Hegy

Ekkorát még nem láttál, ebben biztos vagyok. Ha a veszetteket hatalmas hegyekről dobálnák le, akkor ez lenne az etalon. Ez a hegy mondaná meg, hogy mikor és merre. Halált mutatna a veszetteknek, irányt a távolból pislogó elveszetteknek.

Ő mondja meg a környékbeli felhőknek, hogy mikor essen és mikor ne. Ő kergetteti el a széllel azokat az ütődött felhőket, ha túl sok ideig lopják a Nap sugarait. A felhők egyébként nagyon idióták és otrombák, nehéz velük szót érteni. Igazából nem is nagyon lehet, de erről majd máskor.

Szóval a hegy…

Egyes részein annyira meredek, hogy a legextrémebb családból származó fák sem mernének ott gyökeret ereszteni. Nem, hogy erdőnek, vagy kiserdőnek sincs esélye, de egyetlen fának sem. A kőszáli kecskék visszafordulnának, ha az útjukat szegélyezné akár egy része is. Talán a látványától is elalélnának. Ennek a hegynek egy barátja sincs, mégis mindenki barátjának szeretné. Még az ostoba felhők is.

Egy ilyen hatalmas hegy (ezt úgy képzeld el, hogy felhők somfordálnak alatta, hogy éjszakánként csillagok pihennek meg mellette, nappal pedig mellőle figyel a Nap, hogy csúcsa belevés az égbe, hogy az öngyilkosok megijednek tőle) nem foglalkozik sem a karácsonyi sütkérezéssel, sem a karácsonnyal. Azt sem tudja mi az. Csak arra gondol, hogy miként lehetne még meredekebb, még megközelíthetetlenebb. Szíve szerint az óceánnal öleltetné át magát és félelmetes szigetként kémlelné a víz hullámzását élete hátralévő részében. A felhőket száműzné a környékéről, hogy a rajta élő növényzet víz hiányában lassan elernyedjen, majd eltűnjön, s hogy a Nap sugarai mindig, de mindig melegíthessék. A szelet meghagyná, mert őt nagyon szereti. Úgy érzi, kiegészíti őt. A hegyek - főként a hatalmas hegyek - általában nem elfogultak, de ő az.

Arra gondol, hogy a mocskot, mely rajta keres menedéket, a szél segítségével könnyen letakarítja majd magáról.

az írás alatt megjelenő kép csak illusztráció