Ahogy végig nézek a polcomon sorakozó videojátékok gerincén, rájövök, hogy több mint a felükkel nem játszottam még feleannyit sem, mint szerettem volna, és fele részüket sem ismerem feleannyira, mint ahogy megérdemelnék. A szolgáltatás előfizetéssel (GPU, PlayStation Plus), illetve a lassan megszámlálhatatlan ajándékozással, esetleg filléres vásárlással (Epic Game Store, Prime Gaming, Steam, GoG, Ubisoft+) a digitális könyvtáramba kerülő címek százaihoz - lassan ezreihez - képest elenyésző számról van szó, de nagyságrendben még így is évekről beszélhetünk, ha utol szeretném magam érni. És ez nem azért van, mert annyira sok játék és műfaj tetszik nekem, hogy mindennel is játszani szeretnék, ennek egyre inkább az ellenkezője igaz rám.

Szabad idő?

Mivel minden ember más és más, ezért nem lehet egyértelműen leírni, hogy a helyes válasz: heti 10 óra vagy napi 2 óra. A nehézségek már a szabadidő vagy a hobbi fogalmának definiálásánál elkezdődnek és csak újabb kérdéseket szülnek. Hiszen ki mit tekint szabadidőnek? Van aki számára minden szabadidő, amit nem munkával tölt, ide sorolja azt is amikor a kutyát viszi sétáltatni, elmegy bevásárolni, elviszi a gyereket különórára, vagy edz egy órát a konditeremben, mert ezek a tevékenységek számára pihentetőek vagy örömet okoznak. Míg mások állandóan panaszkodnak, hogy semmi szabadidejük nincs, közben meg kiderül, hogy csak az aktuális hónapban már nyolc sorozat évadot daráltak le streamingen. A nappaliban a nagy TV-n, a hálóban a kicsin, a konyhában a tableten, a játszótéren a telefonon...és észre sem vették. :-) Ugyanígy sokan nem sorolnák a hobbi/szabadidő kategóriába a közösségi médiát, vagy az általános tájékozódást, napi hírek olvasgatását. De ha nem ide tartozik, akkor hová tegyük a napi akár több órányi időtöltést? Egyesek már annak is örülnének, ha hetente egyetlen teljes napot eltölthetnének munka nélkül, csak pihenéssel, míg mások már a négy napos munkahét utáni következő kedvezményről fantáziálnak.

Egy felnőtt ember esetében nagyban függ a rendelkezésre álló szabadidő mennyisége az illető családi állapotától és gyermekei számától, azok életkorától. Néha egészen el tudok csodálkozni, hogy (több) gyermekes családfenntartóként mennyi sok ideje van videojátékokra másoknak, de a közelmúltban leadott Gamer365 "Apucast" is megerősített benne, hogy nem csak nekem nem jut heti 40 óra a hobbijaimra. Pedig összességében ilyen téren tök szerencsés fickónak tartom magam: heti 40 óra a bizonyos mértékig rugalmas munkaidőm, soha nem kell túlóráznom, minden hétvégém szabad, hétköznaponként 15 órára otthon vagyok, évi 35 nap szabadságot oszthatok be. Tisztában vagyok vele, hogy nálam sikeresebb kortársak időben ennél nagyságrendekkel kevesebb munkával is tisztességesen meg tudnak élni, de talán nem tévedek akkorát, amikor azt állítom, hogy nem általános jelenség mindössze heti néhány órát munkával tölteni.

Kicsit kisarkítva egy egyenlő oldalú háromszög csúcsaiként képzelem el a munka-család-hobbi "szentháromságot":

• ha munka nélkül, esetleg passzív jövedelemmel is jó egzisztenciával rendelkezel, akkor jut időd a családra és a hobbira is

• ha nincs családod, akkor munka mellett is rengeteg szabadidővel rendelkezel

• ha viszont családos emberként a szó "klasszikus" értelmében véve dolgoznod kell, akkor elkerülhetetlen, hogy hobbira kevesebb időt tudsz szánni. Ha mégis, akkor a családodra nem szánsz elég időt...esetleg alvásra.

Nem szükséges végletekben gondolkodnunk, de az egyensúlyozás ezen csúcsok között az maga az élet. Nem lehetetlen két gyermek és munka mellett két hét alatt platinázni az Elden Ring-et, de életvitelszerűen nem tartom a helyzetet fenntarthatónak.

