Generációk

A Mass Effect trilógia egy olyan élmény, amelyet videójáték rajongóként kár kihagyni: egyrészt, mert alapvetően egy tudományos hipotézisre épülő világról szól, másfelől azért, mert nem csak sci-fi műfajához köthető kérdéseket boncolgat. A Bioware szerepjátéka széles rétegnek szól, amelyben a morális döntések felett gyakran társadalmi, szociológiai és egyszerű fajfennmaradási kérdésekben is állást kell foglalni. A Mass Effect jelenség a tudományos fantasztikum klasszikus esete, egyenesen a nagyoktól: kiváló történetírók és legendás szerzők ihlette fantazmagória, amelyhez szerencsére egy elejétől a végéig egységes, csavarokban és izgalmakban gazdag történetmesélés kapcsolódik.

Ettől persze még egy letehetetlen könyvsorozat is lehetne (annak is készült, amely végül egy hét novellából álló sorozatként egészítette ki a több száz órás kalandot), így viszont soha nem éltük volna át oly’ sokan az rpg-akció-kaland zsáner mentén egyensúlyozó játék interaktív mivoltát. A Mass Effect egy generációt átívelő emlék, de nem csak egy generációnak szól. Ezért is örvendetes az, hogy tizenhárom évvel az első epizód debütálását követően a stúdió visszanyúlt a legjobb, legsikeresebb sorozatához és egy 2021-hez méltó remaster kiadásban a lehető legteljesebb formában tálalja azt újra a játékosok számára.

Egy szerepjáték akkor igazán jó, ha a történetmesélés mellett az elbeszélésbe álmodott karakterek is ehhez méltó szintet képviselnek. A Bioware játékok mindig is ebben voltak a legerősebbek, a Mass Effect pedig erre tett rá egy lapáttal azzal, hogy összeszedte a világ akkori írógárdájának krémjét és megalkották a Normandy legénységét, akiknek egymáshoz fűződő viszonya is páratlan. A sorozat maga olyan, mint egy hullámvasút: a bajtársaiddal, barátaiddal ültök a kocsiban és az észvesztő suhanásban nagyon magas és mély pillanatok követik egymást, miközben körülölel a világegyetem, annak minden szépségével és ismeretlenségével együtt.

Prológus: Ha 2148-ban a Marson kutató emberiség egy ősi, kb. 50.000 évvel ezelőtt kipusztult fejlett civilizáció feltárt romjainak technológiája segítségével néhány év alatt több száz esztendőnyi fejlődést él meg az hasonló érzés, mint amikor egy cseperedő gyermek számára a mozgás révén kinyílik a világ. Feleszmél, hogy nem ők az egyetlen faj a világegyetemben és az évezredek óta létező galaktikus közösséget megismerve (melyek szintén a Protheán technológia révén találtak egymásra) - azzá a fajjá válnak, akiket igazából senki nem kedvel. Az újoncok, akiről senki sem tudja igazán, mire képesek. A Föld lakói túl erőszakosnak, túl agresszívnek találtatnak, beilleszkedni pedig nem egyszerű. Az egyesült nemzetek szövetsége érthető módon szeretné, ha komolyan vennék őket, s mindezek mellett helyet szeretnének a galaktikus tanácsban is. Ez az út azonban nem sétagalopp és még nincs is itt az ideje - de az első emberi kolónia (Eden Prime) elleni rejtélyes támadás végül mindent megváltoztat.

SPECTRE's are not trained but chosen...

