[Teszt] Hidden Agenda

Hidden Agenda

mcmackoGéczy Attila2017.12.02. 18:11

A filmek és videojátékok határmezsgyéjét a kilencvenes évek legelejétől próbálja elmosni a játékipar. Manapság főként a narratív kalandjátékok egy bizonyos ága, illetőleg az indie-szcénában fel-feléledező FMV programok viszik tovább ezeket a szálakat - a Hidden Agenda pedig valahol a kettő vonulat közé lövi be magát. Supermassive-ék az Until Dawn látványvilágát ötvözik a döntéshozatali mechanikákkal operáló, történetmesélős kalandjátékok stílusával. Az eredmény a külső szem számára pedig egy olyasmi thriller lesz, amely a népszerű amerikai sorozatokra is vastagon emlékezteti az embert. Miután körbejártuk, hogy milyen sokrétű hibriddel is van dolgunk, bogozzuk is ki azokat a bizonyos hátsó szándékokat!

Két fő ponton érdemes a Hidden Agenda által nyújtott szolgáltatásokat elemezni. Elsősorban egy narratív kalandról beszélünk, ahol egy nyomozónő és egy ügyésznő szemszögéből kísérhetjük végig egy sorozatgyilkos utáni nyomozás utolsó csavaros napjait. A sztori kicsit sablonos, a karakterek nemkülönben, de a túlságosan is ismerős alapfelállás mellett már eleve élményszámba megy, hogy testközelből lehetünk részesei a történetnek. Adott fordulópontokon döntéseket hozunk, a felelősség súlyát pedig a PlayLink szolgáltatásnak köszönhetően megoszthatjuk a baráti társasággal is. Külön poén, hogy ilyenkor a döntéseket vagy statisztikailag hozzuk meg (azaz, a többségi szavazatokkal megy tovább a történet), vagy pedig a QTE- és az elrejtett objektum szakaszoknál bezsebelt bónusz pontok segítségével átvehetjük a többiektől a döntés jogát. Persze vannak további apró fondorlatok is a rendszerben, de ezeknek a felderítését már rátok bízzuk. A móka már kétszemélyes módban is fokozódik, és - tapasztalatból mondom - olyanokat is behúz a dolog, akiknek nem vág fő profilba a videojátékosdi. Persze ez a buli sem tart örökké, teljesítményünktől függően a játék másfél-két óra alatt végig ér. Ha bénázunk, akkor nyugtalanítóan rossz befejezéssel, ha ügyesek vagyunk, nos, akkor sem feltétlenül minden téren kielégítő lezárással. A Hidden Agenda-ról fontos tudni, hogy nincs úgy kihegyezve a pillangóhatások körülményeinek magyarázata, mint például egy Telltale játékban. Az indítékok sokszor homályosak, nincs elég karakterismeretünk ahhoz, hogy kitaláljuk például, a társunk mire-hogyan reagálhat. Abban sem lehetünk biztosak, hogy egy hisztis kirohanás épp nem hoz-e sikert az adott helyzetben, máskor pedig a váratlan nyugodtság lehet a nyerő. Sokszor hektikusnak érezzük majd cselekedeteink hullámait - ez egy pontból nézve lehangoló, mivel nem tudunk csípőből tudatosan játszani. Másrészről viszont izgalmas és intellektust feltételező kihívás fakad abból, hogy nincs ámerikai mozifilm jelleggel a képünkbe hajítva az agyonmagyarázott szuggesztió. A történet áramlását nem nagyon tudjuk kisiklatni a fősodorból, de azért sok kulcsdolog változhat egy-egy végigjátszás során.

Ezen a ponton pedig a külsőségeket is elő kell vennünk. Mint az Until Dawn esetében, úgy a Hidden Agenda-nál is döbbenetesen jó, szájtátós filmszerűségben lubickoló jeleneteket fogunk kapni. A látványvilág egyértelműen a Supermassive-ra jellemző stílust hozza, az Unreal motor képességeit pedig totál egyedi módon használják a készítők. Persze a nappali jeleneteknél, egyes arcmimika-láncolatoknál kilóg a lóláb, de ez csak azért van, mert a látvány összhatása máshol amúgy példásan magas színvonalú. Pro-n akadozásnak nyoma sincs, a telefonos kapcsolat végig stabil, a telók érintőképernyőjét használó kurzor funkció pedig többnyire jól csinálja a dolgát. Egy esetben tűnt lassúnak a rámutatós QTE szakaszoknál a Wifi hálózatot alkalmazó telefonos irányítás, de ez egy eleve szívatós feladat miatt tűnt ki az amúgy általában könnyű, sokszor eseti játékosok által is teljesíthető ügyességi részek közül.

