Towa and the Guardians of the Sacred TreeTeszt

„Egy távoli, misztikus birodalomban ősi erők kelnek életre, és ismeretlen veszélyek leselkednek” – kezdi mondáját a hivatalos Bandai Namco kommunikáció, az egyszeri RPG-fan és a kedves játékos szeme pedig felcsillan. „A béke helyreállításának küldetésében Towa és a Őrzők szerepében játszhatsz, akik a Magatsu gonosz befolyása által fenyegetett távoli földeket fedezik fel.” Folytatja a hivatalos mesélő, az egyszeri RPG-fan és a kedves játékos szája pedig mosolyra húzódik. „Egy olyan világban, ahol még a pompás látvány is veszélyeket rejt, a bátorság az egyetlen út előre. Szakimoto Hitosi dallamai vezetnek ezen az úton, és egy lélegzetelállító, de vad táj tárul elénk, ahol megkezdődik a harc Shinju falu megmentéséért.” Az egyszeri RPG-fan és a kedves játékos pedig szinte már mámorban fetreng a kijelző előtt, mikor felcsendülnek az első dallamok.

Hetedhét határon túl is csak a megszokott sötétség fenyeget…

Elolvasva Mackó előzetesét, az jutott eszembe, hogy simán kopipésztelhetném is az írást, mert ha azt láttad, amit ő látott, nagyjából mindent láttál. Legalábbis ami fontos.

A kezdő kis videó lényegében elmesél minden lényeges elemet és amit már eleve tudunk: létezett egy varázslatos, áldott kis falu, mely Shinju isten otthona, az óriásfa árnyékában született, hogy otthont adjon szeretett népének, melyet az isteni gyermek, Towa védelmezett. A gonosz isten, Magatsu, azonban megrontotta a világot, szép lassan rátelepedett a környékre, miközben szörnyetegei (Magaori) bekebeleztek mindent, ezzel már Shinju népét is fenyegetve. Éppen ezért Towa elindult, hogy legjobb segítőivel szembeszálljanak a gonosszal – és itt kapcsolódik be a történetbe az egyszeri RPG-fan és a kedves játékos, aki azt reméli, hogy igazi kincs került a kezébe. Valahol pedig igaza is van.

Hozzáteszem, hogy nekem a Towa and the Guardians of the Sacred Tree alapvetően egy szimpla fantasy akció-RPG, és véletlenül sem emlegetném minden bekezdésben a Hades-t, ami bár valóban remek játék volt, de az alapvető roguelite elemeken felül nem sok minden van, amiben a Supergiant Games és a Brownies alkotása hasonlít egymásra. Engem ráadásul az egészen egyedi, a régi japán (és részben kínai) festményeket idéző színvilág és stílus fogott meg, nem pedig az, hogy mekkora DP-t okozó támadásokkal operálnak a hősök és milyen roguelite jellemzői akadnak mechanikának.

Merthogy az izometrikus külsőt virító váz mögött azért főleg ezek az összetevők építik fel a tényleges videójátékot, amely elindul az adott platformon. A két fő kategóriára kiválasztunk két eltérő képességű karaktert, majd elindítjuk őket az aktuális küldetésre, amelynek 90 százalékában a hullámokban érkező ellenfeleket gyakjuk le, a maradék 10 százalék pedig a pihenő- és vásárlóhelyeket és a pályavégi vagy éppen pályaközepi bossokat takarja. A lényeg a támadások és mozdulatok, képességek megfelelő időben, legjobb variációban és formában alkalmazása, mert a karakterek és fegyverek, varázslatok között szinergia van. Eleinte persze ezt nehezen tapasztaljuk meg, mikor az első boss laposra ver, de ahogy a megszerzett nyersanyagokat és fizetőeszközöket hazavisszük, máris van mód a fejlesztésre, erősítésre, ráadásul ahogy mindig, mi magunk is profibbá válunk, egyre jobban átlátva a lények mozgását és támadásait.

Természetesen a falu is folyamatosan fejlődik, kapcsolat alakul ki a lakókkal, és miközben szokásaikról és történeteikről is többet tudunk meg, ezzel a lore-t erősítve, a fejlesztés terén is újabb és újabb lehetőségeink adódnak. Talizmánokat és pecséteket, passzív képességeket szerezhetünk, sőt új fegyvert is kovácsolhatunk, amelyhez reflexjátékok mintájára készült minijátékokat kell teljesíteni. Elméletben tehát minden stimmel, minden remek, mindez az év kalandja is lehetne. És látom, hogy az egyszeri RPG-fan és a kedves játékos még mindig boldogan néz és reménykedik, de sajnos én vagyok az, aki kijózanítja őket.

Hozzáteszem, hogy nem gondolom rossznak a Towa and the Guardians of the Sacred Tree-t, ráadásul 30 (deluxe-ként 40) eurós ára sem olyan hatalmas kiadás. Azonban hiába a szép és színes köntös, avagy a látvány, vagy akár a zene, ha egyszer a folyamatos küzdelem egy idő után egysíkúvá és unalmassá válik, avagy igen gyorsan beköszön az izgalmas játékok halála, a grindolás. A nyolc karakter és azok keverése egy darabig izgalmas lehetne, de az előbbre jutáshoz fejleszteni kell azt, akit választunk, különben nem fog életben maradni. És persze párban minden jobb, mint egyedül, avagy ha jóbaráttal beszéljük meg a kaland teljesítését, vagy éppen párkapcsolatunkat dobjuk fel némi hadakozással, akkor biztos szórakoztatóbb a Brownies offline-online is működő játéka, azonban megmondom őszintén, hogy engem néhány óra és nem is kimondottan ötletes boss után már elkezdett annyira untatni a dolog, hogy onnantól elengedtem a játékot.