A galaxis békéjét egy, a Jedi rendhez hasonló elit árnyékszervezet, az ügynökökből álló Spectre (Special Tactics and Reconnaissance, hasonló a Fleming-féle James Bond áthalláshoz) csoport tartja fenn: a törvények felett álló osztag csak és kizárólag a tanácsnak tartozik beszámolóval, így mindenhez hozzáférnek és mindent jogukban áll megtenni, ha globális krízishelyzetről, vagy totális háború megakadályozásáról van szó. Egy szakadár Spectre, Saren Arterius rejtélyes árulása azonban odáig fajul, hogy a nyomozás súlyos és komoly fenyegetéssé eszkalálódik - Shepardot, az egyesült nemzetek űrflottájának parancsnokát pedig a helyzet súlyosságára vonatkozóan kinevezik az első emberi Spectre ügynökké. Hatalmas lehetőség és lépés az emberiségnek, azonban a háttérben meghúzódó szálak megrázó felfedezése az egész ismert civilizáció pusztulását vetíti előre. A tét óriási: egyrészt a tanács meggyőzése a Protheánok eltűnését és a világ pusztulását okozó ősi mítoszról, s a végső háború mikéntje a Mass Effect saga központi kérdése, mely a kaland záró akkordjaiban egy epikus cselekményben összesűrűsödve dönti el majd a világ sorsát.

A Mass Effect: Legendary Edition (továbbiakban ME:LE) több szempontból is időben érkezett: még nem túl későn, hogy azok, akik korábban végigkísérték a misztikus reaperek történetét a lehető legteljesebb formában, alapos ráncfelvarrás és optimalizáció okán újraélhessék még egyszer ugyanezt. Másfelől viszont eléggé későn ahhoz, hogy a szériát csak hallomásból, vagy egyáltalán nem ismerő új játékosokat megkörnyékezze és bevonzza. Akármelyik táborba is tartozol kedves olvasó, ennél a kiadványnál keresve sem találhatsz jobb alkalmat arra, hogy a részese legyél egy intergalaktikus küzdelemnek, amelyben mindenki megtalálhatja a számára fontos értékeket - legyen az távoli világok felfedezése, beilleszkedés egy multikulti galaxisba, vagy súlyos döntések meghozatala és a lehetetlennek tűnő szövetségek létrejötte a túlélés érdekében.

Makeup

Amellett, hogy az ME:LE mind a három epizódot tartalmazza, egy DLC kivételével mind a negyven (egykori fizetős és ingyenes) extra tartalmat felsorakoztatja: az előrendelői ajándékok, a bónusz fegyverek, felszerelések mellett olyan legendás (és gyakorlatilag már az eredeti kiadásnál is kötelező jellegű) történeti DLC-k is megújult külsőben térnek vissza, mint minden idők egyik legjobb videójátékos extra tartalmának kikiáltott Lair of the Shadow Broker (ME2), a Citadel (ME3), az Arrival (ME2), vagy az EA sokat kritizált záró epizódból kivágott, egyébként történet szempontjából a trilógia egyik legjobb karakterének (Javik, From the Ashes) meghatározó (és megdöbbentő) története.

A legnagyobb mágia egyértelműen technológiai szempontból érte a sorozatot: habár nem tökéletes, de korához mérten majdnem tökéletes - a Bioware mérnökei, fejlesztői több, mint 30.000 assetet dolgoztak át, javítottak fel AI technológiával és módosították úgy az eredeti UE3-as motort, hogy a mai modern bevilágításokkal, fény-árnyék- és textúra kezeléssel, HDR, illetve speciális effekt támogatással is a jelenkor kívánalmainak megfeleljen. Kigyomláltak több, mint 500 bugot, optimalizálták a problémás helyszíneket gameplay szempontból, balanszolták a fegyverhasználatot illetve a nehézséget, javítottak a kamerakezelésen és számos helyen új textúrákkal, valamint skinekkel kedveskedtek a látóidegeknek. (Az upgrade technikai és tartalmi részleteiről korább cikkjeinkben ITT és ITT olvashatsz bővebben.)