És a legjobb dologról még nem is beszéltünk. A program kiváló magyar feliratot és minőségi szinkront kapott, amely minden szempontból hozza a mozis színvonalat, és - bár a cikkíró kifejezetten szeret angol nyelven filmeket nézni, játszani - a hazai hangsáv magasabb szintre emeli a filmes élményt. Gratulálunk a kiadónak és a szinkronmunkát elvégző munkatársaknak. Nem lenne rossz más játékokban is viszontlátni ezt a minőséget.

A Hidden Agenda mechanikáit tekintve egy nem túl kiemelkedő, inkább egy érdekesnek tűnő játékprogram. Ellenben élményként egyszer, sőt, még másodjára is izgalmas és maradandó tud lenni a rendőrsztori. A közösségi PlayLink funkciók talán kicsit erőltetett trükknek tűnnek, de nyugtasson meg mindenkit a tény, hogy a sima kampány mellett egy többszereplős-versengős lehetőség is a csomag részét képezi. Itt az egyes játékosokra húzott „hátsó szándék” feladatok tovább bogozzák a válaszaink mögötti indítékokat. Egy tettre kész tökös társaságot pedig lazán le tudsz kenyerezni egy házibulis végigjátszással, ami alig tart tovább, mint egy asztali társasozós kör. A Playstation 4 kínálatának nem lesz kihagyhatatlan példánya a Hidden Agenda, de ha bírod a kiemelkedően jól kinéző játékokat, és kedveled a különleges, experimentális megoldásokat, úgy nyugodtan ruházz be a jelenleg egy Blu Ray mozifilm áráért kapható történetbe.

***Hidden Agenda | Platform: PS4 PlayLink (tesztelt)

Kiadó: SIEE | Fejlesztő: Supermassive Games

Megjelenés: október 24. | Ár: 5990 Ft***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Ahhoz, hogy te is hozzászólj, be kell jelentkezned!
mcmacko
mcmacko2017.12.06 20:22:41#009j4

Várjuk majd a beszámolót! 🙂

Patrick Bateman Patrick Bateman2017.12.06 01:39:24
Patrick Bateman
Patrick Bateman2017.12.06 01:39:24#009j3

Na, en most letoltam egy vegigjatszast belole egyedul (mert rohadt kivancsi voltam ra, meg hetvegen lesz egy kis osszejovetel, ahol be akarom majd dobni, es leteszteltem, hogyan is mukodik a dolog) 😉 es bejott a jatek, meg igy maganyosan jatszva is.
...Bar eleg szar befejezesem lett a vegere. 😃
Viszont ami szerintem problema, hogy a vegen (A keszitok listaja utan.) van egy kis bejatszas meg.
Az nem kellett volna bele, mert ott megmutatjak az igazi gyilkost.
Igaz, hogy voltak sejteseim a kiletet illetoen, de meg igy is kb. 2 ember volt kepben nalam a gyilkos szerepere a vegere.
Jobb lett volna nyitottan hagyni ezt, mert ha valaki szinten nem jut el addig, hogy elkapja a gyilkost, mint ahogy en sem, akkor igy jobban motivalva lett volna (a kivancsisag miatt is) az ujrajatszasra.

Na, hetvegen a buliban betolom majd a tarsasagnak.
Kivancsi leszek mennyire jon majd be masoknak.
Lesznek koztuk videojatek "szuzek" is. 🙂

alf22
alf222017.12.04 16:24:07#009j2

Mar az elozetesben is ott volt youtuben

soliduss soliduss2017.12.04 09:47:28
Vega
Vega2017.12.04 10:08:17#009j1

Néha mondjuk a cikket is érdemes elolvasni.

soliduss soliduss2017.12.04 09:47:28
soliduss
soliduss2017.12.04 09:47:28#009j0

??? Magyar szinkron???

arpi0912 arpi09122017.12.04 09:31:58
arpi0912
arpi09122017.12.04 09:31:58#009iz

Jópofa cuccnak tűnik ez a PlayLink társaságban. Lehet benevezek rá majd, és kipróbáljuk 3-4-en. Külön plusz pont a fejlesztőknek, hogy vették a fáradtságot és tettek bele magyar szinkront.

SwaggerBro
SwaggerBro2017.12.04 01:42:22#009iy

Ha nem lennék kellően tájékozott a teszt alanyával kapcsolatban, akkor az alábbiakat olvasva erősen vakarnám a fejelemet!

