Deus Ex: Mankind DividedTeszt

A Deus Ex aligha szorul bemutatásra, Warren Spector rengeteg díjat nyert sokoldalú játéka szerteágazó története mellett ugyanis ötvözte az FPS, lopakodós, kaland, és szerepjáték elemeket, a játékmenetbéli nagy szabadságot pedig egy elképesztően hangulatos disztópikus cyberpunk világban élhettük ki. Volt ugyan egy felejthető második rész is, a Deus Ex azonban 2011-ben tért vissza igazán, amikor a 2000-ben megjelent eredeti előzményéül szolgáló Deus Ex: Human Revolution-ben megismertük Adam Jensent, egy JC Dentonhoz sok szempontból hasonló figurát, aki a népszerűségére való tekintettel most visszatér. Bár az Eidos Montreal-féle modern Deus Ex nem nyerte el a régi rajongók maradéktalan tetszését, a kriminálisan rossz bossharcoktól eltekintve a klasszikussá vált előd legfontosabb erényeit nagyszerűen megőrző, mégis aktuális elvárásokhoz igazított játék lett, így közvetlen folytatása, a Deus Ex: Mankind Divided szilárd alapokra építkezve tökéletesíthette tovább a bevált formulát. A Human Revolution főbb eseményeit egy tizenkét perces videó foglalja össze, hogy azok ismeretében, vagy megkopott emlékeinket felelevenítve vághassunk bele a folytatásba.

2029-ben, vagyis két évvel azután járunk, hogy az Aug Incidens néven elhíresült globális tömegkatasztrófa során valamennyi augmentációval, vagyis a képességeiket megnövelő kibernetikus végtagokkal és egyéb beültetésekkel élő ember egyszerre vesztette el az irányítást tettei fölött és mészárolt le világszerte ötvenmillió embert. Csak néhány felvilágosult tudja, hogy mindez egy illuminátusokhoz köthető chip miatt történt, amelyet egy volt tagjuk arra használt fel, hogy a technológia veszélyeit demonstrálva véglegesen az „emberfeletti” emberek ellen fordítsa a közvéleményt. A terv beválik, az olyan fokozottan érintett városok, mint a jelentős augmentált munkaerőre támaszkodó Prága pedig az augmentáltakkal szembeni diszkrimináció és embertelen bánásmód jelképeivé válnak. Nem véletlen, hogy a pattanásig feszült hangulatú cseh fővárosban kamatoztatja különleges képességeit a Panchaeán történteket túlélő, ám némi emlékezetkieséstől szenvedő Adam Jensen. Amellett, hogy az Interpol terrorellenes egysége, a TF29 közép-európai ágának egyetlen augmentált ügynöke, a titokzatos hackerekből álló Juggernaut Collective-nek is dolgozik, ez utóbbi ugyanis a legjobb esélye, hogy a világot a színfalak mögül irányító, és a média hazugságaival tudatlanságban tartó Illuminati közelébe férkőzhessen.

A készítők a rasszista felhang miatt kevéssé szerencsés „mechanical apartheid” szókapcsolattal illették a Mankind Divided emberiséget megosztó fő társadalmi problémáját. A folyamatos terrorveszély miatt sajnos aktualitása van, és Prága utcáit járva szüntelenül belebotlunk, hiszen a rendőri provokációnak, vagy a szegregációnak kis mértékben ugyan, de főhősünk is ki van téve. Mindemellett a történet ezúttal is inkább arra keresi a választ, hogy mennyire marad ember, aki bizonyos testrészeit feláldozva olyan képességekre tesz szert a technológia segítségével, amelyekkel többszáz év evolúciót követően sem rendelkezhetne. Ha ép testben ép lélek, akkor egy aug nem teljes ember? Mi a helyzet azokkal, akik baleset, vagy kényszer következtében kaptak beültetéseket? Vajon időzített bomba mind, és bármikor újra vérfürdőt rendezhetnek? Lehet-e személynek tekinteni egy öntudatra ébredt mesterséges intelligenciát, aminek soha nem is volt teste? Miközben a felgyorsult technológiai fejlődés emberre gyakorolt fizikai és lelki hatásán töprengünk, a jóformán terminátorrá augmentált Adam Jensen felmentést kap a moralizálás alól, elvégre jól tudjuk, hogy ő sosem kérte ezt… (Ba dum tss!)

