A Sony a délelőtti support lapok frissítése után végre a PlayStation hivatalos blogján is részletesebben beszélt a következő generációs konzoljuk visszafelé kompatibilitásáról. Lássuk röviden mit tudhattunk meg!
Mi az amivel játszhatok az új konzolon?
A Sony eddigi tesztjei alapján a PlayStation 4 konzolra megjelent mintegy 4000 cím 99%-a már az első nap probléma nélkül futtatható lesz a next-gen konzolon. Ezek között természetesen megtalálható minden PlayStation exkluzív és számos nagysikerű third party alkotás is. Kiemelték az idei év sikercímeit, mint a The Last of Us Part II és a Ghost of Tsushima - utóbbi esetében azóta a fejlesztőcsapat már reagált is twitteren:
“A PS5 tulajok a Game Boost segítségével kapnak majd egy külön opciót, aminek a segítségével 60FPS-ig engedjük ki a határokat. A töltési idő pedig már PS4-en is elég jó volt, de csak várj, ameddig meglátod PS5-ön!”
Mi az a Game Boost?
Bizonyos PlayStation 4 címek esetén a fejlesztők könnyedén elérhetik majd a bűvös 4K/60FPS párost, ezeket a játékokat azonban fel kell készíteni a magasabb felbontásra és képkocka számra - mint a napokban bejelentett For Honor esetében. Előnyben lesznek azok az alkotások, amelyek már most dinamikus felbontást használnak és nincsenek fix FPS számra korlátozva. Ezek minden plusz erőfeszítés nélkül kihasználhatják a nagyobb erőforrást. A kompatibilis játékok listáját és a fél mondattal belengetett UX bővítések kifejtését később osztják majd meg.
Hogyan játszhatok a régebbi címekkel az új konzolon?
A digitális vásárlások esetén elég pusztán letölteni a kívánt játékot, vagy a PlayStation 4 hardveréről helyi hálózaton vagy valamilyen kompatibilis adathordozón átmásolni az új masinára. Ez természetesen a korábbi PlayStation Plus címekre is vonatkozik. Lemezes játékok esetén szükség lehet azonban a behelyezéskor egy frissítés letöltésére, amit automatikusan elvégez a rendszer - játék közben azonban a lemeznek a gépben kell maradnia.
Mi a helyzet a régi mentéseimmel?
Ha PlayStation Plus előfizető vagy, akkor a mentéseid természetesen automatikusan szinkronizálásra kerülnek a felhőn keresztül. Mindenki más számára a hagyományos adathordozókon is lehetőségük lesz átmásolni a korábbi előrejutásukat és probléma nélkül folytatni a játékot a következő generációs konzolon.
A cross-platform címek esetében viszont továbbra is a fejlesztőkön múlik, hogy a next-gen update után vihetjük-e magunkkal a mentett állásainkat. A lehetőség adott.
Mi a helyzet a VR játékokkal?
A PlayStation VR jelenlegi verziója kompatibilis a PlayStation 5 platformmal, ahogy a korábban megjelent játékok is szinte maradéktalanul használhatóak maradnak - lásd a kivételt lentebb. Az új konzol kamerája azonban nem látja el ezt a feladatot, így a headseten kívül a régi PlayStation kamerát és természetesen a DualShock 4 és Move kontrollereket is magunkkal kell hoznunk - ehhez ingyenesen érhetünk majd el adaptert.
Szóval mi a helyzet a kontrollerekkel és kiegészítőkkel?
A DualShock 4, a Move Motion Controller és a PlayStation VR Aim Controller irányítóján túl minden hivatalosan licencelt beviteli eszköz is használható marad a következő generációs konzolon a PlayStation 4 játékok esetében. A különböző hivatalos arcade stickek, szimulátor kellékek és kormányok pedig a PlayStation 5 címek esetén is ugyanúgy munkára foghatóak. Hasonlóan a közelünkben tarthatjuk megbízható Platinum és Gold Wireless Heatsetünket, de bármilyen másik fejhallgató is működésre bírható USB porton vagy hagyományos jack csatlakozón keresztül.
Milyen címekkel nem játszhatok majd az új konzolon?
A hivatalos support oldal arra is felhívta a figyelmet, hogy induláskor tíz olyan PlayStation 4 játékról tudnak, amelyek nem lesznek kompatibilisek az új konzollal valamilyen okból. Nyilván ez a lista a későbbi rendszerfrissítésekkel soványabb is lehet - remélhetőleg a több millió felhasználó intenzív tesztelése miatt nőni viszont nem fog...
+ DWVR
+ Afro Samurai 2 Revenge of Kuma Volume One
+ TT Isle of Man - Ride on the Edge 2
+ Just Deal With It!
+ Shadow Complex Remastered
+ Robinson: The Journey
+ We Sing
+ Hitman Go: Definitive Edition
+ Shadwen
+ Joe's Diner
Időközben az egyik PlayStation VR játék fejlesztője már reagált is a problémára az egyik közösségi felületen:
“A DWVR egyik fejlesztője vagyok. Már dolgozok a javításon amivel elkerülhető a hiba. Remélhetőleg még a PlayStation 5 megjelenése előtt frissíteni tudom a játékot.”
Milyen limitációk vannak még az új konzolon?
A SHARE menü a konzol ezen funkcióinak átalakítása miatt nem lesz elérhető, viszont a gyorsgombok továbbra is működnek majd. Helyette a Create panel fogad majd minket - aminek bővített funkcióiról még nem beszéltek. Kiemelték továbbá, hogy minden játék esetén automatikusan bekapcsol a HDR opció, így ha ez problémát jelent, akkor a rendszer menüjében tehetünk ellene. Ezen kívül természetesen a PlayStation 4 specifikus megoldások, mint az In-Game Live from PlayStation, a PS4 tournaments és a PS4 Second Screen applikáció szintén nem lesz elérhető az új konzol alól.