[Teszt] NBA 2K24

NBA 2K24

Gamer3652023.09.26. 10:34

Az idei NBA 2K játék borítóján Kobe Bryant látható, és nehéz nem párhuzamot vonni a sorozat és a játékos között. Kobe egy zseni volt, az első játékos Jordan után akinél komolyan lehetett arról beszélni, hogy veszélyeztetheti a levegő urának GOAT (Greatest Of All Time) státuszát. Amit a pályán tudott, azt kérdés nélkül el kellett ismernie mindenkinek, aki szereti a kosárlabdát, ám a pályán kívül mintha mindent megtett volna azért, hogy ne lehessen könnyen kedvelni. Összebalhézott edzővel, csapattárssal, anyagi igényeivel évekre megfosztotta a Lakerst a bajnoki cím esélyétől, hogy bírósági ügyéről inkább ne is beszéljünk…

A 25. részéhez érkező NBA2K hasonló utat jár be az utóbbi években. Ami a kosárlabdát, a gameplayt, az animációk végtelen sokszínűségét, a nagyszámú karaktermodell élethűségét, az irányítás finomságait vagy akár a játékmódok bőségét illeti nem érheti szó a ház elejét. Ennek ellenére egyre nehezebb szemet hunyni az agresszív monetizációs megoldások felett, amiket látva nem egy free to play mobiljáték készítői sütnék le szégyenkezve a szemüket, hogy ez már nekik is sok. És itt egy teljes árú játékról beszélünk, ugyebár.

Mi sem lenne egyszerűbb, mint sárba taposni az NBA 2K24-et, hiszen bevezetésre kerültek a Season Pass-ek, melyek az összevont MyCareer - MyTeam reward timeline legfelső szintjét nyitják meg, illetve a drágábbik esetében még XP boost-ot és 10 ingyenes szintlépést is adnak. Szintlépést persze szintén vásárolhatunk valós pénzért, ahogy kétféle virtuális fizetőeszközt is. Ezeket aztán végtelen mennyiségben önthetjük MyCareer játékosunk fejlesztésére vagy MyTeam játékoskártya-gyűjteményünk bővítésére, utóbbi esetben akár lootboxokon keresztül is. A karrier módban egy kedves új feature, a keveset használt képesség-jelvények degradálódása biztosítja, hogy az eddigieknél is többet kelljen költeni karakterünkre, hiszen ezt csak az igen drága és nehezen hozzáférhető Floor Setterek alkalmazásával tudjuk elkerülni. A My Team módból kikerült az aukciós ház, helyét a fejlesztők által kontrollált Player Market vette át, így elfelejthetjük a kétes weboldalakon árult, kínai virtuális fizetőeszköz-farmerek (botok?) fáradtságos munkája által jóárasított MT pontok, vagy inflálódott értékű, ámde jól használható kártyák olcsó beszerzését. Nem túlzás kijelenteni, hogy a My Career és My Team módok monetizációs modellje sosem volt ennyire kapzsi, pedig eddig is a legrosszabb iparági példák között emlegettük.

Nem mehetünk el azonban amellett, hogy a két említett játékmód alatt találunk még néhány gombot a játék főmenüjében. A menedzserjátékokat megszégyenítő mélységű MyNBA módot ezúttal is játszhatjuk a 2023/24-es szezon mellett történelmi érákban is, melyek most a Bird/Magic, Jordan és Kobe nevével fémjelzett időszakok mellett a Lebron-korszakkal (2010-es évek) is kibővültek. Bejött egy MyNBA Lite mód is, amiben a már-már túlzottan is komplikálttá vált MyNBA mód egyszerűbb változatát játszhatjuk, ez esetben a modern korra korlátozva ténykedésünket. Külön menüpontban elérhető a női kosárbajnokságot, a WNBA-t feldolgozó mód, ami saját karrier- és csapatmenedzser módokat is tartalmaz. Természetesen lehetőség van online és offline gyorsmeccseket is játszani, 1v1-től 5v5-ig bármilyen felállásban.

Kobe emlékének a tavalyi Jordan Challenge helyét átvevő Mamba Moments mód adózik tisztelettel, amelyben Bryant karrierjének 7 legfontosabb meccsét játszhatjuk újra, 3-3 kihívást próbálva teljesíteni meccsenként. Minden mérkőzést az adott érának megfelelő mezek, rosterek, tévés grafikai elemek és szabályok tesznek teljesen autentikussá.

