Pomomoka2013.11.10. 16:48

Vízhűtés Xbox-ra

Azt ugye mindenki tudja, hogy menyire bika hangja van egy fat Xbox360-nak?

Szóval az egész ott kezdődött, hogy engem mindig is zavart a számítógépek ventijének a zaja. Ez főként persze az asztali PC-k korában bírt jelentőséggel, hiszen manapság a laptopok és a tabletek szerencsére már nagyon halk eszközök.

2000 körül még egy süvítő asztali PC-t nyúztam, ezért elkezdtem keresni a halkítás lehetőségeit. A lehető leghalkabb működési zajt akartam elérni, így a vízhűtésnél kötöttem ki. Egy ismerős segítségével vásároltam egy magyar cégtől - azt hiszem Hunfrost volt a neve, nem tudom létezik-e még- 2 db hűtőblokkot. Egy nagyot a procira és egy kisebbet a videókártyára. A rendszerhez ezen kívül szükség volt még egy kettes Golfhoz való hűtőradiátorra, egy vízpumpára és persze pár méter csőre.

Idővel átálltam laptopra, játékra pedig vettem egy Box-ot. Azt ugye mindenki tudja, hogy menyire bika hangja van egy fat Xbox360-nak? Hét évig el voltam én ezzel a felszálló helikopter robajjal,de pár héttel ezelőtt a fejembe vettem, hogy a régi vízhűtést beépítem a Dobozba.

Én már egy jó ideje inkább csak olvasok a játékokról, egyre kevesebbet játszom, ezért könnyedén álltam hozzá a moddoláshoz. Ez azt jelenti, hogy ha esetleg véletlenül tönkrevágtam volna a gépet, akkor sem estem volna kétségbe.

Tudtam, hogy több előre nem látható nehézséggel kell majd szembenéznem ami miatt lassan fogok haladni és nem egyik napról a másikra leszek kész. A lassúságot persze a szakértelem hiánya és tapasztalatlanságom is okozta, hiszen az informatika csak egy laza hobbi nekem.

Ha eltávolítjuk a Box-ról a külső, fehér burkolatot, akkor egy fémdobozt találunk. Ennek a tetejét egy Torx10-es csavarhúzóval szedtem le. A CPU és a GPU bordához azonban Torx9-es csavarhúzó kellett. Ilyenem nem volt otthon, így hát megvártam a hétvégét és kimentem a helyi zsibvásárra venni egyet. A Praktikerben ezerpárszáz forint egy ilyen cucc, míg én megvettem 500-ért, de szerintem még ennél olcsóbban is találtam volna.

Emiatt a csúszás miatt jó pár napig így használtam a gépet:

Click!

A Torx9-es beszerzése után tovább folytathattam a szétszedést.

A következő képeken látható vízpumpát, hűtőblokkokat, radiátort, vezetékeket és a biztonság kedvéért ventillátort kellett összeszerelnem és beépítenem.

Click!

Click!

Click!

Így néz ki a Boksz alaplapja a gyári ventillátorokkal és hűtőbordákkal. A DVD olvasót már kiszereltem.

Click!

Ez pedig már a csupasz alaplap, amiről leszedtem a gyári ordító ventiket és a hűtőbordákat is. Láthatjátok, hogy az Xbox GPU-jára már felrögzítettem a nagyobb hűtőblokkot. Ezt azért tettem a GPU-ra, mert az jobban melegszik a CPU-nál. A CPU-n és körülötte jól látszik az odasült Microsoft gyári, eredeti paszta. Ezt a kedvenc PC-boltomban segítettek eltávolítani, szóval egy letisztított és újrapasztázott CPU-ra és GPU-ra kerültek a blokkok.

Click!

Click!

A hűtőblokkok rögzítése nehézséget okozott, mert nem volt olyan rögzítőelem, ami ezekhez a blokkokhoz és az Xbox-hoz készült volna. A PC boltban sem tudtak segíteni és kezdtem azt hinni, hogy egy lakatossal kell elkészíttetnem a megfelelő méretű és a megfelelő helyen kilyukasztgatott fémlemezeket. Szerencsére erre nem volt szükség, mert végül a már meglévő Hunfrost és Xbox rögzítőelemek vegyítésével sikerült jól rögzítenem a blokkokat.

Click!

Click!

Click!

Click!

Ezeken a képeken a próbaüzemet láthatjátok és a szerelőműhellyé avanzsált nappalit. A Box ebben a szobában, a szekrény tetején foglalta el méltó vackát. Igen, jól látjátok, a szépségre egyáltalán nem törekedtem. Millió alkatrészt nem is építettem vissza. Ezeket egyrészt nem is tudtam volna visszaépíteni, mert sokkal nagyobb helyigénye van a vízhűtésnek, másrészt pedig tető nélkül jobban szellőzik a rendszer. A PC boltban annyi segítséget kértem még, hogy egy már meglévő 12 cm-es ventimet alakítsák át úgy, hogy a Box gyári ventilátor csatlakozójára rá tudjam kötni. 300 birodalmi buznyákért segítettek is rajtam, így most ez a szinte hangtalan venti is rásegít a hűtésre.

A rendszer tehát összeállt és hibátlanul működik. Most már nincs miért irigyelnem a PS3 tulajokat sem.

A hőmérséklettel teljesen meg vagyok elégedve. Egy óra játék után a CPU 54 fok (gyári 57), GPU 47 fok (gyári: 66), memória 46 fok (gyári: 78!! sic!), chassis 41 fok (gyári: 35).

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

thedgames
Drug Lord 2 - Mafia Empire

8 napja
4

p34c3
VR Kukkolda 2024

8 napja
7

liquid
Polgárháború?

8 napja

Necroman Mk2
The Crew

2024.04.12.
13

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==