"...a telefonos kapcsolat végig stabil, a telók érintőképernyőjét használó kurzor funkció pedig többnyire jól csinálja a dolgát. Egy esetben tűnt lassúnak a rámutatós QTE szakaszoknál a Wifi hálózatot alkalmazó telefonos irányítás, de ez egy eleve szívatós feladat miatt tűnt ki az amúgy általában könnyű, sokszor eseti játékosok által is teljesíthető ügyességi részek közül."

Patrick Bateman
Patrick Bateman2017.12.03 21:55:35#009ix

Ez igy perfekt, koszonom!
Azt hittem kell hozza meg valami extra, pl. PS Plus, vagy valami mas baszakodas.

reptile reptile2017.12.03 20:42:16
Nyarlako
Nyarlako2017.12.03 20:59:04#009iw

Aláírom, én is azokból meg mangákból tanultam angolul.

Rick Dangerous Rick Dangerous2017.12.03 20:24:57
reptile
reptile2017.12.03 20:42:16#009iv

Igen, le tudod tolteni az appot. Ugyanazon a networkon legyen mindenki, aki jatszani akar, mint a ps4 - az otthoni wifi pld ilyen.

Patrick Bateman Patrick Bateman2017.12.03 20:28:34
Patrick Bateman
Patrick Bateman2017.12.03 20:28:34#009iu

Ez a PlayLink hogyan mukodik pontosan?
Barmilyen telefon (Andriod, iPhone) jo hozza?

Rick Dangerous
Rick Dangerous2017.12.03 20:24:57#009it

A videojatek az egyik legjobb angoltanulasi modszer ever.
Le a felirattal, vesszen a szinkron!

reptile
reptile2017.12.03 14:38:11#009is

Persze! Stilussal jaro problema, de nem drama vagy ilyesmi. Elsore meg feszulten neztuk, aztan a negyedik korben mar inkabb poenos volt 🙂 Egyedul mondjuk el nem tudnam kepzelni, ez egy tarsasjatek.

mcmacko mcmacko2017.12.03 14:05:55
alf22
alf222017.12.03 14:08:12#009ir

Playlink kurvajo otlet.
Mi most a singstart toljuk. Nem kell mikrofont venni uszba.

mcmacko
mcmacko2017.12.03 14:05:55#009iq

Jaja, de a skip tó next choice meg elég hülyén venné ki magát a koncepció ismeretében.

reptile reptile2017.12.03 11:51:47
reptile
reptile2017.12.03 11:51:47#009ip

Egy hete nyomjuk, jo kis tarsasagi jatek, ez az egesz playlink koncepcio tok jopofa. A jatek egyetlen problemaja - szerintem - hogy masodik, harmadik menetben neha tul hosszunak, unalmasnak tunik 1-1 mar latott szegmens. A "hidden agenda" subgame pedig a legjobb az egeszben, Werewolves Within szeru paranoia 🙂

Tommy_Angelo
Tommy_Angelo2017.12.03 09:51:00#009io

+1

drake06 drake062017.12.03 08:54:56
drake06
drake062017.12.03 08:56:02#009in

Mobil nélkül is lehet játszani, igaz?

drake06
drake062017.12.03 08:54:56#009im

Szinkronos:) Hihetetlen.
Akkor van esély hogy a Detroit become human is kap szinkront! Vagy legalább feliratot:) De jó lenne. Na most emiatt tuti megveszem ezt a játékot. Ezzel támogatva a hasonló kezdeményezéseket.

mcmacko
mcmacko2017.12.02 23:11:54#009il

Kicsit úgy működik, mint egy touchpad. Nem vészes, pluszban ilyen jegyzeteket lehet olvasni rajta, meg a töltési idők alatt böngészni a korábbi választásaidat-döntéseidet.

Fórumozó Fórumozó2017.12.02 19:41:46
Vega
Vega2017.12.02 19:57:08#009ik

Kemény, hogy most tesztelem a Majmok bolygója játék-spinoffot, és a cikk kb. felét egy az egyben át tudnám másolni oda.

Fórumozó
Fórumozó2017.12.02 19:41:46#009ij

Ha konzolozok nem a mobilom akarom nyomkodni. Pedig erdekelne a cucc.

A Gamescom előszele – ez történt hétfőn

Benne: Nintendo Direct, Lost Soul Aside, Honeycomb The World Beyond, Aethermancer, Towa and the Guardiands of the Sacred Tree, Rewilders: The Lost Spring, StarRupture, Morsels, Shenmue III Enhanced, WW1: Gallipoli, Pokémon Legends Z-A, BrokenLore: LOW.

