A Pokémon sorozat az elmúlt évtized videójáték termésének egyik legnagyobb sikerét összekalapáló tagja, ez tény. Satoshi Tarijinak, a széria kezdődarabját megalkotó úriembernek összejött az, amiről minden játékfejlesztő titkon álmodik: egy félig-meddig eredeti ötlet kiválóan játszható formába öntésével olyan terméket alkotott, amelynek hihetetlen népszerűségét csak a kasszáknál nyújtott teljesítménye múlta felül. A zsebszörnyek nevelgetésének élményére nemcsak Japánban voltak fogékonyak az emberek, hiszen az első epizód-páros 1996-os megjelenése után pár évvel a Pokémon-láz végigsöpört az egész világon. Nagyon úgy tűnt, hogy a játékot kiadó Nintendo aranybányára bukkant, és mivel a kyoto-i székhelyű cég túlélési stratégiájának alapját egyébként is a jól bevált címek százszori újraeladása jelentette, ezért a Pokémon frencsájzból is kiszivattyúztak mindent, amit csak lehetett: kijött rengeteg mellék-játék, rajzfilmsorozat, egész estés filmtrilógia, kvarcjátékok, pólók, sapkák, soundtrack albumok stb., és végül a Pikachu-val ékesített gagyiságok végeláthatatlan tengere elárasztotta a piacot. Ennek az üzletpolitikának az lett az eredménye, hogy manapság a Nintendo számára Mario után a szebszörnyek jelentik a második legbiztosabb mentőövet, hiszen egy-egy kurrens epizód megjelentetése még mindig garantáltan milliós eladásokat produkál. Az óriási és megkérdőjelezhető minőségű játékdömping miatt sokak szemében teljesen érthető módon erősen degradálódott a sorozat hírneve, és persze voltak olyanok is, akik eleve viszolyogtak az egész szériától, mivel azt valami európai ember számára emészthetetlen hülyeségnek titulálták. Az esetlegesen bennünk bujkáló előítéletek ellenére mégis bátran kijelenthetjük, hogy az eredeti koncepció alapján készített és folyamatosan fejlesztett Pokémon játékok (és most tekintsünk el mindennemű nagygépes és egyéb spin-off résztől) igenis élvezetes és tartalmas JRPG-k, amelyek nem minden érdem nélkül uralják a hordozható konzolok piacát eladások tekintetében. A Pokémonok tavaly ünnepelték tizedik születésnapjukat (a videójátékok világában ez bizony már szép kornak számít!), és a nagy N gondoskodott a méltó ünneplésről a DS tulajok számára: a 2006 őszén Japánban megjelent Pokémon Diamond és Pearl minőségi darabok lettek, amelyek nem mellesleg a duálképernyős kisgép játékkínálatának legizmosabb nyitóhetét hozták össze a szigetországban. Az öreg kontinensre csak júniusban érkezik meg az új rész, de mivel az USA-ban már több hete elérhető az angol nyelvű változat is, ezért úgy gondoltuk, hogy eme teszt keretében számolunk be nektek arról, hogy miért a legfrissebb a legjobb!
A cikk elkészítéséhez a Diamond verziót vettük alapul. A Diamond és a Pearl ugyan két külön megvásárolható játék, de mivel a kettő közötti különbség kimerül kb. 20 darab exkluzív pokémon megszerzésének a lehetőségében, ezért jelen recenzió tartalma mindkét változatra egyaránt vonatkozik.