A gameplay már tavaly is kimagasló volt, így nem bánom, hogy ezen a téren csak apróbb finomhangolások történtek. A dobásokat egyértelműen jobban lehet érezni, megengedőbb lett az időzítés, a védekezés pedig fizikálisabbá vált, köszönhetően annak, hogy ezúttal a védővel való ütközések fogyasztják a támadó stamináját. Fejlődött a csapattársak mozgása is, főleg gyorsindításoknál sokkal hatékonyabbak, mint előző évben. Emellett olyan finomságokkal is találkozhatunk, mint a streetball meccsek közben a pályára fegyelmezetlenül belépő nézők, vagy kétkezes zsákolásoknál a gyűrűn való lengedezés irányítása. PS5-ön játszva a képfrissítés is stabilabb, mint a tavalyi verzióban, sőt, már az átvezető bevágásokban sem esik le 30-ra az fps.

Nincs mit tenni, az NBA 2K24 játszhatóságot és tartalmat tekintve minden idők legjobb kosárlabdajátéka akkor is, ha az agresszívan monetizált MyCareer és MyTeam módokat figyelmen kívül hagyjuk.

De miért hagynánk figyelmen kívül? A MyTeam mód idén is beszippantott, és bár nem tervezek egy fillért sem költeni a játékban, mégis remekül szórakozom. A jól kitalált küldetések végtelen játékidőt garantálnak akár offline játszva is, az új Salary Cap mód pedig biztosítja, hogy gyengébb kártyákkal is kompetitívek lehessünk mások ellen. Az aukciós ház nekem nem hiányzik, az új Player Market sokkal kiszámíthatóbb és jól felépítve ad lehetőséget különféle kollekciók gyűjtögetésére. Tény, hogy a legjobb lapok árazásán látszik, hogy itt bizony virtuális fizetőeszközök vásárlására akar ösztönözni a játék, de ha félre tudjuk tenni gyűjtőszenvedélyünket, használható csapat építhető a költés nélkül megszerezhető jutalmakból is.

A MyCareer mód ezúttal teljesen a megújult City köré épül, nincsenek egyetemi meccsek, nincsen draft, a szokásos sztori helyett pedig nagyrészt NBA sztárok kameóit kapjuk, mind videóüzenetek mind in-game karakterek formájában. Az alapfelállás szerint egy NBA-játékos dinasztia harmadik generációjaként kerülünk a ligába, hatalmas felhajtás közepette, és már az első meccsünk előtt Jordan és Lebron James kihívóját látják bennünk a GOAT státuszért. Innentől a cél ennek elérése, amit egy külön felületen monitorozhatunk, ahol láthatjuk hogyan lépünk egyre feljebb és feljebb a GOAT ranglétrán különféle mérföldköveket teljesítve. A cél elérését segíti az új Key Games feature, amivel a kulcsfontosságú meccsekre koncentrálhatunk, és emberi időn belül letolhatjuk játékosunk teljes karrierjét. A régi érákat ide is sikerült jópofa módon beilleszteni, hiszen időnként apánk vagy nagyapánk bőrébe bújva kell flashback meccsekkel felidézni családunk dicső múltját az akkori kor sztárjai ellen játszva.

Nehéz helyzetben vagyok az NBA 2K24 értékelésekor. A játékon látszik a sorozatot 25(!) éve fejlesztő csapat végtelen tapasztalata és szeretete a téma iránt, az újítások jól működnek, a tartalom amit kapunk elképesztő és végtelen játékidőt biztosít. Ugyanakkor dolgozott a játékon egy monetizációs csapat is, akik hasonlóan profi munkát végeztek a saját területükön, de sajnos ezúttal talán túl messzire mentek, elsősorban a Season Pass rendszerrel és a MyCareer badge-ek degradálódásával már a játékélményt is rontva. Ez nálam most egy pont levonásban mutatkozik meg a tavalyihoz képest, annak ellenére, hogy az idei rész nem lett rosszabb, sőt. Ennél jobban viszont nem tudok és nem akarok büntetni egy olyan játékot, amivel pontosan tudom, hogy hónapokon át fogok kiválóan szórakozni.

Immortal

PLATFORM PC, PlayStation (két generáció), Xbox (két generáció), NIntendo Switch
KIADÓ 2K FEJLESZTŐ Visual Concepts
MEGJELENÉS 2023. szeptember 08. ÁR kb. 25,000 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

8 órája

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

22 órája
4

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

1 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

2 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

2 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

2 napja
7

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

2 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

3 napja
4

Heti megjelenések

3 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

4 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

5 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

6 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

7 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

7 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

8 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

9 napja
9

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

9 napja
1

Kisebb bejelentések - ez történt hétfőn

Benne: Mycopunk, Elden Ring, Bridge Constructor Studio, VIractal, Eternal Evil, Crystal of Atlan, Little Kitty, Big City.

9 napja
1

Heti megjelenések

2025.04.28.
1