Steve Ballmer Microsoft vezérigazgató szavai igen nagy visszhangot keltettek a napokban, az elnök ugyanis egy új, jövőre érkező Xbox 360 modellről beszélt. Mint kiderült, csak félreértésről van szó.
A múlt héten Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója azt mondta, hogy 2010-ben a redmondiak egy új Xbox 360 masinát fognak piacra dobni. A kijelentést nagy értetlenkedés követte, ma viszont pont került az ügy végére, kiderült ugyanis, hogy félreértés történt.
"Összezavartam az embereket a rosszul megválasztott szavaimmal. Nem volt újdonság a kijelentésemben, minden úgy fog történni, ahogyan az az E3-on elhangzott. Bocsánat" - mondta Ballmer.
Így már sokkal inkább rendben vannak a dolgok, hiszen a Microsoftnak semmi oka nem lenne egy arra, hogy megjelentessen egy új konzolt: Ballmer minden bizonnyal az új mozgásérzékelős kütyüre, a Natalra gondolt, ami - ahogy az az E3-on is elhangzott - az Xbox 360-nal egybecsomagolva is kapható lesz majd.