Embernek lenni jóval többet jelent hús-vér végtagoknál, ugyanakkor a játék élvezetének szempontjából nem elhanyagolható szempont, hogy épp egy olyan roborkarú-robotlábú, kísérleti augmentációkkal telepakolt, fahangú, és éjszaka is napszemüveget hordó vasmacsót irányíthatunk, mint Adam Jensen. Hiába fejeztük be a Human Revolutiont félistenként, sikerült a történetbe ágyazva megoldani, hogy megint legyen mire költeni az új képességeket megnyitó Praxis pontokat. Egy robbanást követően Adam csavarjai kicsit kilazulnak, ezért kénytelen felkeresni a helyi illegális buherátort, akitől megtudja, hogy ott is augmentálva van, ahol nem tudott róla, viszont muszáj volt nyomni egy resetet a rendszerén, különben elevenen megsült volna. A rejtélyes modulok olyan új képességeket tesznek elérhetővé, mint a távolról hekkelés, vagy a Dishonored Blink-jéhez hasonló Icarus dash, de kilőhető nanopengét és titán pajzsot is használhatunk a harcok során.

Az új képességeken túl valamennyi korábbi augmentáció is rendelkezésre áll, így ismét gondosan összeállíthatjuk a stílusunkhoz leginkább passzoló beépített eszköztárat. Ha Jensen teste nem lenne elég, immár a fegyvereit is augmentálhatjuk (igen, ezredjére is leírtam ezt a szót), vagyis tehetünk rájuk hangtompítót, lézercélzót és egyéb kiegészítőket, tűzharc közben válthatunk lőszertípust, de talált alkatrészekből javíthatunk a sebzésükön, megnövelhetjük a tárat, és más eszközöket, például aknákat is összeszerelhetünk.

A KIADÓI POFÁTLANSÁG NETOVÁBBJA

Bár a játék milyenségét szerencsére nem különösebben befolyásolja, a Square Enix bicskanyitogató pénszerzési módjai mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Minden a februári előrendelési kampánnyal indult, amikor a Kickstarter kampányok mintájára szintezték a bónusz tartalom mértékét annak függvényében, hogy hányan rendelik elő a játékot. Miután ez kisebb botrányba fulladt, a kiadó meghátrált, és a gyűjtői kiadás mellett maradt a Day 1 Edition. Sikerült itt is formabontót alkotni, és úgy beletenni az első napos bónuszt a játékba, hogy annak a java csupán egyszer használható fel, amiről persze elfelejtettek szólni, így csak utólag magyarázkodtak egy sort. Mindennek tetejébe jönnek az eleve drága AAA játékok esetében különös pofátlanságnak számító mikrotranzakciók, amik nem csak a felejthető Breach játékmódon belül borzolják a kedélyeket, hanem a játék főmenüjében bármikor vehetünk Adamnak a sztori során felhasználható pénzt, vagy Praxis kitet. Mivel ezekből bőven össze lehet szedni eleget a játékban, az egész fölösleges, ráadásul a Square Enix állítólag közvetlenül a megjelenés előtt kényszerítette bele a játékba. A további mocskos részletekért [erre tessék!](https://www.youtube.com/watch?v=oVbj4GuuZTA/)

Még nincs vége, a teszt folytatásáért lapozz tovább!

Bár pusztítani kétségkívül jó móka, természetesen most is választhatunk pacifista megközelítést, és akár a fegyverek teljes mellőzésével is végigvihetjük a játékot, ha már normál fokozaton a butácska ellenfelek úgyis szinte könyörögnek, hogy egy félreeső sarok mögé berántva kiüssük őket. Ha elfogadjuk, hogy a kamerák, lézerhálók és elektronikus zárak ellenére a közeljövő legtöbb épületének helyiségeit olyan széles szellőzőjáratok kötik össze, amikben egy ballonkabátot viselő szétaugmentált férfiállat is gond nélkül közlekedik, akkor nagyon fogjuk élvezni a lopakodást. A „mindenhová a szellőzőn át megyek” jelenség abszurditásáról egy építész bevonásával cikk is született, de legalább a kódokért és jelszavakért meg kell dolgoznunk, mert a Mankind Divided őrei leszoktak arról, hogy a laptopjukra ragasztott papírfecnire felírják őket Adamnek. A Mr. Robot epikus hekkeléseihez ugyan nem fogható, de továbbra is borzasztóan élvezetes a hekkelős minijáték, párbeszédek során pedig olykor hősünk robotsármjával társuló meggyőzőtehetségét is bevethetjük, ehhez azonban a social enhancer augmentáció használata ajánlott.

Akár az erőszak, akár a lopakodás mellett döntünk, következetesen csinálva mindkettőt bónusz XP-vel jutalmazza a játék, ráadásul a feladatok számos lehetséges megoldásának következménye és azok egymásra gyakorolt hatása révén Adam története minden végigjátszás során kicsit másként alakul.