A legnagyobb változás a trilógia első, eredetileg Xbox 360/ PC exkluzív fejezetet érte: a legrégebbi epizód anno mérföldkőnek számított, de alaposan eljárt felette az idő, így itt a legszembeötlőbb a változás is. Ezzel nem azt mondjuk, hogy a többi esetében a látványtechnikai és balansz opciókon kívül ne lenne semmi új, de a leglátványosabb változásokat az első felvonás alatt tapasztalhatjuk meg. Itt konkrétan egész pályaszakaszok és helyszínek kerültek kés alá, amelyeknél a “generációs ugrás” sem túlzó jelző. Az egyes epizódok olyan ráncfelvarrást kaptak végül, amely a széria lényegi mivoltát alapvetően nem befolyásolja, csak jobbá, finomabbá és szebbé varázsolták azokat. Kiküszöbölték az első rész irányításbeli problémáinak nagy részét, így az már sokkal közelebb áll a második rugalmasabb, kézreálló módszertanához, mint korábban: az új Mako igazi kezesbáránnyá vált az eredetihez képest, sokak rémálmainak véget vetve ezzel.

Noha a kamerakezelés és a vizuális történetmesélés sokat javult, néhány klasszikus hiba (freeze, reccenés, beakadás, geometriai torzulás) továbbra is a játékban ragadt (igaz, ezeket folyamatosan javítják a patchek), néhány további ismert glitch-el egyetemben. A lipsync animáció sem volt igazán soha a Bioware erőssége - ugyan a trilógia záró akkordja kiemelkedő ebből a szempontból, néhány kigúvadt szempár, illetve furcsán artikuláló karakter azért még maradt a játékban. Néhol még kicsit sutának éreztem a karakter irányítását (főként az első epizódban) és furcsa az automata fedezékbe bújás is, de ezekkel idővel meg lehet békélni. A legtöbb probléma egyértelműen a PC verzióval akadt (fagyások, performansz problémák, kiegészítő inkompatibilitások) ám ezek döntő többsége a megjelenést követő napokban javításra került és foltozódik azóta is.

Ráadás

A remaster mellett akadnak újdonságok is, szép számmal: ezek közé tartozik a zseniális fotó mód, az új Sam Hulick által remasterelt menü track, az ME3-ból átemelt-kibővített kusztomizációs lehetőségek, az egységes indítómenü vagy az átvariált achievement rendszer, melyek mellett az új hardvereknek köszönhetően drasztikusan csökkentek a töltési idők is - megjelentek az átugorható átvezetők (bye-bye liftezés) és az új sebesség vs. minőség opciók, amely az XSX esetén akár egészen 4k/120FPS képmegjelenítésig skálázódhat. A játék részévé vált az epizódok közti átvezetést magára vállaló Mass Effect: Genesis c. interaktív képregény is, így az előzményből tovább cipelt mentéseinkben található cselekedeteink, döntéseink módosíthatóvá váltak a folytatások kezdeti pillanatában.

A Mass Effect: Legendary Edition legnagyobb pozitívuma, az élményfaktor azonban változatlan maradt. A Shepard-mítosz, amely még a saját idejében ikonikus történetté vált, mit sem vesztett vonzerejéből, épp ellenkezőleg. Ahogy anno, most is érdemes a figyelemre és elegendő újdonságot illetve pozitívumot tartogat arra az esetre is, ha azon vacillálnál, megérné-e újra átélni ezt a kalandot. Ha régi rajongója vagy a Reaperek ellen vívott csatának, vagy nem volt esélyed-lehetőséged az előző generációban az emberiség (és a többi civilizáció) történetének nagy csatájához, keresve se találhatnál jobb indokot arra, miért kezdj bele újra.

Ha pedig ismeretlen eme történet kedves olvasó: akkor kicsit irigykedem rád. Még vár az első megtapasztalás nagyszerű élménye, a váratlan csavarok, fordulatok, a nehéz döntések, a vicces és keserű párbeszédek, illetve a Normandy legénységének vonzereje. Dönteni sokszor nehéz, de az akaratban rejlő felelősségvállalás és cselekedetünk határozza meg, milyen rendeltetésünk is van ezen a világon. Az enyém most az volt, hogy kedvet hozzak egy kivételes trilógiához - a döntés a tietek.