[Teszt] Marvel's Guardians of the Galaxy

Marvel's Guardians of the Galaxy

ne5hVáradi Dániel2021.11.03. 09:30

Alighanem kijelenthetjük, hogy a Marvel's Guardians of the Galaxy meglehetősen hátrányos helyzetben volt a bejelentése után. Ez köszönhető egyrészről annak, hogy a Square Enix égisze alatt már kaptunk egy Marveles szuperhősös adaptációt, az pedig finoman szólva is hagyott kívánni valót maga után (és hagy a mai napig is). Másrészről a mozis univerzum a Végjáték után sok ember számára egy korszak lezártát jelentette, a nagy, éveken átívelő saga után már jóval kisebbet szól egy-egy ilyen produktum. Egy szó mint száz, az Őrzők előtt nehéz út állt, hogy nem pusztán kiköszörüljenek egy csorbát az előd hibái miatt, de egyben saját létjogosultságukat is igazolják. És ahogy mondani szokták, vert helyzetből szép nyerni, ezt pedig maradéktalanul hozta az Eidos-Montréal játéka.

Hosszasan lehetne arról értekezni, hogy min csúszott el a Marvel's Avengers, azonban érjük be annyival, több szempontból sem volt képes felnőni sem a rajongók, sem a filmek kedvelői, sem a játékosok elvárásaihoz. Ez önmagában elég volt ahhoz, hogy a többség óvatosan, vagy még inkább, sehogyan se közelítsen a Guardians of the Galaxy-hez (a továbbiakban csak Guardians). Ez pedig leginkább a játékra nézve sajnálatos, ugyanis a Guardians pont azokban a pontokban elképesztően erős, amiben az Avengers vagy hiányt szenvedett, vagy éppen csak megfelelően teljesített.

Ez pedig elsősorban nem más, mint a történet és a karakterek, illetve a közöttük lévő dinamika és kémia. Egy dolgot már az elején le kell szögezni. Nem, ez nem a James Gunn által dirigált két film játékba történt adaptálása. A karakterek ugyanazok, azonban nem csak a külsejük különbözik a filmes alteregóiktól, de ezzel együtt a sztori felütése és annak alakulása is. A játék kezdetén Peter Quill és szedett-vedett csapata egy balhét akar megejteni, amitől egy komolyabb pénzösszeget remélnek. Persze, ahogy az ilyenkor elvárható, a dolgok nem várt módon alakulnak, az akció végén pedig egy borsos bírságot is a nyakukba kapnak. A terv ezek után a hirtelen jött büntetés kiegyenlítése lesz, azonban könnyen megtippelhető módon ez sem lesz zökkenőmentes. A dolgok ezek után hamar eszkalálódnak és a csapatnak rövid úton a világot is meg kell mentenie.

A felütés tehát kellően mesébe illő, illetve képregényes, a játék pedig a felvezetésként szolgáló küldetésben minden mechanikát bemutat, így a későbbiekben teljes erővel koncentrálhat a csapattagok jellemfejlődésére. A Guardians tehát sok mindent alárendel annak, hogy bemutassa, miként is kovácsolódik egységgé Star-Lord, Drax, Gamora, Rocket és Groot. A játékmenet tekintetében az első néhány órában megismerjük a harcrendszert, bevezetést kapunk a fejlesztésekbe, valamint ízelítőt kapunk a döntéseink súlyáról. A játék tehát ezen a három pilléren alapul, míg az előrehaladás során a harc, a "felfedezés" és a párbeszédek hármasa váltja egymást.

A felfedezés pedig csak azért került idézőjelbe, mert a játék alapvetően kötött pályán terelget minket és csak kisebb-nagyobb elágazásokat és zegzugokat kínál, semmint egybefüggő nyílt világot. Keresgélni még így is megéri, hiszen egyrészről a fejlesztéshez szükséges nyersanyagokhoz juthatunk így hozzá, másrészt néhány kiegészítő tárgyhoz is. Utóbbiak lehetnek a karakterek kinézetét befolyásoló ruhák (igen, a filmes külsőket is megtalálhatjuk, így akinek ez okozta a legnagyobb érvágást, az orvosolhatja), valamint olyan speciális tárgyak, amik egyedi párbeszédopciókat nyitnak meg a csapattagoknál, így jobban árnyalva a karakterüket.

