezetes verekedős játék volt a maga korában. A játékban lefektetett szabályok és ötletek, utat mutattak az öt követőknek, amik közül jó néhányat, manapság szintén legendaként

emlegetünk. Ezt a játékot illik ismernie, minden magát beat em'up rajongónak

való játékosnak. Ugyanis ha ez a játék nem lett volna, akkor a mai

verekedős játékok, nem ott tartanának ahol most.

Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani.

Arcade Game's Forever