A minap hallottam egy kifejezést, amellyel egy játék végig játszását egy általam korábban soha nem hallott igével írta le a podcaster. Rokon értelmű szavakat hallottam már párat: kivittem, kiütöttem, kiakasztottam, kipörgettem, ledaráltam, ezreztem, platkóztam...de az összesnél sokkolóbb volt egy lelketlen, befásult "LETUDTAM". Általában ezt a kifejezést olyan dolgokra használjuk, amiket nem szeretünk csinálni: letudtam a fogorvost, letudtam a sorkatonai szolgálatot, letudtam az ebédet az anyóséknál, letudtam a munkahelyi értekezletet, letudtam a bevásárlást. Ha viszont valaki a szabadidejében végzett tevékenységére, a hobbijára használja a kifejezést, nos az elgondolkodtató, engem is elgondolkodtatott. Miért játszik valaki olyan játékkal, melyben nem leli örömét? Hol ér véget az értékes, aktív kikapcsolódás és hol kezdődik a kényszeres időkitöltés?

Én ebben is vagyok olyan szerencsés, hogy soha egyetlen egy percet sem KELL játszanom semmivel sem, ha nem szórakoztat, ha nem tartom elég élvezetesnek a vele töltött szabadidőt. Nem kell félnem, hogy kikerül egy szolgáltatásból, nem kell attól tartanom, hogy kimaradok valamiből, ha nem játszok vele "időben", nem szükséges mindenről véleményt formálnom, mindent megtapasztalnom. Valamilyen szinten egyszerű dolgom van, hiszen a többjátékos/online játékok, GaaS termékek nincsenek terítéken asztalomon, az open world térképporszívózást szívfájdalom nélkül bármikor elengedem, ha egyetlen pillanat erejéig is munkának érzem szórakozás helyett, illetve az Acsi-/Trófeavadászatba sem mentem bele soha komolyabb szinten. Ha ezekbe az utcákba nem fordulok be, akkor legnagyobb részt az "emberi léptékű" játékok maradnak talpon, az megint egy másik kérdés, hogy még ezekből is akkora hegyek gyűltek fel az évek alatt, hogy egy részük akaratlanul is a nyugdíjas évekre fog csúszni.

Kazuárási pánik

Nem lehet arra a kérdésre sem egyértelmű választ adni, hogy mennyi egy játék optimális játékideje. A kérdés a legtöbb multiplayer/online cím esetében eleve értelmezhetetlen, mint ahogyan számos műfajnál és címnél nincs értelme valaminek a végéről beszélni: Gran Turismo, Beat Saber, Fifa, Tetris, Minecraft, Flight Simulator, No Man's Sky, The Sims, Wii Sports, Super Mario Maker...és lehetne még sorolni. A PlayStation Network közelmúltban bevezetett egyik újdonsága, hogy (amíg el nem rejtik :-) ) meg tudjuk immáron azt is nézni, a barátaink mennyi időt töltöttek el egy adott játékkal. Bár nem atomóra pontosságú minden esetben ez a szám, de volt nagy csodálkozás a részemről, amikor megláttam a Battlefield, Battlefront, CoD-Warzone, Fortnite, Destiny melletti értékeket. "Játékkal töltött órák száma: 2862 óra" és hasonló finomságok.

Az open world játékok egy átmeneti állapotot képeznek, mert a véges történettel rendelkező játékmenetet "mesterségesen" létrehozott tevékenységekkel és feladatokkal duzzasztják az indokolt játékkidő duplájára, triplájára...a hamarosan szárnyait bontogató új piaci irányok (Assassin's Creed Next) szerint végtelen hosszúságúra. Alapjában véve ezzel sincs semmi bajom, de a mögöttem lévő évek elég válogatóssá tettek, és csak azokban a világokban vagyok hajlandó a "szükségesnél" több időt eltölteni, ahol remekül, felszabadultan érzem magam, önként és vigyorogva csatlakozom a Mátrixba és visz magával a flow. (pl.: The Witcher III, Red Dead Redemption II).