A fejlesztések terén leginkább az általunk irányított Petert tudjuk egyre hatékonyabbá tenni, köszönhetően a pályákon és az űrhajónkon található munkapadoknak, ahol az összegyűjtött nyersanyagokból nyithatunk meg számára különböző bónuszokat és képességeket. A társainkat némileg passzívabban tudjuk tápolni, számukra a harcok után kapott tapasztalati pontokból nyithatunk meg új mozdulatokat. Természetesen új trükköket Star-Lord is tanulhat, azonban mivel a nálunk lévő energiapisztoly a sztori során automatikusan erősödik és a már említett fejlesztésekkel is hatékonyabbá válhatunk, ezért célszerű először a többieket felvértezni tenni.

A harcok pedig a napjainkban népszerűnek számító valós idejű összecsapásokat ötvözi némi taktikai rendszerrel. Társaink automatikusan vetik bele magukat a harcokba, azonban lehetőségünk van parancsokat osztani nekik, amivel a speciális támadásaikat vethetjük be akár egy ellenfélre koncentrálva az össztüzet, akár megosztva az egységek között az erőinket. Az elhúzódó harcok alatt lehetőségünk van összehívni a csapatot és egy rövid, lelkesítő beszédet tartani. Ennek szerepe kettős, egyrészt ha sikeresen szónokolunk, a csapat minden tagja átmenetileg sebezhetetlenné válik és gyorsabban töltődnek a képességeik (ha elrontjuk, csak mi kapjuk meg a bónuszt), másrészről ezzel aktiválhatjuk a megannyi licencelt zeneszám egyikét a harcok alatt. Ez pedig nem csak remekül passzol Peter személyiségéhez, a régi Walkmanhez ragaszkodva, de egyúttal remek szituációkat is képes eredményezni. Egészen más egy bossfight alatt a Holding Out For a Hero-t hallgatni, mint a Dont Worry, Be Happy-re pofozni a rend éber őreit.

Bár az előbb említett lelkesítés ügyes adalék a harcokhoz, sajnálatosan néhány negatívummal is rendelkezik. Az egyik, hogy képesek látványosan megtörni a harcok menetét, valamint hogy nem lehet őket elraktározni későbbi összecsapásokra. Ha egy adott küzdelem során nem lőjük el, a következő harcnál ugyanúgy kell idő, mire bevethetjük áldásos hatását. A másik negatívum, hogy hiába ügyes megoldás ezek mögé rejteni a klasszikus zenéket, pont emiatt zavaró is az ilyen formában való szerepeltetésük. Sokkal jobban örültem volna, ha néhány számot a sztori adott pontjainál történő komoly harcnál automatikusan behoztak volna a fejlesztők - ha már az átvezetők alatt meg tudták ezt lépni -, valamint azt is értékeltem volna, ha nem véletlenszerűen csendülnek fel a betétek.

Még a fentiekkel együtt is kiváló adalék a számok ilyen formában történő felhasználása és legalább annyi alkalommal képes egy oda nem illő betét mosolyt csalni az arcunkra, mint ahányszor a karakterek teszik ezt. Ez egyfelől adódik a már említett döntési rendszerből, melyben hol sürgetve, hol átgondoltam kell választanunk, másfelől pedig a csapattagok beszólogatásaiból. Ráadásul előbbin nem csak az múlik, hogy a béna vagy a röhejes választ adjuk, hanem bizony a sztori adott pontjain az eseményeket is befolyásolhatjuk. Azt viszont fontos leszögezi, hogy a végkimenetelek adottak, csak az oda vezető utat tudjuk más mederbe terelni. Ezekre egyébként visszajelzést is kapunk, a Telltale játékokra jellemző "és most Jóska emlékezni fog arra, hogy megbántottad" jellegű feliratoknak köszönhetően, míg máskor csak egy párbeszéd végkimenetelét módosíthatjuk, ami a nagy összképet nem befolyásolja.

