Sonic Colors Ultimate - Színes sünsuhanásTeszt

Sonic kalandjai igen hullámzó minőséget vonultatnak fel - akárcsak a pályák, egyszer magasban szárnyal a kis süni, egyszer pedig a mélybe száguld, például egy tüskeverem irányába. A SEGA és a Sonic Team nem mindig tudta elkapni azt, hogy mi működik jól egy Sonic játékban és mi nem - jellemzően akkor sikerül jól egy új epizód, amikor a 2D alapokat próbálják kibővíteni. Amikor valami frisset akarnak kitalálni a száguldással és az egy dimenzióval tágasabb térrel, esetleg a lore-al, na sokszor akkor üt be a katasztrófa. A Sonic Colors már Wii-n is a jobban sikerült Sonic játékok közé tartozott. Nézzétek csak, már a maga idejében is megdícsértem a programot. Hogy egy Wii játék mit keres viszont a modern konzolokon arra kevés érdemes választ lehet találni.

Az egyik az, hogy kell a pénz, itt a Sonic szülinap (30 éves a kékvillám), és hát ugye nincs olyan rész a fejlesztői pipeline hurkatöltőjében, amit azonnal ki lehetne tolni az ünnepi évre. A másik pedig az lehet, hogy bár a Colors (vagy Colours) nem mai darab, de mindenképp a jobban sikerült címek közé tartozik, amit érdemes lehet a friss gépeken "jövőállóvá", elérhetővé tenni. A korábbi tesztem elolvasva azonban meg kell magam követnem - sajnos 2021-ben már nem látom annyira fényesnek az összképet. Egyszerűen azért nem, mert a 2D/3D játékmenet azért még mindig nem annyira jó, mint amit ez a karakter és a mögötte lévő dinamika érdemelne. Furcsa ezt leírni, mert a Colors megjelenésekor tényleg egy jó Sonic játéknak számított. Ez a 3D-s csődesign funkcionális, de nem működik annyira jól, mint ami az emlékeinkben élt. Ezt olyan designbéli apróságokkal lehet magyarázni, amitől tényleg csikorognak a fogaink és a fogaskerekek is. A pályák csak betanulással és Sonic mozgásának, valamint a Wisp erők olykor esetleges megerőszakolásával kimaxolhatóak. A flow, ami kéne ehhez a játékmenethez, sokszor megbotlik - teljesen feleslegesen, oktondi marhaságokon. Van duplaugrás, de sok peremnél használhatatlan. Van falról elpattanás, de minek, ha egyszer a szemben lévő platform elhelyezésének köze nincs a falról elugrás ívéhez. Ilyen nüánszok borzolják a kedélyünket pályáról-pályára, és ehhez ma már nem kell csodacsapat. Egyszemélyes indie fejlesztők képesek pontosan ezeket az alapokat tudatosan és tökéletesen használni.

De még ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy Sonic rajongóként érdemes lehet ránézni az Ultimate kiadásra. A Wispek érdekes tulajdonságokkal vértezik fel a sünit, amire azért a pályaépítők is mertek vastagon építeni. A Sonic humor kiemelkedően jó ebben a részben, a hangulat a zenével és a színpompás látvánnyal együtt is varázslatos. A Wii változat alaposan fel van húzva, ami akkor üt minket képen, mikor az eredeti hardver látványához illeszkedő (és tippre 480p-n megtartott felbontású, gagyi bevilágítású) átvezetők mozgatják előre a sztorit. Na de itt is beütközik az igénytelenség - ezeket a videókat a mai gépek simán elbírták volna valós időben. Vagy nem lehetett újrarenderelni a jeleneteket legalább egy nyavalyás 1080p szintre? Vannak összeszedthető érmék, amivel kozmetikai dolgokat tudunk megnyitni, olykor Tails is besegít, ha lezuhannánk. Emellett kapott a játék egy rivals módot is, és ember legyen a talpán, aki csak meg is talál minden elrejtett bónuszt a pályákon. Röviden: a tartalommal nem lesz gond, de előbb megunod a platformozós szenvedést, mint hogy kimaxold a játékot.

Vagy én öregedtem, vagy a Sonic Colors nem öregedett olyan jól. Ami Wii-n még a maga idejében egy csillogó-wiillogó ugrabugra volt, az mára egy közepes Sonic epizód a múltból. Sonic hiányban szenvedőknek, vagy azoknak, akik a Wii-vonalról lemaradtak, mondjuk mindenképp jó lehet a játék egy kis platformozásra. Bizonyos pályák tényleg igazán élvezetesek, egyes látképekről nem hiszed el, hogy mindez egy GameCube szintű gépről lett átportolva, sőt a hangulat is teljesen a helyén van. De olyan visszatérést ne várjon tőle senki, ami a süni-jubileumhoz méltó szintet képviselne. Ha pontoznánk az újrakiadásokat, hatostól többet nemigen mernék adni rá...