A Diamond fedőnevű epizód a negyedik generációt nyitja meg a Pokémonok történetében, és DS-en ez az első “rendes” folytatása a szörnynevelős szerepjátéknak. A történet most is végtelenül egyszerű, és a megszólalásig hasonlít az eddigi részek sztorijára: adott ifjú hősünk, aki elindul a nagy kalandra, azaz rálép a Pokémon mesterré válás rögös útjára, és a célja elérése közben egészen véletlenül megmenti a világot az éppen aktuális megalomániás-világelpusztítós terveket szövögető gonoszoktól is. Az eseményeknek ezúttal egy új fiktív helyszín, Shinnoh ad otthont, amelynek általánosabb földrajzi jellemzőit állítólag Japán Hokkaido nevű régiója inspirálta. A játékmenetet tekintve a készítők -egyébként nagyon helyesen- maradtak a jól bevált szisztémánál, így az alapok változatlanok maradtak. A lényeg ezúttal is a pokémonok begyűjtése, harcok során való megedzése, és erejük megmérettetése a párviadalok keretei között. A városok között haladva két típusú küzdelemben vehetünk részt: egyrészt a magas fűben, a vízen, és a barlangokban véletlenszerűen fognak minket megtámadni a szelídítetlen szörnyek - ebben az esetben a legyengített lények pokélabda által történő elfogására is van lehetőségünk; másrészt pedig az úton-útfélen csak ránk várakozó pokémon trénerek fognak minket párbajra invitálni, amelyet kénytelenek leszünk minden esetben elfogadni - az ilyen csaták után tudunk majd pénzmaghoz jutni. A játék összesen 107 új pokémont tartalmaz, ami a régiekhez hozzádva 493(!)-ra növeli a megszerezhető fajok számát. Aki tehát a játék teljes kipörgetését véghez akarja vinni, annak fel kell kötnie a gatyát rendesen (arról nem is beszélve, hogy a teljes létszámot csakis mindkét verzió beszerzésével és a GBA-as részek csatlakoztatásával lehet elérni).
A pokémonok fejlesztésének rendszere rendkívül összetett, komoly taktikázásokra van lehetőségünk, és az ebből fakadó dilemmák eldöntése fogja nyújtani az igazi élvezetet. A játék eme aspektusát csak egy többszáz oldalas gaming guide kereteiben lehetne részletesen kifejteni, ezért szigorúan csak a teljesség igénye nélkül emelik ki néhány opciót. A sima szintlépéseken kívül minden harcosunk 4 féle támadási mozdulat elsajátítására képes. A megtanulható harci technikák száma 92 (ebből 42 vadiúj, és a Diamond-ban debütál), ezért különösen nagy szerepe lesz annak, hogy miket verünk bele zsebszörnyünk kobakjába, és melyeket ítélünk feledésre. Mivel minden pokémon valamilyen faj-típust képvisel (fű, tűz, elektromos stb.), és minden egyes csatában alkalmazható mozdulat is ilyen besorolás szerint van beosztva, ezért magától értetődő, hogy nem tápolhatunk fel csak egyféle lényt, hanem különféle variácókban kell alkalmaznunk őket, hogy kihasználhassunk az ellentétes elemek gyengeségeit. Szóval törekednünk kell a biodiverzitás megőrzésére, ugyanis itt nem fogunk sokra menni, ha a Metallica “Fight fire with fire” címú nótája szerint járunk el. A pokémonok személyre szabott fejlesztésére egyéb módok is kínálkoznak, ilyen például a méregdrága, egyszer használatos permanens statisztika-növelő tápanyagok megvásárlása, de minden egyes kedvencünk képes egy darab felszerelési tárgyat is magánál hordani, amelyek szintén befolyásolhatják a csatákban nyújtott teljesítményt. Azt hiszem, ebből a rövidke ízelítőből is látszik, hogy a harcrendszer módfelett összetett, a lehetőségeket fokozatosan adagolja a program, és habár a fajok száma korlátozott, gyakorlatilag soha nem lesz két játékos, akinek azonos tulajdonságokkal bíró szörnyikéje lenne.
[Nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért...]
Az eddig leírtak főleg mennyiségi növekedést jelentenek a korábbi részekhez képest, ezért most térjünk át a minőségi változások ecsetelésére. A vizuálitás terén erősen felemásan teljesít a Diamond, hiszen a megjelenítés ezúttal kilép ugyan a síkból, azonban ez mindössze a világtérképre vonatkozik, ugyanis minden más maradt maradt a jó öreg 2d-ben. Sem a karakterek, sem a belső helyszínek (egyet-kettőt kivéve) nem követték a dimenzióugrás példáját, és ami talán a legjobban szemet szúr, az a csataképernyő eszméletlen puritánsága. Ez a gyakorlatilag animáció nélküli, csak az ütések effektjeit kirajzoló grafika azért már igencsak fapadosnak számít, és a legkisebb mértékben sem használja ki a DS kapacitásait. Valljuk be, ez még GBA-án elment, de ezen a platformon már jóval magasabbak az elvárásaink! A játék zenei porciója sem emel éppenséggel a mennyekbe, a dallamok néhol zavaróak, néhol nem, és vajmi kevéssé érem fel ésszel, hogy a felkelő nap országában kiadott 2CD-s soundtrack-et ugyan milyen elborult otaku válaszhatja a hallójáratainak kényeztetése céljára. Najó, a világtérképre kilépve felcsendülő muzsika nagyon cuki, de azon kívül? A hangeffektekre azonban a legpozitívabb jelző is a borzalmas: az egy az egyben a GBA verziókból átimportált, csikaróan fülsértő hangullámok idegesítőbbek már nem is lehetnének - komolyan elgondolkodtam azon, hogy egy-két pokémon beköszönését kínzóeszközként is fel lehetne használni.