A Guardians egyik oldalról egy tökéletes példa egy biztonsági játékra, hiszen olyan elemekből építkezik, amit napjaink blockbuster címeiben megszokhattunk, semmilyen kockázatot nem vállal. A másik oldalról pedig egy igazi kockázatos lépés, hiszen bevállalja, hogy a filmek népszerűségével szembemenve (még ha némileg azok hátszelét meglovagolva is) egy másik oldalról mutassa be ezeket a karaktereket, nagyobb mélységet adva a személyiségüknek, amit a filmek rövidségük miatt csak elnagyoltan voltak képesek felvázolni. A nagyjából 15 órás kaland alatt a kezdeti ellenségeskedés, bizalmatlanság és neheztelés szépen enyhül meg és alakul ki a tagok között az a fajta egymásra utaltság, amivel végül a világegyetemet is megmenthetik. A sztori ráadásul nem egy alkalommal képes nem várt irányba elmenni, olyan fordulatokat hozva, amiket elsőre nem vártunk volna.

Az előbb említett változatossághoz tökéletesen passzol a karakterek ábrázolása is, elsősorban a remek szinkronmunkának köszönhetően. Bár nem iparági veteránok és megasztárok szólaltatják meg hőseinket, mégis egytől egyig remek munkát végeztek, pontosan úgy átadva az egyes jeleneteket, ahogy azt a készítők megálmodták. Hasonlóan pozitívan lehet beszélni a játék helyszíneiről, melyek a veszélyes planéták mellett a filmekből (is) ismerős helyszíneket is felvonultatják, miközben a történet egy pontján még a Marvel filmes univerzumának is fricskát mutatnak kicsit, persze egyúttal tisztelegve is előtte.

Technikai értelemben véve a Guardians mindenképpen említésre méltó, ugyanis bár égbekiáltó problémáktól és bugoktól mentes, így is képes lesz néhány embert kiábrándítani. Ez pedig a játék grafikai beállításainak köszönhető. Megfelelő platformon ugyanis választhatunk a már megszokott minőség és teljesítmény opciók között. Előbbinél 4K-s látványt kapunk, ennek azonban a 30 FPS-es képfrissítés az ára, utóbbinál pedig megkapjuk a hőn áhított 60 FPS-t, cserébe azonban mindössze 1080p-s képet tár elénk a játék. Azt meg jegyezni, hogy a Gurdians még performansz módban sem néz ki rosszul, azonban észrevehetően más képet mutat, amennyiben valaki a minőséget részesíti előnyben. Szerencsére a csicsás látvány mellett is alapjaiban stabilan tudja tartani az FPS számot, így nem kell attól tartani, hogy végig diavetítést kapunk.

Az Eidos munkásai ráadásul nem csak a látvány/teljesítmény tengelyen kínálnak számunkra döntési lehetőséget, hanem gyakorlatilag a játék minden elemére vonatkozóan. Túl hosszúnak tartjuk a harcokat, de nem akarunk easy-re váltani? Semmi gond, néhány csúszka segítségével állítsunk Star-Lord sebzésén, esetleg a társak képességeinek visszatöltésének idején. Az ellenfelek kellően erősek, de mi csak vízipisztollyal lövöldözünk? Nem probléma, csavarjuk feljebb a fegyverünk erejét. Ilyen és ehhez hasonló lehetőségből szó szerint tonnányival rendelkezik a játék, így mindenki a végletekig a saját szájízére szabhatja az élményt. Az ilyen mértékű fejlesztői támogatás pedig abszolút főhajtást érdemel.

A Marvel's Guardians of the Galaxy nem csak az idei év egyik legnagyobb pozitív meglepetése, de egyben egy tökéletes példája egy szerelemprojektnek. A történet és a karakterek minden mozzanatáról süt, hogy a készítők élvezettel alkották meg, illetve hogy pontosan tudták, mit is akarnak kezdeni az előttük álló lehetőséggel. Egy néhány napos, road movie jellegű kalandot, aminek eseményeit élvezet a saját kedvünk szerint formálni. A végére pedig csak annyit lehet mondani, mindazoknak, akik kíváncsiak a tökéletlen csapat botladozásra: Guys, huddle up!

Pontosan
8
Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series, Switch
Kiadó / Fejlesztő: Square Enix / Eidos-Montréal
Megjelenés: 2021. október 26. | Ár: 23990 Ft.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

12 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

1 napja
24

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

2 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

3 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

4 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

5 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

8 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

9 napja
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

Stellar Blade

A Shift Up mérnöki pontossággal tervezte meg első konzolos játékának köztudatba emelését. De vajon van-e több a csinos külcsín alatt?

2024.04.24.
13

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==