Tele van a... kukám Sonic játékokkal. Amióta három dimenzióssá fejlődött a sorozat, azóta betegeskedik, mintha egyszerűen átok ülne rajta.
Vagy talán inkább rossz kezekbe került a sorozat? Nem ismerek senkit, aki végigolvasta volna a játékok végén a stáblistát, de kétlem, hogy ugyanazok a csapattagok vannak a háttérben, akik a klasszikus, megadrive-os részeket alkották, hisz' már a Gameboyra megjelent részek is köhincséltek a élvezhetetlenség vírusától.
Talán most, talán PSP-n végre megkapja a játék azt a folytatást, amit megérdemel a legenda. A 16:9-es képernyő és a turbo-hardver mondhatni tökéletes lenne egy oldalra scrollozó, szélsebes játékhoz, az interneten fellelhető képek is bíztatónak tűntek.
A végeredmény azonban mégis csak gyenge.
A Sonic Rivals bár gyönyörű és hozza a fákat kidöntő szupertempót sebességben, mégis hiány- zik belőle az, ami élvezhetővé tenné. A magyar videojátékos számára talán a Sonic 2 a legis- mertebb, azt a játékot adták annakidején a Megadrive II-höz. Az öreg, klasszikus játéknak volt a főjáték mellett egy bónusz opciója, amiben osztott képernyőn lehetett egymással versenyezni, hatalmas móka volt. A rongyosra játszott játék pályáit fejből tudta az ember és valóban az számított, hogy ki az ügyesebb. A PSP-s inkarnáció azonban csak erre a versenyzésre épül, de unalmasabb, gép elleni párbaj formájában.
Az első probléma, hogy a történet egy mondvacsinált hülyeség. Eggman (vagy sokkal kúlabb nevén: Dr. Robotnik) készít egy fényképezőgét, amivel fotókártyát csinálhat bárkiből, akit levakuz. Tails-t és Amy-t már el is csípte, Sonic pedig magától értetődő módon ki akarja szabadítani őket.
Így van ezzel az öreg haver, Knuckles is, de ahelyett, hogy egymást segítenék a söndisznóval a cél érdekében, ők előre borítékolják Eggman feletti győzelmüket és inkább egymással kezdenek versenyezni abban, hogy ki szerzni vissza hamarabb a kártyába zárt haverok szabadságát.
Rém ötletes.
6 világon (azokon belül pedig 2-2 act-on) kell végigrohanni egymást felrúgva, leütve, fagyasztva, szénné égetve. Ha Knuckles (vagy valamelyik másik szereplő: Shadow, Silver, stb.) ér be hamarabb a célba, akkor a pályát előlről kell kezdeni.
Ez egy ilyen "fantasztikus", a versenyfutásról szóló játék, amelyben a nyeremény egy halom picike kártya, amit a főmenüben lehet nézegetni. Ha kigyűlnek a Chaos Emerald lapok, akkor talán még Super Sonic-ká is át lehet változni..
A legnagyob hiba az, hogy nincs alapjáték, tulajdonképpen maga az egyszerű verseny az, amit a SEGA nyújtani tud. A pályákon nincs semmi felfedeznivaló és bár hosszúak, a végéig történő eljutáshoz szükséges idő felében akár hátra is lehet dőlni: Sonic magától fog rohanni a loopokon körbe, a speed-boostereken át, a csöveken keresztül. Interaktivitási lehetőség közel zéró.
Ahol tehet az ember valamit, ott viszont gyorsan kellene reagálnia, olyannyira, amennyire az emberi szervezet nem képes. Szakadékot nem lehet átugrani, ha nem látjuk, hogy jön, ellenfelet nem lehet kikerülni, ha századmásodpercnyi idő van csak megjelenése és az ütközés közt.
A játék emiatt nehéz, a pályákat meg kell tanulni a sikerhez, már annak, akinek marad kedve hozzá, hiszen a mesterséges intelligencia is annyira rossz, mint egy ócska autós játékban. Ha jó vagy, ha nem, az ellenfél vagy előtted lesz kicsivel vagy ott lohol a sarkadban.
Elszórva található néhány ellenfelet szivató fegyver is (a lá Mario Kart), amelyek bárhol elsüthetők és szinte minden esetben kikerülhetetlenek.
A világok végén pedig jön a boss, vagyis Dr. Robotnik valamelyik gépszörnyében. Ezek a részek lennének a legérdekesebbek, de sajnos nagyon könnyen teljesíthetők. A tényleges kihívás az, hogy a főnök támadásai mellett elkerüljük az alánkrugással próbálkozó barátunkat.
Összegezve a játék nagyon szép, a pálya alkotóelemei közt is rengeteg visszatérő sonicos alkatrész van, gyalázat, hogy ilyen grafikai megvalósításhoz csak ennyire selejt tartalmat tudtak összeszerelni.
A zene közel sem az, mint amit a Dreams Come True nyújtott régen, inkább valami reszelős fémtechno, magas bps-sel.
A történet, ahogy már szó esett róla teljesen felejtős, de inkább idegesítő, hiszen a szereplők motivációja nem tiszta vagy ha az, akkor azzal ellentétesen cselekszenek.
Elvileg lehet 2 játékos módban, ember ellen is versenyezni, ott viszont lassulások tapasztalhatók a netes információk szerint (nem sikerült senkit sem rábírni egy párbajra).
Sajnos nem ez az a játék, ami miatt PSP-t vesz a játékos és Sonic is csak koptatja vele a már amúgy sem túl fényesen ragyogó nevét. Pedig isteni Klonoa 2 formát lehetne gyúrni ebből az alapanyagból..