A Deus Ex mindig is mások magánszférájának a semmibe vételéről szólt, legyen szó az otthonukba betörésről, a fürdőszobájuk használatáról, vagy a számítógépük meghekkeléséről. Hiába Prága az egyetlen hub-helyszín, ha kellően nagy és szövevényes ahhoz, hogy unatkozó perverz módjára félelmetes mennyiségű időt lehet eltölteni bárki elektronikus levelezésének átnyálazásával, otthona intim zugainak felfedezésével, vagy összelopott cseh sörök felhalmozásával. Benézhetünk üzletekbe, kódoroghatunk az utcákon, tetőkön, vagy a csatornarenszerben, a rengeteg plusz információ pedig nem csak a háttérvilág megismerését szolgálja. Ha nem vagyunk körültekintőek, lemaradunk izgalmas mellékküldetésekről, márpedig Adam macskás őrült szomszédjának, vagy a megelevenedő digitális hirdetésnek a történetét vétek kihagyni.

Ezúttal a befejezés sincs elintézve annyival, hogy az addigiakkal mit sem törődve egy Végső Döntéssel rendelkezünk a világ sorsáról, hanem a forgatókönyv kötöttségei ellenére vannak lehetőségeink, és versenyt futva az idővel, illetve korábbi választásainktól függően életeteket menthetünk, okosan játszva pedig a bossharcot is megúszhatjuk. A történet trilógiává bővitésének szándéka felől fikarcnyi kétséget sem hagyó záró képsorok láttán kissé becsapva éreztem magam, a negyedórás stáblista közepén elrejtett ráadás jelenet azonban némiképp enyhítette a fájdalmamat.

Az első végigjátszás hossza egyéni tempótól függően nagyon eltérő lehet, a howlongtobeat.com szerint a maximalisták is 30 óra környékén végeznek, ehhez képest nekem sikerült 58 órára kihúzni, de hadd hozzam fel felmentségemül a világot, amelynek nagy gonddal megalkotott díszletei láttán kutyakötelességemnek éreztem a legutolsó szobát is nyolcvanhatszor körbejárni.

Visszatér a cyberpunk és barokk elemeket ötvöző, és az egészbe nagy adag szimbolikát és Icarus-mítoszt keverő cyber-reneszánsz stílus, amely túllépett a sötét-világos ellentétet végletekig kihasználó arany-fekete színvilágon, lejjebb tekerte a Szárnyas fejvadász életérzést, és egy ijesztően hihető jövőképet tár elénk. Az építészettől kezdve a lakberendezési tárgyakon át Adam nadrágjának szabásáig mindent a geometriai alakok, azon belül is a háromszögek uralnak, ugyanakkor jól felismerhetőek a jellegzetesen közép-európai épületek és történelmi emlékek, amelyek akár Budapest utcáin is állhatnának. Prága rendezettebb részeivel éles ellentétet mutat a külvárosi aug-gettó, az égig érő tákolmányaival lenyűgözően nyomasztó Golem City, de egy-egy rövid kitérő erejéig a svájci Alpokba, és Londonba is ellátogatunk.

Miközben kollégái szavaival élve Adam mindenhová „bejensenkedi” magát, elképesztő enteriőröket járhatunk be, amelyek gyakran rengeteget elárulnak a gazdájukról, és ez alól ő sem kivétel. Lepusztult körfolyosós bérházban található lakásában rengeteg a képzőművészeti és tudományos témájú könyv, faliszéfjét egy barokk kori flamand festmény részlete takarja, konyhájában hegyekben áll a gabonapehely, dohányzóasztalán pedig volt kollégája, Pritchard forgatókönyve hever. Nyitott szemmel járva lépten-nyomon rejtett utalásokba futunk, az pedig teljesen átlagos, hogy minden lakásban éjjel-nappal megy a tévé, és a Picus arcaként ismert Eliza Kassan tudósítása szól, ugyanakkor a legprimitívebb kelet-európai verőlegény hajlékában is jó eséllyel megtaláljuk a polcon Darwintól A fajok eredetét. Sok helyszín olyan titkot rejt, ami az előző rész ismerőinek nem feltétlenül újdonság, az viszont valami egészen elképesztő, ahogy a megannyi összeolvasott kósza email, üzenet, és egyéb részinformáció idővel kontextusba kerülve értelmet nyer, belesimulva az önmagában kissé sovány fő sztoriba. A stílusos grafika, a zeneszerzőként visszatérő Michael McCann futurisztikus dallamai, és a jól megírt párbeszédek teszik fel a koronát az Eidos-Montreal egészen egyedi hangulatú Deus Ex univerzumára.

A Deus Ex: Mankind Divided a Human Revolution szinte minden téren továbbfejlesztett folytatása szebb grafikával, kibővített karakterfejlesztéssel, élvezetesebb harcokkal, még összetettebb helyszínekkel, és a hatalmas metropoliszok után végre a hozzánk jóval közelebb álló Közép-Európába is megérkezett a cyber-reneszánsz. A viszonylag rövid és hirtelen véget érő történet ellenére hosszú órákra el lehet (és el is érdemes!) veszni a közeljövő Prágájának macskaköves utcáin, hiszen csak több végigjátszás alatt fedezhetjük fel valamennyi titkát.