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ahogyan pörögnek a születésnapok, és főleg amióta átléptem a mágikus 40-et, én egyre értékesebbnek érzem az Időt. Tudat alatt és most már tudatosan is próbálok megszabadulni az olyan tevékenységektől, amelyek észrevétlenül "rabolják" az egyik legdrágább kincsemet. Ilyen volt például a hírek kényszeres görgetése és olvasása, a közösségi média végtelen mélységű pöcegödre...és csatlakoztak a listához a középszerű, vagy túl hosszú, vagy grindelős, vagy számomra nulla kikapcsolódást nyújtó videojátékok is, amelyekre egyszerűen sajnálok időt pazarolni. Jó érzéssel gondolok vissza azokra a felejthetetlen és gondtalan évekre, amikor még a mostani szabadidő mennyiségnek a sokszorosa állt rendelkezésemre, tizenévesen egész nap püföltük a Mortal Kombat-ot vagy huszonévesen napi nyolc órákat toltuk a Counter-Strike-ot. Ahogyan érkeztek az új megjelenések, zabáltuk őket számolatlanul, hiszen időnk volt, mint a tenger. Akkoriban még én is készítettem megjelenési naptárat, de ma már csak mosolyogni tudok, amikor velem egykora születésű arcok teszik ezt és szó szerint hétről-hétre be vannak táblázva új megjelenésekkel. Mennyire „normális”, ha valaki a negyvenes éveit is úgy éli, mintha a húszas évei lennének?

Apropó húszas éveink, mostanában a Game Pass-el kapcsolatban gyakran eszembe jutnak régen elfeledett fősulis csoporttársak, és egyéb arcok a koliból, a 2000-es évek elejéről. Voltak azért páran, akik a videojátékok helyett a bulira és még inkább a szeszre voltak erősen ráállva, és minden alkalmat kihasználtak, ahol olcsón, netán ingyen lehetett alkoholhoz jutni. Nem igazán voltak túl magas elvárásaik a minőséggel kapcsolatban, teljesen mindegy volt, hogy Jim Beam whisky vagy műanyag flaskás "Koccintós" bor került az asztalra. De mi a közös a tablettás borban és a Game Pass-ben? Emlékszem a duhajok mennyire meg voltak lepődve, amikor a bulik alkalmával én "minőségi" italokat fogyasztottam, miközben ők mindenből a legolcsóbbat rendelték. No nem azért, mert annyira sznob lettem volna, és enyhén szólva nem is voltam tele sem...de elmagyaráztam nekik, hogy hozzájuk képest szinte kimutathatatlan alkoholmennyiséget fogyasztok el évente, és megengedhetem azt a luxust, hogy azt a keveset egy fokkal minőségibb nedűkből töltsék a poharamba. Persze ugyanolyan értetlenül néztek, mint a Game Pass-es fazonok, akik ugyanúgy nem értik meg, hogy a hozzájuk képest elhanyagolható játékidőmben megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak azzal a néhány, igazán minőségi játékkal foglalkozzak, amelyeket a legkiválóbbnak tartok, teljesen függetlenül az áruktól. Nem vagyok rászorulva a tablettás borra, és nem vagyok ráutalva a 6-7 pontos játékokra sem, mert nekem már nagyon régen nem a mennyiség számít. De ugyanazt a lelkesedést látom a havi Game Pass címek bejelentésénél, mint amikor anno hajnalban előkerült még valahonnan 6 doboz Kőbányai Világos Sör: "Örülni kell neki, hiszen MANNA, és ami a legfontosabb: nem az számít, hogy milyen, hanem hogy ingyen vaaaan!"

IdősCore

Biztos benne van az is a pakliban, hogy megöregedtem, esetleg rosszul öregedtem, de azt semmiképpen nem mondanám, hogy kiöregedtem. Igaz ugyan, hogy a mai videojáték kínálat elhanyagolhatóan apró szeletéért tudok csak őszintén lelkesedni, de azért képes még megdobbani a szívem.

Ritkán van olyan, hogy önmagában a játékmenet el tud vinni, a VR játékok voltak erre képesek az elmúlt években: Astro Bot, Iron Man vagy Beat Saber. Ha visszatérünk a hagyományos játékokhoz, akkor számomra egy letehetetlen játék elengedhetetlen részei az izgalmas történet, az érdekes karakterek és a hamisítatlan atmoszféra. Ritkán sikerül ezt a hármat magas színvonalon egyszerre megvalósítani, de hajlandó vagyok engedni a negyvennyolcból, ha a játék más elemei, például a prezentáció színvonala kiemelkedő, vagy a játékmenet meglehetősen addiktív.

