Pikmin 4Teszt

A negyedik Pikmin rész nem vállal kevesebbet, mint hogy újragondolja az egész sorozatot. Persze nem kell azt hinni, hogy hirtelen ezoterikus főzőcskeszimulátorrá degradálta a Nintendo kedvenc sorozatunkat, csupán kíméletlen őszinteséggel felülvizsgálták, mi az ami jól működik és mi az amit kevésbé, majd az előbbit áramvonalasították, az utóbbit könyörtelenül kigyomlálták - ahogy az egyszeri metal zenekar jellemzi a lemezét: a kemény részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak lettek.

Ám mielőtt rátérnék ennek kivesézésére, mégiscsak futnék még egy kört a Pikmin jelenséggel azon olvasók kedvéért, akik nem tudják hova tenni ezeket a színes répalényeket, amik ugye minden hányásban vannak, mégis a torta és a videojáték áll nekik a legjobban. A Pikmin egy erősen eklektikus játék, van benne egy kis RTS, van benne egy kis akció, de leginkább egyfajta idő és erőforrás menedzsment játék, sok-sok kő-papír-olló szituációval tarkítva. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy játékos karaktereddel - nevezzük innen csak kapitánynak - leszállsz reggel a bolygóra, majd kiválasztod a pikminjeidet, akik különféle színűek és ennek megfelelően más-más tulajdonságokkal (erősségekkel, gyengeségekkel) rendelkeznek, majd elindultok a tett helyszínén felfedezni, kincseket keresni, nagyokat harcolni a helyi faunával, pikmin állományt gyarapítani, falakat bontani, alagutakat túrni… - vigyázva, hogy a naplemente már mind téged, mind a pikmineket az ágyban találja. Az etapok adnak a játéknak egy kellemes feszességet, ami pedig az erőforrás menedzsmentet illeti, nos, nem mindegy, hogy milyen feladatra, milyen típusú pikmint dedikálsz. A piros pikmin jól harcol és állja a tüzet, de nem bírja a vizet és az áramütés is kiüti - míg például a kék pikmin tud úszni, de a tűztől könnyen lángra kapnak. A nap végén persze egy magasztosabb cél vár: az összegyűjtött köcöllékből űrhajó épül a kapitánynak vagy gyümölcsök kerülnek éhezők asztalára.

Hogy mitől érzem azt, hogy a negyedik rész a széria következő szintje, az több komponenses egyenlet, de a három legfontosabb eleme, a felhasználói interfész “megszelidítése”, a fejlesztési lehetőségek feldúsítása és végül: a kutya. A kutya, ami esetünkben nem csak egy jóféle marketing fogás (női bájjal és kedves szőrös állatkákkal mindent el lehet adni) hanem nagyon fontos szerve az újragondolt játékmenetnek. Öcsi, mert hogy így hívják (tényleg, Oatchi a neve, nekünk csak Öcsi) egyfajta második főszereplője a játéknak, egyrészt a teljes csapat egyszemélyes transzportere, másrészt önálló feladatokra is dedikálható és mindezek tetejébe általa olyan idegesítő játékdizájnbeli malőrök is kiküszöbölhetőek (gondolok most olyan szituációra, mint például amikor egy nagyobb csapat pikmin próbál átkelni egy hídon és ezáltal elveszíti a tagjainak egynegyedét…) Emellett pedig mivel kuty, jóval gyorsabban is közlekedik - dacára hogy csak két lába van. (Nyugi, semmi amputáció, ezeknél a furcsa marcipánlényeknél ilyenek az ebek)

De ha már így fejest ugrottam a játékmenetbe, nézzünk rá a plot-ra is, ugyanis ezúttal nem Olimar kapitányt fogod alakítani, nem is a Koppai-különítményt, hanem saját magadat, vagy legalábbis az általad kreált karaktert. Te, mint a mentőcsapat újonca, te vagy az egyetlen aki képes normálisan landolni az űrhajóddal, nem úgy, mint Olimar kapitány vagy az ő segítségére siető veterán mentő alakulat. Mert hát a helyzet az, hogy mindannyian kresslendeltek a PNF-404-en (apropó, az új Crashlander EP-t hallottátok már?) és ebben az elcseszett konstellációban az utolsó bástya bizony te vagy. Klasszikus Nintendo történet, remélem nem emiatt szemezgettél a játékkal. Szóval első körben a veterán mentőalakulat tagjait kell lokalizálnod és megmentened, majd Olimar kapitányt, de emellett számtalan opcionális mellékküldetés is rendelkezésedre áll, mindamellett, hogy önmagad és Öcsi fejlesztése is a feladatod lesz. Mindezt olyan természetes tempóban adagolja a program, hogy nagyon fel se tűnik, csak talán annyi, hogy az érdeklődésed annyira szinten tartja, hogy a játékkal töltött óráid csak úgy elreppennek. És ez az igazi mágia, ez az, amit nagyon kevés játék tud.

Mindemellett a Pikmin 4 az irányításban is szintet lép, apróságnak tűnő változtatások ezek, de a játékélményre erősen rányomják a bélyegüket. A “trilógiától” eltérően teljesen más szögből támad az operatőr, az interaktálható tárgyak mágnesként vonzzák a “célkeresztünket” - mondom, apróságok, de általuk sokkal inkább kézre áll a játék. Maguk a pályák is jóval nagyobbak, tartalmasabbak, rengeteg kis titokkal, felfedeznivalóval megszórva. Arról meg nem is beszélve, hogy az egész játék, mind a lények, mind a környezet valami eszméletlenül jól néz ki, és nem csak Switch viszonylatban!

Szóval abszolút úgy éreztem, hogy Nintendo-ék sikeresen traszformálták a Pikmin élményt Putmax-ba (pun by reptile) - értsd, kihozták a koncepcióból a maximumot. Sok mindenről nem írtam, számtalan mellékküldetésről, megmentendő kalandoroktól, éjszakai missziókról, vagy itt vannak a Dandori harcok, amik a harmadik rész Bingo Battle módjának továbbgondolt csatái, de nem szeretnék, mert szeretném ha te magad fedeznéd fel őket. Egy olyan komplett csomagot kapsz, ami több mint egyszerű fanservice vagy mezei folytatás. A Pikmin 4 maga a nagybetűs Második Rész, ami minden figyelmet megérdemel.

PLATFORM Nintendo Switch
KIADÓ Nintendo FEJLESZTŐ Nintendo
MEGJELENÉS 2023. július 21. ÁR 60 EUR