Batman Arkham Origins: Blackgate Deluxe EditionTeszt

A hetedik konzolgeneráció egyik legérdekesebb és legpatinásabb új játéksorozata a DC univerzum hőséhez, Batmanhez köthető. Az Arkham Asylum sikeresen ötvözte a szekvenciális játékmenetet jóféle egyedi harcrendszerrel és a korának megfelelő bombasztikus grafikai körítéssel. A folytatások is ügyesen tették hozzá a magukét a széria hírnevéhez, közben pedig kézikonzolokra is befutott egy epizód. A Batman Arkham Origins Blackgate 2.5 dimenzióra redukálta a korábbi szabadságot, ám a Metroidvániás műfajelemeket játszi könnyedséggel kihasználó programnak ez egyáltalán nem tett rosszat. A Deluxe kiadás most újra megy egy kört Blackgate falai között, a becélzott gépek pedig nem az aktuális hordozható masinák, hanem a HD kijelzők mellett szuszogó platformok lettek.

A Blackgate a nevéből fakadóan is az Origins tematikához kapcsolódik, ám önmagában is megállja a helyét. A történet szerint Batman a hírhedt rabintézmény falai között próbál rendet tenni, miközben Pingvin, Joker és Black Mask a saját módszereikkel ejtették fogságba a komplexum egy-egy jellegzetes épületegyüttesét. Batman nem csak magára és a kütyüire számíthat, ugyanis egy furcsa szövetség keretein belül Macskanő is segíti (?) az álarcos igazságosztót a kalandok során. A sztorit röviden ennyivel le is zárhatnánk; a Blackgate-et nem a csavaros történetmesélése miatt vagy a maradandó univerzumbővítése miatt fogjuk szeretni.

Akkor mi a fő vonzerő, kérdezheti a Kedves Olvasó? A grafika láthatóan nem HD konzolokra lett eredetileg belőve, a teret néhol tágabban értelmező, ám mégiscsak redukált dimenziós játékmenet visszalépés a korábbiakhoz képest, és a bemutatókban belengetett képregényes átvezetők sem éppen egy filmszerű élményre invitálják a játékosokat.

A Blackgate fő vonzereje a modernizált szekvenciális (azaz Metroidos, Castlevaniás) játékmenet, amely fokozatosan adja át a továbbhaladáshoz szükséges kütyüket, valamint csavaros térképhálózattal, odafigyelést igénylő előmenetellel bolondítja meg a ritkán használt formulát. Az egész leginkább akkor működik, ha nem a korábbi Batman játékok felől érkezünk, hanem ismerjük a fejlesztők korábbi renoméját (többen benne voltak az eredeti Metroid Prime csapatban). Armature-ék ráadásul egész jól implementálták mind a ritmusjellegű csatákat, mind pedig a lopakodós-becserkészős csataszekciókat az oldalnézetes Batman kalandhoz. Mindezt tetézi a detektívmód, amely során tereptárgyakat scannelgethetünk, valamint gyűjthetjük a különböző bűntényekhez kapcsolódó nyomokat.

A Blackgate további nagy előnye, hogy nem kényszerít rá minket a következetesen lineáris felfedezésre, sőt több téren is szabad kezet enged a kipörgetéshez, ezzel is fokozva az újrajátszhatóságot. Sajnos a történetmesélés ebből kifolyólag több helyen sérülést tud szenvedni, de (még egyszer hangsúlyozzuk) a Blackgate sava-borsa az intelligens játékmenetben, nem a sztorizásban rejlik. A felderítés és újrafelfedezés öröme talán szimplább alapokon nyugszik, mint a műfaj nagyjainál, de az élmény még ilyen kompakt formában is kielégítő, ezt pedig a néha-néha felbukkanó nehézségi tüskék (pl. egy-két faramuci bossfight), és kissé esetlenebbnek tűnő pályaszakaszok sem tudják lerombolni. De ha már Batman játékról beszélünk és panaszokat is keresünk: nem ártott volna kicsit erősebb zenei háttér a Blackgate-ben töltött 4-5 óra mellé. A szuperhősös tematika és a képregényes badass stílus üvöltött volna néhány emlékezetesebb dallamért. Néhol az újrahangszerelt irányítás is esetlen, a gamepad-leosztást a cikkíró a játék felénél kezdte el úgy igazán megszokni.

A feljavított változat egyébként okosabb térképpel bír, mint a kézikonzolos eredetik. Az izometrikussá transzformált térkép még mindig igényel némi tájékozódási készséget, de ezt mi a gógyit igénylő játékmenet és a kihívás szerves részeként értelmeztük. A textúrák és a geometria is okosítva lett kicsikét; ha letölthető címként nézünk a játékra, akkor nincs semmi panaszkodnivalója a Blackgate cel-shade jellegű vizualitásának. Sőt, egy gyengébb önálló VGA-val rendelkező laptop is megbírkózik a Bluepoint motor által hajtott labirintusjárással.

Már a kézikonzolos változat is megosztotta közönségét valamint a kritikusokat, pedig egyszerű a képlet. A Blackgate több jellegzetességet elhagy a nagytesókhoz képest, de a másik oldalon jól értelmezi a Metroid-szerű játékmenet furmányait. Bár megvannak az apróbb hibái, az összkép így is tetszetős: a stílus szerelmeseinek garantáltan szerez majd néhány elmélyülésben telt, szórakoztató játékórát.