Az elmúlt egy évben végigjátszott játékaimat megnézve jól látható, nagyjából milyen hosszúságú alkotások jönnek be:

The Witcher 2 - 30 óra

Wanderer VR - 22 óra

Cyberpunk 2077 - 68 óra

Mass Effect - 20 óra

Mass Effect 2 - 25 óra

Deathloop - 42 óra

Guardians of the Galaxy - 18 óra

A Plague Tale: Innocence - 12 óra

Ratchet & Clank: Rift Apart - 13 óra

Resident Evil Village - 18 óra

Astro's Playroom - 10 óra

Sniper Elite VR - 10 óra

Vader Immortal - 5 óra

Doom 3 VR Edition - 12 óra

It Takes Two - 25 óra

Sok minden másba is belenézegettem pár óra erejéig, esetleg a játék feléig, a családi/couch coop címek is nagyot mentek, de jól kivehető, hogy olyan játékokkal szeretem eltölteni a szabadidőmet és feltölteni az akkumulátoraimat, amelyek tisztelik a rendelkezésemre álló idő mennyiségét, és belátható időn (~1-2 hét) belül végig tudom őket játszani. Azt is nagyjából tudom, hogy ritkán jut heti 8-10 óránál több időm játékra, de vannak néha olyan napok, hogy majdnem egész nap tudok valamit tolni, meg persze olyan hetek is, hogy be sem kapcsolom egyik masinát sem. Ha nagyon bejön, mindig kevésnek érzem a 10-15 órás játékidőt, az arany középút egy minőségi AAA címnél szerintem olyan 25-30 óra magasságában tanyázik. Ha a fejlesztők el tudják érni, hogy ezalatt a játékidő alatt végig egy roppant emlékezetes és élvezetes utazásban legyen a játékosnak része, akkor elégedetten dőlhetnek hátra, mert kitettek magukért. Példának mondanám a God of War, a Marvel's Spider-Man vagy a The Last of Us Part II mesterhármast, ezek tipikusan olyan címek, amelyek végén csak annyit tud az egyszeri játékos mondani, hogy "Wow!" és legszívesebben azonnal kezdené újra az elejétől.

Zárásként szeretnék pár dolgot leszögezni. Nem állítom, hogy

• egy naponta játszott multiplayer játék ne lenne kompatibilis egy felnőtt, családos ember életével, ha jól tudja menedzselni a időbeosztását

• egy open world játékba beleölt 100+ óra minden kétséget kizáróan időpazarlás lenne

• bármi kivetnivaló van abban, ha felnőtt emberek évente több száz videojátékot játszanak végig

• baromság az achievementek/trófeák hajszolása

• a Game Pass, a most debütáló PlayStation Plus E/P, valamint a jövőben érkező hasonló szolgáltatások haszontalanok vagy feleslegesek lennének.

Mivel ez egy személyes blog, ezért kizárólag a saját, hobbival kapcsolatos, utóbbi években bekövetkezett változásokat osztottam meg ebben a bejegyzésben. Jelenlegi életformámmal ezek a trendek és szokások nem összeegyeztethetőek, de ezért a legkisebb mértékben sem vagyok szomorú, hiszen megmaradtak nekem a pár órás VR adrenalimbombák és a történetorientált, magányos kalandozások. Nem szeretem, amikor azt mondják, hogy ki vagyok égve, mert nem, nem vagyok. Azt azonban el kell fogadnom, hogy nem én vagyok már az, akire a kiadók céloznak, nem az én igényeim szerint készítik már a gammák tetemes részét. De ahogyan a rockzenét sem lehet teljesen megölni, akármennyire is "kiment a divatból", úgy mindig lesz a videojátékok egyre grandiózusabb tortájának is egy olyan szelete, ami a kedvemre való.

Kívánok mindenkinek olyan hosszú életet, hogy mindegyik játékot be tudja fejezni, az összes szerettével kellő értékes időt tudjon tölteni, de ami a legfontosabb: mindenki azzal játsszon, amiben örömét leli, és annyi órát, amennyit nem szégyell!

Megkérdezhetem, hogy Ti mennyi szabadidővel gazdálkodtok? A szabadidőtök mekkora részét fordítjátok videojátékokra és azon kívül még mivel töltődtök fel? Kevésnek érzitek a pihenéssel töltött időt, éppen elégnek vagy netán túl soknak?