Endling - Extinction is ForeverTeszt

Az Endling a közeli jövőbe helyezi a történetét, amelyben egy rókacsalád próbálja túlélni a körülötte haldokló poszt-apokaliptikus világot. Ahol az erdőtüzek mindennaposak. Ahol a Helghastokra emlékeztető aljas emberek nem csak a Földet, de sajátjukat sem kímélik. Ahol egy állat számára a túlélést lehet egy félrevetett szemeteszsák jelenti...

Jómagam egy filmszerű (ún. "cinematic") platformjátékot vártam az előzetesek alapján az Endlingtől, de meglepődve tapasztaltam, hogy jóval több van Samuel Molina és a Herobeat játékában, mint egy látványos ugrabugra az ökokatasztrófa kellős közepén. A sztoriban egy rók'anyát alakítunk, aki talán nincs is tudatában, hogy fajának utolsó kölkeit neveli. A tét így a mi szemünkben nagyobb, de a borongós sztori tovább fokozza a helyzetet azzal, hogy egy orvvadász az egyik kölkünket el is orozza. Így a narratívát a vadász nyomainak kutatása és felderítése görgeti előre, közben pedig a túlélés és a felfedezés válik a gameplay alapjává.

Kezdjük a felfedezéssel, mert ez a könnyedebb aspektus. Egy nagy vidék jelenti az Endling játszóterét, ahol jobbra-balra, 2D ugrabugra jelleggel haladhatunk. Olykor a térben vannak elágazások, de ezek további 2D "folyosókra" vezetnek. Az összhatás remek, a kamera pörög-forog a vidék minden apró részletét felfedve, a felderítés pedig szekvenciális, és fokozatos. A rókakölykök a terep felfedezése közben új képességeket találnak, amivel tovább nő a túlélés esélye. Események nyitnak meg új járatokat, addig lezárt területek a sztori előrehaladtával teljesen új terepeket fedhetnek fel, és a vidék amúgy is változik. Az ott lakó állatok, tevékenykedő emberek és random események (pl. egy bagoly felbukkanása), na meg az évszakváltozások dinamikussá teszik a világ megismerését.

Az Endling ezt a felfedezést idő-keretbe szorítja, ami elismerem, nem fog minden játékosnak tetszeni. Nap-éj ciklusok vannak a programban. Bundás barátaink jellemzően nappal alszanak, éjszaka róják a rókaköreiket. Egy "run" nem tart túl sokáig, mert ahogy pirkad, egyre veszélyesebb lesz a terep, több ember és veszély leselkedik majd ránk, szóval a napfelkelte előtt vissza kell térni az odúnkba, ami a biztonságos zóna és a mentési pont is egyben. Erre a hurokra rájön egy újabb stressz-faktor, mégpedig a rókucik etetése. Miközben telik az idő, a HP-csík (kaja-csík) lassan, de biztosan csökken, így non-stop keresgélni kell a megújuló és nem megújuló falatok között. A permadeath ritka, de sok történés ideiglenesen gyengítheti/lassíthatja is rókahősünket.

A fentiek alapján úgy gondolhatnánk, hogy a játék csak a mazo-beállítottságú gamerek között fog durranni. Egy méretes, idő- és erőforrás korlátolt, lopakodós escort mission volna a játék? Igen, és én speciel pont irtózom az ilyen megközelítésektől. Mégis... mégis körülbelül három futam alatt átlendültem a kezdeti megrökönyödésen, és azon vettem magam észre, hogy a fenti ciklust egy újszerű túlélő-mechanikaként élem meg, ami motivált és ösztönzött arra, hogy minden nappal egy kicsit többet ismerjek meg a környezetemből, és minden nappal egy kicsit jobb rókanya legyek.

Az Endling legnagyobb mágiája (a fantasztikus körítésen és érzelmi hullámvasúton felül) az, ahogy ezt a feszült kompozíciót érdekes és motiváló, mi több, szórakoztató játékmenetté kovácsolja. Bár rémlik pár hasonló tematikájú program, de úgy érzem nem lehet elég az ilyesfajta tanmesékből és az Endling ezek közül is kiemelkedik. A Herobeat a játékával radarra tette magát, és ha csak pár ember elgondolkodik azon, hogy saját maga mit tehet a környezetéért és a jövőnkért, akkor már megérte.