Kultúra rovat, avagy kalandozás az instrumentális zenék világában.
A zene számomra nagyon meghatározó szeperet tölt be az életemben. Nincs nap, hogy ne töltenék rengeteg időt kedvenceim hallgatásával - akár relaxálásként az ágyban pihenve, akár a városban sétálva, vagy például utazás közben. Ezért is döntöttem úgy, hogy írok most egy szösszenetet pár igazán mély számról, néhány olyan alkotásról amik képesek az embert - legalábbis azt, aki vevő rá - igazán megérinteni, libabőrössé tenni (az ugye „köztudott”, hogy aki nem volt libabőrös zenehallgatás közben, az nem hallott még jó zenét )
A különlegesség ebben a pár számból álló instant válogatásban az, hogy ezek hangszereken keresztül mesélnek történeteket, szöveg nélkül mutatják be, mi az a költészet.
Kezdeném is a sort az egyik kedvenc gitárosom számával: Andy Timmons - A Night To Remember
A következő szám is egy gitárgéniusz műve, az ugyancsak Ibanez-t használó Joe Satriani követte ezt el. A címe: Lights Of Heaven
Csak, hogy ne legyek c-c-c-combo breaker, következzen egy újabb gitáros alkotása: Vinnie Moore-tól a Rain
Ez után a gyönyörű szám után kicsit keményebb terepre érve, egy nagyon nagy
favoritom, a Darkest Hour egyik mesterműve következik, a Terra Solaris.
Maradva ezen a vonalon, egy ugyancsak nagy kedvenc, a Matt Heafy által vezetett banda, a Triuium Crusade c. száma a soros.
Úgy gondolom a Darkest Hour melódikus és olykor kemény szólamai kellő felvezetésként szolgáltak a tetőponthoz, a pörgős „keresztesháborúhoz”. A tetőpont után egy kissé érdekes, gitárokat mellőző, finom zárás következik: Ludovico Einaudi - Nuvole Bianche
Nektek van valami kedvencetek az instrumentális zenék között?
Köszönet annak, aki időt szakított erre a bejegyzésre.