Óriási leépítés az Epic Gamesnél – ez történt kedden

Óriási leépítés az Epic Gamesnél – ez történt kedden

dragCsető Zsolt2026.03.25. 08:00

Gigantikus leépítést jelentett be az Epic Games. A cégóriás a 2023-as, több mint 800 főt érintő leépítést követően most több mint 1000 dolgozótól válik meg, jelentette be nyílt levelében Tim Sweeny vezérigazgató. A lépés hátterében elsősorban a Fortnite népszerűségének visszaesése áll, melynek következtében a cég veszteségessé vált.

Bezár a Dark Outlaw Games. A Sony Interactive Entertainment által egy éve létrehozott stúdió kérészéletűnek bizonyult, most ugyanis kiderült, hogy a Call of Duty-veterán Jason Blundell által vezetett csapatnál lehúzták a rolót. Sajnos egyéb leépítések is történtek a Sonynál: a mobiljátékos részlegektől is nagyjából 50 főt engedtek el, valamint bezárják az Oscar- és Emmy-győztes VFX-stúdiót, a 2022-ben felvásárolt Pixomondót is.

Jön az EverQuest Legends. A rajongói elképzelésnek induló, végül a Daybreak Game Company által felkarolt felújítás új megközelítéssel hozza el az MMORPG műfaj úttörőjét, a Legends ugyanis egyszemélyes, casual megközelítéssel készült, így azok is átélhetik a klasszikus kalandokat, akik nem csapatban szeretnének játszani. Júliusban érkezik, méghozzá egy csokor modernizálással és áramvonalasítással a kényelmesebb élményért.

3 millió felett a Crimson Desert. Nem kellett sokat várni a következő mérföldkőre: a néhány napja bejelentett sikerek után most megtudtuk, hogy már 3 millió eladott példány felett jár a Pearl Abyss múlt héten megjelent open-world akció-kalandja.

Áprilisban jön a Pokémon Champions. Az online összecsapásokra fókuszáló ingyenes játék április 8-án debütál Switch-en – később mobilos verziók is várhatóak. Lent egy friss áttekintő videót is megnézhettek róla.

Xboxra látogat az Albion Online. A közel tíz éve elindult free-to-play MMORPG hamarosan Xbox Seriesre is megjelenik: bejelentették, hogy április 21-én jön a konzolos verzió, méghozzá cross-play támogatással.

Új tulajdonosnál a Headup. A Reforged Studios felvásárolta az indie játékokra specializálódott német kiadót, hangsúlyozva, hogy semmiféle személyi változás vagy leépítés nem várható ennek következtében.

A Behaviour tulajdonába kerül a The Fun Pimps. A stúdió komoly sikereket ért el a 7 Days to Die révén, szeretnének azonban magasabb szintre lépni, ezért döntöttek úgy, hogy a Behaviour Interactive (Dead by Daylight) égisze alatt folytatják.

Leáll a Shadowverse. A Cygames bejelentette, hogy tíz év után leköszön a free-to-play kártyás játék: június 30-án lelövik a szervereket. Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen a tavaly megjelent utód, a Shadowverse: Worlds Beyond, illetve a fizikai változat, a Shadowverse: Evolve természetesen továbbra is futni fognak.

VR-SAROK

  • Készül a Payday: Aces High, amely idén fog megjelenni SteamVR-ra és Questre. [Trailer]
  • Bemutatkozott a Compass. Az open-world repkedős kaland tavasszal érkezik PS VR2-re, SteamVR-ra és Questre. [Trailer]
  • Megjelenési dátumot kapott a FlatOut 4: Total Insanity VR. Az autós zúzás első körben Early Access formában fog debütálni április 23-án, SteamVR platformon. [Trailer]
  • Jövő hónapban érkezik a Wrath: Aeon of Ruin VR – Brutal Edition. A VR-osított és még brutálisabb verzió április 9-én jelenik meg PS VR2-re, Steam VR-ra és Questre. [Trailer]

Bunyóval indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: Marvel Tokon: Fighting Souls, Tekken 8, Virtua Fighter Crossroads, Fatal Fury: City of the Wolves.

4 órája
1

Heti megjelenések | 2026 #27

14 órája

Magic Realms - Varázsbirodalmak

Van az a típusú könyv, amelyet nem annyira olvas az ember, mint inkább magába szippant. Az olvasó a könyvet, a könyv az olvasót – aztán egy idő után már senki sem tudja biztosan, ki lapoz kit. A Magic Realms: Varázsbirodalmak – A Fighting Fantasy képi világa pontosan ilyen.

1 napja

Vakondok 6 - támogasd te is!

3 napja

Capcom Spotlight, további keleties kalandok és hardverhorror – ez történt pénteken

Összefoglaljuk a Capcom nyári műsorát, valamint belenézünk az Echoes of Aincrad és a Sword Sage friss anyagaiba.

3 napja
1

Little Nightmares III - The Backstage DLC

Befutott a Little Nightmares III első DLC-je, a The Backstage, de vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy kikalapálja az alapjáték felemás megítélését?

4 napja
2

Ismét drágul az Xbox, masszív leépítés a Bungie-nál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Grand Theft Auto VI, Ratatan, Kingdom Come: Deliverance II, RACCOIN, Enshrouded.

4 napja
22

A Control: Resonant vezető gameplay designerével beszélgettünk

Múlt pénteken Varsóban Sergey Mohovval, a játék vezető gameplay designerével beszélgettünk a fejlődési rendszerről, kreatív folyamatokról, zenéről, és néhány egyéb izgalmas témáról.

4 napja
7

Megvan a GTA 6 árcédulája – ez történt szerdán

Továbbá: Monster Fantasy, Planet Zoo 2, Dead Weight.

5 napja
9

Gothic 1 Remake - Neogótika

5 napja
11

Lords of the Fallen csúszás és nyári műsorok – ez történt kedden

Továbbá: Cresata, Denshattack!, Dragon Ball Xenoverse 3, Cultic, Unhinged, Douze Dixiémes.

6 napja
3

Itt a Steam Machine hivatalos ára

Hosszú várakozás után a Valve végre elárulta, pontosan mennyit is kérnek a Steam Machine egyes variációiért.

7 napja
57

Control: Resonant - randevú a Remedy-vel

A Remedy Entertainment jóvoltából Varsóba utaztunk kipróbálni az ősszel érkező Control: Resonantot, és a bő kétórás próbakör során nem csak a Summer Game Fest-en bemutatott demót játszottuk végig, hanem egy nagyobbat előre ugorva betekintést kaptunk az egyik manhattani zónába is, majd egy észveszejtően jó sztori küldetéssel zártunk.

7 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #26

8 napja
2

Devil May Cry 5: Devil Hunter Edition - a Nintendo Switch 2 változat

8 napja
4

Diszkópunk kalandok, élőholt franciák és az elmaradhatatlan Cthulhu - Steam Next Fest 2026. június

Június 15-én elrajtolt a nyári Steam Next Fest, melynek keretein belül számtalan izgalmas demó került fel a Valve digitális áruházába. Lássuk hát, ezek közül melyeket érdemes feltétlen kipróbálni!

9 napja
2

Elhunyt a Doom zeneszerzője – Ez történt pénteken

Továbbá: Silver Pines, Meccha Chameleon, Onimusha: Way of the Sword és SHINOBI: Art of Vengeance

2026.06.20.
8

Gobliiins Collection

2026.06.19.
7

Végre magyarul is megjelenik a Bloodborne képregény

2026.06.19.
7

GTA 6 borító-leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Persona 4 Revival, The Grinch 2: Saving Christmas, Gecko Gods.

2026.06.19.
1