Teljesen egyértelmű, hogy a fejlesztők nem a tálalásra helyezték a hangsúlyt, hanem a tartalomra, az kérem ugyanis pompázatos! Ahhoz, hogy hősünk a Pokémon Liga bajnokának grandiózus címét bezsebelhesse, legalább 30 óra tiszta játékidőt kell beleölnünk a Diamond-ba, és akkor még siettünk is rendesen. A mókának azonban ekkor még korántsem sincsen vége, rengeteg felfedezhető titkos helyszín, felszedhető tárgy, és begyűjthető pokémon vár felfedezésre, amiknek köszönhetően a játékkal eltölthető idő a többszörösére növekedhet. Ráadásul Shinnoh földjét nem a sablonos JRPG-kre jellemző egyenvárosok népesítik be, amelyeknek egyetlen funkciója a boltban történő bevásárlás meg a fogadóban való pihenés, ugyanis minden egyes település rejt valami kis extra sajátosságot. Az egyik helyen félkarú rabló gépekkel játszhatunk mindenféle nyereményekért; egy másik városban a pokémonjainkat nevezhetjük be 3 számból álló versenyekre, ahol először ízlésesen kell öltöztetni kedvencünket, majd tánctudását kell bevetni, végül pedig a technikái megfelelő használatával kell elvarázsolni a zsűrit; és vannak olyan helyszínek is, ahol megtanulunk majd horgászni, vagy például biciklit is keríthetünk magunknak.
És ha még nem lenne épp elég a jóból, a Diamond igen masszívan épít a DS beépített WiFi képességére is. A játékot online módban játszva többféle lehetőségünk is van: kereskedhetünk a megszerzett pokémonokkal, párbajozhatunk kollégáinkkal a világ minden tájáról, vagy éppenséggel elcseveghetünk barátainkkal a szörnyidomítás ügyes-bajos dolgairól (ez utóbbi tevékenységhez erősen javalott egy DS Headset beszerzése). Sőt, helyet kapott a játékban egy föld alatti alagútrendszer is, ahol különböző minijátékokban vehetünk részt, és egy saját titkos kis búvóhelyet is berendezhetünk magunknak. A Diamond legnagyobb újítását a kiválóan megvalósított internetes opció jelenti, ami amellett, hogy végtelenül kitágítja a szavatosság határát, egyszersmind egészen új szintre is emeli a játékélményt, s ezzel követendő példát állít a hardver ilyen módon történő minél teljesebb kihasználtsága tekintetében.
Összegzésként teljes bizonyossággal elmondható, hogy az új Pokémon rész jócskán felúlmúlja elődeit. A játékot készítő Game Freak nagyon ügyesen tapintotta ki a sorozat lehetséges feljesztési vénáit, és az ötletes újdonság-adagok befecskendezésével sikerült nekik a vénülés jeleit mutató páciens megfiatalítása. A beavatkozás során felléptek bizonyos komplikációk (ide sorolható a szegényes külcsín és a szörnyű hangok), de mindent egybevéve a játékmenet vérfrissítése hatékonyan megtörtént. A Diamond beszerzése Pokémon-hívők számára természetesen kötelező, azonban mindenki más is nyugodtan tehet vele egy próbát, hiszen sajnos vagy nem sajnos, de a DS-es RPG fronton jelenleg ennél tartalmasabb szórakozási lehetőség nem létezik.