[GDC] OnLive - játék hardver nélkül

OnLive - játék hardver nélkül

dragCsető Zsolt2009.03.24. 11:44

Épp hogy csak kezdetét vette az idei Game Developers Conference, máris szembesülhettünk a rendezvény első igazán nagy attrakciójával: bemutatkozott az OnLive szolgáltatás, amely egyedi technológiájával újraértelmezni készül a videójátékozás fogalmát.

Hogy mi is az az OnLive? Röviden és tömören: egy szolgáltatás, melynek segítségével tényleges hardver nélkül játszhatunk bármilyen játékot.

A magyarázat minderre egyszerű: az OnLive a cloud technológiát használja, ami azt jelenti, hogy minden egyes számítás egy nagyteljesítményű központi szerveren zajlik, számunkra pedig csupán a kép kerül eljuttatásra. A dolog nagy előnye tehát az, hogy szinte bármilyen Windows vagy Mac alapú számítógép, akár még egy aprócska netbook is elegendő a szolgáltatás használatához, sőt, még ez sem feltétlenül szükséges, az OnLive MicroConsole ugyanis ezt is képes helyettesíteni.

A MicroConsole egy aprócska szerkezet, ami nevéhez hűen leginkább egy konzolhoz hasonlítható, és segítségével közvetlenül a TV-nken élvezhetjük a szolgáltatást. A letisztult kütyün két USB port, egy optikai audió-, valamint egy HDMI kimenet kapott helyet, de Bluetooth-on keresztül mindenféle vezeték nélküli perifériával képes kommunikálni - a biztonság kedvéért azért egy dedikált kontroller is jár mellé. A MicroConsole ára egyelőre még nincs kőbe vésve, ám egyszerűségét tekintve 50-100 dollárnál magasabb árcédulára nem kell számítani.

Ha esetleg nem lett volna egyértelmű: az OnLive természetesen az internet segítségével működik, ami azt jelenti, hogy az egyetlen felhasználóoldali követelmény (a számítógép, avagy televízió mellett persze) a megfelelő kapcsolat. A normál (480p) felbontású kép fogadásához már 1,5 Mbit/s sávszélességű kapcsolat elegedő, de a nagyfelbontású (720p) élmény is már 5 Mbit/s felett elérhetővé válik. A dolog nagy hátulütője lehet a lag - gondolnánk -, ám természetesen erre a készítők is gondoltak: az OnLive technológiája mögött hét évnyi fejlesztés áll, így mára sikerült odáig eljutni, hogy mindössze egy miliszekundumos, vagyis az ember számára gyakorlatilag észlelhetetlen késleltetést produkál a rendszer.

Az OnLive fizetős szolgáltatás lesz, mint például az Xbox Live: az alapdíjért cserébe részletes profilt, barátlistát (és ezzel együtt kommunikációs lehetőségeket), demókat kapunk, a játékokért pedig ezen felül kell fizetnünk - van lehetőség végleges vásárlásra, illetve olcsóbb, megszabott időtartamú bérlésre is. Érdemes még megemlíteni a Brag Clips funkciót is: ez azt takarja, hogy a rendszer egy gombnyomást követően rögzíti az elmúlt 10 másodpercben lezajlott játékunkat, így legemlékezetesebb pillanatainkat bármikor elmenthetjük, ráadásul ezek profilunkban is láthatóak lesznek. Nem csak ez a funkció teszi majd lehetővé, hogy más játékosokat figyeljünk: ha úgy tartja kedvünk, bármikor elkezdhetünk figyelni egy másik embert, hogy az éppen mit, és hogyan játszik.

Az OnLive nagy előnyei közé sorolható még az is, hogy mind a PC-s, mind pedig a konzolos játékok relatíve egyszerűen átköltöztethetőek a rendszerre, éppen ezért nem meglepő, hogy ezidáig kilenc nagy kiadóval (Electronic Arts, Take-Two, Ubisoft, Epic Games, Atari, Codemasters, Warner Bros., Eidos, THQ) sikerült partnerséget kötniük a kitalálóknak, így már most is olyan játékokat próbálhatnak ki a helyszínen lévők, mint a Burnout Paradise, a Grand Theft Auto IV, vagy éppen a Crysis - igen, most már szinte bármin el fog futni a Crysis, a legmagasabb beállítások mellett is.

A szolgáltatás nyílt bétatesztje a tervek szerint nyáron startol el, a tényleges debütre pedig valamikor a télen, vagyis nagy eséllyel 2010 elején kerülhet majd sor.

A következő oldalon videós demonstrációkat láthattok az OnLive-ról!

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

1 órája
1

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

10 órája
16

Ecstatica I + II

1 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

1 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

1 napja
4

Way of the Hunter 2

2 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

2 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

2 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

3 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

3 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

6 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

6 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

6 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

7 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

7 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

8 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

8 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

8 napja
3

Silver Pines

8 napja
5

Hello Kitty Party Land

9 napja
2