Kinect RushTeszt

Kinect és Disney - a kombináció egyszer már megmutatta a benne rejlő lehetőségeket. Microsofték újra fejest ugranak az álomgyár egyik sikertörténetébe, ám ezúttal nem Disneylandbe, hanem egy képzeletbeli Pixar-parkba invitálják az ifjabb lelkületű Kinect játékosokat. Hogyan kerül egymás mellé Villám McQueen, Lecsó és a többiek? Úgy, hogy a park különböző állomásain az egyes Pixar sikerfilmek jellegzetes momentumait élhetjük át, persze mindegyiket a játék sajátos keretei között.

Rush - azaz hajszolás, rohanás, rohamozás. A Kinect: Rush erre a központi motívumra építi fel a játékmechanikáját. Pontosabban a program hátulnézetes platformer stílusba bújtatva próbál meg valami újat, valami izgalmasat alkotni a mozgásérzékelős felhozatalban. A Crash Bandicoot vonalat Asoboéknak jól sikerül vegyíteni egy kis felfedezgetéssel, a “rusholás” meg gyakorlatilag ott jön a képbe, hogy a játékban mindig valamit üldözünk, űzünk, hajtunk, kergetünk - nyolcvan százalékban lábon, a maradék húsz százaléknyi időben pedig négy keréken. (A matekolásból leszámítva persze azokat a részeket, amikor karaktereink egyébként is repülőbe pattannak, vagy épp a magasból zuhannak lefelé).

A felvonultatott mesék (Le’csó, Verdák, Fel!, A Hihetetlen család és a Toy Story) játszható formába öntése gyakorlatilag a Pixar-parkban lófráló gyerkőcök képzelgéséből ölt alakot, minden franchise-hoz összesen 3 fő pályát kínálva. A szintek gyakorlatilag 4-5 perc hosszúak, de a nettó játékidő soványka sommájától (körülbelül másfél óra) nagyon megijedni sem kell. A pályák meglepően sok bónusszal, titokkal és másodlagos feladatokkal vannak felvértezve, a magasabb értékelésekért pedig izzadásig kell küzdeni, és agilisan be kell tanulni a szintek trükkös részeit. A többszöri végigjátszás folyamatosan újabb és újabb bónuszokat nyit meg (mint egy perk-rendszer), így egy-egy pálya esetében akár a 4-5 újrázás is adott lehet. Így már azért látható, hogy a Kinect Rush mégsem bukik óriásit a tartalmi részen. Kisebb probléma persze lehet a változatossággal, hiszen az alap játékmechanika a Verdák vezetős szakaszait leszámítva szinte végig ugyanaz a futós, ugrálós lótás-futás, ám a pályák java így is annyira mozgalmas, hogy az embernek kedve támad újra-újra próbálkozni, már csak az intenzív élmények miatt is.

A Kinect játékok egyik rákfenéje a nyögvenyelős irányítás. A Rushnak sikerült elkerülnie az irányíthatatlan mozgásérzékelős címek zsákutcáját, sőt, a felvonultatott repertoárt a maga nemében szinte mindig hibátlanul követi a játék, mi magunk pedig egyre nagyobb érzéssel (és egyre nagyobb lihegéssel) hajszolhatjuk kis karakterünket a képernyőn. A főmenüben történő karakterscannelés mondjuk tud bakizni (esti órákban, közepes lámpafénynél egy kis fekete lurkó lett a cikkíró virtuális mása), de talán ez volt a legnagyobb kérdőjel, ami a Kinectes funkcionalitással kapcsolatban felmerült bennünk.

Pixaréktól volt mit örökölni a látványvilág tekintetében, a fejlesztők pedig felnőttek a feladathoz: a Kinect Rush talán az egyik legszebb, legletisztultabb és legízlésesebb látványvilágú gyerekjáték, ami a konzolon valaha is megjelent. Egyes részeknél szinte a filmekben érezhetjük magunkat, az átvezetők pedig elhitetik velünk, hogy akár ezen a vizuális színvonalon is képesek lennénk kilencven percet ülni egy-egy Pixar mese előtt. Egy szó, mint száz: a gyerkőcök garantáltan odalesznek a játék vizualitásáért.

És persze nem csak a külsőségekért, hiszen a Kinect Rush egy alaposan átgondolt, korrekt gyerekjáték, amely idővel olyan rétegeket is felfed, amire az elején nem is gondolnánk. A játékmenetéből fakadóan néha képes monotonná válni, és hát nyilván mi is jobban örültünk volna talán még ugyanennyi pályának (vagy a kimaradt Pixar-klasszikusoknak)... Persze a biznisz világa nem csak móka és kacagás: valami alapanyagot hagyni kell majd a Kinect Rush 2 számára is.