Tomb Raider: Definitive EditionTeszt

definitív (melléknév) 1. végleges, végérvényes 2. bizonyos, határozott.

Abban a roppant kényelmes helyzetben vagyok, hogy pár mondattal kiszolgálhatom a videójáték-teszteket idő hiányában koncentrált(abb) formában magába szippantani óhajtó olvasót: a Tomb Raiderről már olvashattál nálunk tesztet tavaly, amikor eredetileg megjelent - PC, PS3 és Xbox 360 platformokra. A Definitive Edition - azaz magyarul a Véglegesen Végérvényes és / vagy Bizonyosan Határozott Kiadás - nem más, mint nextgen (PS4, Xbox One) verzió, szépen felpiszkált látvánnyal (plusz 1080p-s felbontással), és az alapjátékhoz korábban kiadott összes (multiplayer pályák + bónuszruhák) DLC-vel kiegészített változat. A játék maga: ugyanaz.

Most jövök rá: duplán kényelmes helyzetben vagyok, mert a vizuális turbót sem kell hosszú körmondatokban körülírnom, a megjelenést megelőző hetekben megtették ezt helyettem a dicséretesen kimerítő mennyiségben érkező összehasonlító videók. Közülük (itt, a Gamer365-ön legalábbis) a lenti példány bizonyult kiemelkedően népszerűnek, nem véletlenül - ez ugyanis mindent összehasonlít mindennel, gyakorlatilag.

Ha nem szeretnél videókat nézni: a Definitive Edition csinos játék mindkét platformon, nagyjából a PC verzió szintjén mozog, kisebb eltérésekkel. Piros pontot érdemel, hogy a PC-n az izmosabb vasak számára bónusz-opcióként elérhető TressFX technológiát megkapták a nextgen konzolos portok is - Lara haja látványosan lengedez a viharos szélben. Ha már a viharoknál tartunk: még a premier előtt kisebb hullámokat kavart a két változat közti framerate különbség, miszerint az Xbox One verzió általában harminc, míg a PS4 kivetülés inkább hatvan képkockát varázsol a képernyőre másodpercenként.

És így van, igaz, a framerate egyik verzió esetében sem stabil, az Xbox One kisebb ingadozásokat produkál (néha lemegy a huszonvalahányas szintre), a PS4 nagyobbakat (a negyvenes tartományba esik), az esések egyik esetben sem befolyásolják érdemben a játszhatóságot, a PS4 verzió hatvanas szakaszai ellenben bemutatják azt a látvány + sebesség kombinációt, amit (gyanúnk szerint) sokan vártak, várnak ettől a generációtól.

Újabb megvilágosodás: triplán kényelmes helyzetben vagyok, mert mcmacko kollégám lelkiismeretesen lefutotta a kötelező köröket a játékkal, így nekem már nem kell a játékmechanikákról, fegyverekről, gyűjthető cuccokról, és hasonlókról beszámolnom, elég ha leírom, hogy mi tetszett, és mi nem tetszett a Definitive Edition-ben - ami számomra az első találkozás volt az új TR-el, a tavalyi változatot láttam, kicsit próbáltam, de érdemben nem játszottam vele.

Tetszett, hogy az új Tomb Raider nem a régi Tomb Raider. Többet mondok: nagyon tetszett, mert a sorozat előző epizódjaival soha nem tudtam két óránál tovább játszani. Nem a minőséggel volt bajom, maga a szub-zsáner nem volt kenyerem, van ilyen. Az új változat viszont kifejezetten tetszik - igen, egyértelmű az Uncharted-befolyás, de nem érzem különösebb problémának, az UC annak idején ügyesen épített a TR-re, az új TR pedig most épít ügyesen az UC-re, a szimbolikus kígyó így a saját szimbolikus farkába harap. A Tomb Raider egy jól összerakott játék, eredetiséggel nem nagyon vádolható, de a Crystal Dynamics nagyon jó arányérzékkel keveri benne az akciót, a QTE-t, a gyűjtögetést, és a fejlődést / fejlesztést, a játék soha nem ül le, megy előre, mint a dózer, és ennek ellenére a játékideje sem korlátozódik a manapság lassan teljesen elfogadottnak számító öt órára, ennek bőven dupláját kínálja.

Jó játék? Naná, hogy az! Van, amit talán jobb lett volna másképp csinálni? Ezekből is akad, két olyan terültet látok, ahol elfért volna a további kiemelt figyelem.

Az első a sztori, pontosabb Croft kisasszony karakterfejlődése. Értékelem az alkotói szándékot, miszerint itt most a karrierje legelején járó, ártatlan (khmm!) Lara kemény akció-hősnővé érésnek folyamatát látjuk a képernyőn, de ha tényleg ez volt a szándék, akkor nem egy óra (lehet, hogy sokat mondok) alatt kellett volna lezavarni az egészet. Lara a játék elején (a tényszerűség kedvéért: nem csak az elején) akkorákat, és olyan látványosan / hangosan szenved, hogy a párom bejött a szobába, és megkért, hogy lehetőleg kisebb intenzitással bömböltessem a BDSM pornót, mert még nem alszanak a gyerekek. Szóval: a kishölgy túljut az első gyilkosságon, pityereg egyet, tíz percre rá pedig már úgy öl, mint egy automata. A TR nyilván nem igazán működne akció nélkül, de az időzítés lehetne megfontoltabb, a hirtelen váltás gyakorlatilag nullázza az eredeti szándékot.

Szintén nem szerencsés, hogy a játék (sztori tekintetében) gyakorta kapkod, Lara csapatát alig ismered meg, így amikor (enyhe spoiler) valamelyikük a fűbe harap, megvonod a vállad, hiányzik a minimális érzelmi kötődés, az TR-éhez hasonló sztorikban (elvileg) emocionális csúcspontként funkcionáló karakter-halálok súlytalanná válnak.

A második probléma - nem is annyira probléma, mint inkább felvetés - hogy mi lett volna akkor, ha Lara nem kap Rambo-fegyverarzenált, és a Crystal Dynamics egy másféle, jobban az osonkodásra, csendben gyilkolásra koncentráló harcot vezet elő? Ez némileg kapcsolódik a sztorit érintő sirámaihoz, a megfontoltabb, lassabb, feszültebb harc-mechanika talán jobban szolgálta volna a túlélős témát, és Lara rettenthetetlen felfedező-harcossá érését.

Vegyed, ne vegyed? Ha tavaly kimaradt a Tomb Raider, és szereted a modern akciójátékokat, akkor szerintem simán kiérdemli a pénzed a Definitive Edition, pláne ebben a generáció-eleji szárazságban. Ha játszottál vele korábban (pláne: a PC verzióval), érdemes komolyan megfontolni a vásárlást, a definitív változat a látvány-tupíron kívül javarészt multis DLC-ket kínál pluszban, ezek egyrészt külön is beszerezhetők, másrészt pedig a többség (gondolom én) nem a korrekt, de semmi különöset nem nyújtó többjátékos szekcióért szereti a Tomb Raidert.

[Az adatlapon az eredetileg tesztelt Xbox 360 verzióhoz kapcsolt pontszámot, és értékelést látod - a generációt érintő megjegyzésen kívül minden más érvényes a Definitive Edition-re is]