Alba: A Wildlife Adventure

Az ustwo piciny csapata szép lassan a kedvenceim közé férkőzik. Már a Monument Valley se volt semmi, majd az Assemble With Care megmutatta, hogy hogyan tudnak egy nyugis, egyszerű logikai játékot feltölteni élettel, most pedig újra szintet léptek: az Alba: A Wildlife Adventure méretében nagyobb a korábbi játékaiknál, de továbbra is az a szívből jövő gondoskodás jellemzi, ami az ilyen apró indie csapatok által alkotott játékok sajátja.

Az Alba ugyanis, megkapaszkodni, egy nyitott világú játék, de itt a „nyitott világ” egy apró mediterrán szigetet jelent. Olyat, ami nagyszerű leképezése annak, amit az apró mediterrán szigeteken láthat az ember, ha volt már szerencséje ilyen helyre látogatni. A szikrázó tengerpartot apró, turistacsalogató városka váltja, majd néhány utcával feljebb már látjuk, ahogy az itt lakók hétköznapja is reprezentálja magát az ilyen területen annyira jellemző félbehagyott épület vázával, a kiálló betonacélokkal. A várost a sós levegő és a napfény által kisárgított mezők és zöldellő erdők követik, néhány, a dombokra épített villával, egy, a magaslatra épített vár romjaival, termőfölddel, állatfarmmal. Tényleg itt van minden, amit a Földközi-tenger szigetvilágán találhatunk, de az egész 2-3 perc alatt körbejárható.

És itt van az ember nyoma is: az eldobált szemét, a permetezéshez használt, szivárgó vegyianyag, a tűzben lerobbant és azóta is elhagyatottan álló vadrezervátum, ahova épp most tervez a polgármester egy hatalmas szállodát építeni. Ebbe az állapotban érkezik a fiatal Alba a nagyszüleihez egy nyaralós hetet eltölteni, csak hogy kis barátnőjével gyorsan elhatározzák, hogy tesznek ez ellen valamit és megpróbálják „megmenteni” a szigetet.

És hogy hogyan? Nos úgy, ahogy azt egy tíz év körüli gyerektől elvárja az ember (kiegészítve a videójátékok nyújtotta lehetőségekkel): felszedik a szemeteket, feltöltik a madáretetőket, megmentik a csapdába esett állatokat és közben próbálnak aláírásokat szerezni a rezervátum bezárása ellen. Alba sztorija hasonló, mint amit mondjuk az Abzuban vagy a Beyond Blueban meséltek el, azzal a különbséggel, hogy itt a „mi lett” helyett a „hogyan tudunk tenni ellene” a főtéma. És persze erősen ideologizálja a megoldásokat, azonban az általa közvetített üzenet, miszerint csak akkor tudjuk újra élhetővé tenni a környezetünket, ha mindannyian teszünk érte valamit nagyon is érthető és időszerű. Mutatja be mindezt úgy, hogy nem próbál ellenségképet kreálni (vagy csak egy nagyon picit, azt is inkább egyfajta karikatúraként), a sziget minden egyes lakója képben van a problémával és csak egy apró noszogatás kell ahhoz, hogy az ügyünk mögé álljon.

A fentiek alapján sejthető, hogy feladataink is nagyjából ilyen apróbb jócselekedetekből állnak majd, nincs agresszió, nincs lövöldözés – illetve utóbbi van, a nagyszülőktől kapott mobiltelefon állatfelismerő appjával lehet fényképet lőni a sziget több tucat különböző állatfajtájáról. A felfedezett állatok pedig egy mini lexikonba kerülnek, ahol néhány információt is megtudhatunk róluk. Apró plusz, de totál elhiszem, hogy a fiatalabb korosztálynak jó lehet így megismerni a sziget faunáját.

Mindez pedig végtelenül „wholesome” módon van prezentálva. Nyilván már maga a helyszín is olyan, amit nagyjából bármelyik orvos felírna az embernek az ilyen szürke decemberi napokra, a szikrázó napfény, a kék égbolt és a kékebb tenger, a madárcsicsergés mind-mind olyan dolog, hogy a puszta jelenlétével jobb kedvre deríti a játékost, ehhez még egy egyszerűségében nagyszerű zenei aláfestést pakoltak és minden adott ahhoz, hogy szívesen vesszünk el ezen az apró szigeten.

Sajnos elég ritka az olyan játék, mely az emberiség ezen problémájára próbálja felhívni a figyelmet és még kevesebb, ahol nem a probléma áll a középpontban, hanem a lehetséges megoldás. Épp ezért érzem úgy, hogy bár játékként is bőven megállja a helyét, de egyfajta kötelező „tananyagként” kellene szerepeltetni. Minden korosztály megtalálja benne a neki való üzenetet: mi, az idősebbek inkább egyfajta visszajelzést arról, hogy ide jutottunk, de van még remény, a fiatalabbak pedig egy pozitív példát arra, hogy nincs lehetetlen, csak neki kell állni a munkának.