2 órája

Towa and the Guardians of the Sacred Tree

Ismeritek a Hades-t? Szeretitek a könnyed zsiványkodást? Szeptember 19-én a Bandai Namco-tól is érkezik egy magasabb profilú roguelite alternatíva, a Towa and the Guardians of the Sacred Tree pedig előzetesben tárult ki előttünk.

18 órája

Heti megjelenések

1 napja
1

Fretless: The Wrath of Riffson

Bundok nélkül szép az élet. Vagy nem? Ennek is utána járunk, mindamellett, hogy riffelünk egy nagyot a Fretless című nagyszerű zenés szerepjátékban. Húrokat feszít, bypass lekapcs, hadd szóljon!

1 napja

Catto's Post Office

Olyan sokat beszélünk a videójátékok milyenségéről, hogy gyakran meg is feledkezünk a funkciójukról. Szerencsére ott vannak nekünk az olyan címek is, mint a Catto's Post Office, amelyek emlékeztetnek minket a dolgok mikéntjére...

1 napja
3

Lost Twins 2

Egy könnyed, családbarát logikai játékot teszteltünk - nem feltétlenül a műfaj rajongóinak szól, belépőnek viszont több mint ideális.

2 napja
1

Gameplay bemutatók - ez történt pénteken

Benne: Reanimal, Bubsy in: The Purrfect Collection, Crimson Desert.

3 napja
1

Senua's Saga: Hellblade II - Enhanced

A Ninja Theory tavaly megjelent narratív kalandját kellemes kritikai visszhang, éles viták és lehangoló eladási adatok kísérték. Képes változtatni ezen a PlayStation konzolokra is megjelent Enhanced kiadás?

3 napja
16

Endzone 2

A várósépítő- kolóniamenedzsment játékokban már mindent ellőttek, ami itt újdonság lehet, gondolhatnánk. Lássuk, mit tud az Endzone 2, amely tovább csavarja a formulát.

3 napja
3

Korai megjelenések, új bejelentések - ez történt csütörtökön

Benne: Of Peaks and Tides, Jurassic Park: Survival, Crosswind, Docked, Ratatan, Ghost of Yōtei, Arctic Awakening, Neo Berlin 2087.

4 napja
5

Titan Quest II

Akció RPG ókori görög mitológiai csomagolásban, második felvonás. Majd húsz évvel később, másik fejlesztőcsapattól, de hosszú célegyenesben a Titan Quest II.

4 napja
9

Focis visszatérés és nyomozás Snoopyval – ez történt szerdán

Benne: Football Manager 26, Lego Voyagers, Zoochosis, Snoopy & The Great Mystery Club, Kumarn: The Wandering Spirit, Fast & Furious: Arcade Edition, CloverPit, R-Type Delta: HD Boosted, The Secret of Weepstone, Davy X Jones.

5 napja
8

PlayStation Game Catalog: augusztusi érkezők

Sword of the Sea a premier napján! Mortal Kombat 1. Marvel’s Spider-Man. INDIKA. Többek között ezt várhatják az előfizetők ebben a hónapban.

5 napja
1

Mafia: The Old Country

A Mafia sorozat gyakorlatilag a negyedik epizódjához érkezett, a most megjelent Old Country pedig nem is tipikus folytatás, hanem előzmény, amely új hősökkel és ismerős helyzetekkel operál...

5 napja
33

Vidám és véres kalandok – ez történt kedden

Benne: Remedy, Haunted Bloodlines, Dunkadillo, Mandragora, Chip 'N Clawz vs. Brainioids, Detective VR, Vex Mage, Robots at Midnight.

6 napja
1

Heretic + Hexen

Hirtelen jött, nem is számítottunk rá, pedig épp itt volt már az ideje. A Doom I + II után a Bethesda a Heretic és Hexen párossal is elvégezte a házi feladatot, a mérnöki munkát pedig a Nightdive-ra bízta.

6 napja
15

Fantasy akció-kaland Koreából – ez történt hétfőn

Benne: Woochi the Wayfarer, Digimon Story: Time Stranger, Henry Halfhead, Blippo+.

7 napja
1

Battlefield 6

7 napja
10

Recharge: Early Access - Egyszer majd Re-Volt lehet

A régi motorosok egyik kedvence a Re-Volt, ami meghatározó játék a retro árkád versenyzős címek között. Sokan - ahogyan mi is - azóta a feltámadását várják a távirányítós kisautókat szerepeltető játékoknak.

7 napja
1

The Royal Writ

Egy aprócska magyar fejlesztőcsapat igyekszik újat mutatni a rendkívül telített rougelike pakliépítők műfajában. Lehetetlen? Tesztünkből kiderül!

8 napja
4

A felhasználói élmény érdekében cookie-kat használunk.