The Suicide of Rachel FosterTeszt

Habár sok dolog miatt jogosan kritizálhatók a sétálószimulátorok, az kétségtelen, hogy az elmúlt öt év során elég szépen körvonalazódott, hogy mi működőképes ezekben a játékokban és mi kevésbé. Ha nem is tudjuk őket összehasonlítani az interakciók minősége és mennyisége vagy a változatos játékmenet szerint, annál nyilvánvalóbbak tudnak lenni a különbségek abban, hogy milyen a párbeszédek vagy monológok színvonala, a karaktereket mennyire sikerült többdimenzióssá varázsolni és az egyébként teljesen halott külvilág miként elevenedik meg a történéseken vagy visszaemlékezéseken keresztül. A lore kiépítése, ami egy szerepjátékban esetleg “csak” járulékos elem, itt maga az esszencia, ha ez nincs rendjén, akkor onnantól nagyjából semmi más sem lesz.

Azért tartottam fontosnak ezzel a bevezetővel kezdeni a The Suicide of Rachel Foster tesztjét, mert a vizsgált játék mintapéldája annak, hogy attól, hogy valaki megérti egy-egy zsáner alapmechanizmusait, még egyáltalán nem biztos, hogy képes is maradandót alkotni benne. Az alapfelállás itt is rendkívül ígéretes, adott egy múltbéli konfliktus, egy ígéretes helyszín és egy problémákkal teli főszereplő. Több mint tíz évvel ezelőtt apuka megcsalta egy tizenhat éves lánnyal anyukát, aki erre rájön, majd közös lányukat autóba ültetve örökre elköltözik. A csábító (vagy megrontott, ha a másik irányból nézzük) Rachel öngyilkos lesz, évekkel később meghal az anya, majd nem olyan rég az apa is. Örökségként egy hegyi szállodát hagy a lányára, aki azóta nem járt ott, hogy anyja még tiniként elrángatta őt onnan. Most visszatér az elhagyatott épületbe, hogy szembenézzen a múlttal és saját zavaros gondolataival. Ez az alapfelállás, a rendelkezésre álló eszközök pedig nem sok meglepetést tartogatnak: napról napra egyre nagyobb területeket járunk be a szállodából, amit egy hóvihar teljes egészében elzár a külvilágtól, közben pedig telefonon tartjuk a kapcsolatot egy ismeretlen férfival, akivel egyre szorosabb kapcsolatba kerülünk.

A játék felépítésében és működésében alaposan emlékeztet a Firewatchra: minden nap ugyanabból a szobából kiindulva fedezzük fel egyre jobban a külvilágot, közben pedig egy ismeretlen hanggal tartjuk a kapcsolatot, aki egy kicsit mindig többet tud mindenről, mint mi magunk. Aztán a szálloda feltárása közben egyre inkább minden szál az öngyilkos Rachel felé vezet, így nem is ér meglepetésként az, hogy jó évtizedes halála nem zárult le mindenkiben, többek között mi is egyre több elfojtott emléket engedünk szabadjára. A végére teljesen kiderülnek a lány halálának részletei, az odavezető négy órás út pedig... szinte eseménytelen. Na nem úgy, ahogy a sétálószimekben általában telik az idő, hanem ahogy egy közepes történetet szoktak elmesélni közepes eszközökkel.

A legnagyobb gond, hogy a szálloda maga nincs eléggé kihasználva, pedig kellően hatalmas. Ilyen típusú játékokban minden egyes tárgynak meg kell, hogy legyen a maga története és minden szobának a maga szerepe. Itt az épület felén csak átrohanunk, de ahol valami érdekeset látnánk, ott se igazán tudunk meg semmit az adott kép vagy szoba történetéről. A beszélgetések sincsenek igazán jól felépítve, sok rövid, jól megírt párbeszéd helyett kevesebb, de nagyon hosszú beszélgetést fogunk végighallgatni, amivel az a baj, hogy általában a végén tudjuk meg, hogy most épp hova kellene mennünk és mit kellene csinálnunk, tehát előtte két percig csak állunk és a falat bámuljuk a beszélgetést követve. Ezután felkerekedünk, de ahelyett, hogy menet közben jönnének a sziporkázó párbeszédek, inkább csendben jutunk célba, ahol újabb hosszú beszédet hallgathatunk meg egy helyben állva. Kalandjátékos elemek vagy feladványok nincsenek, de ez még nem lenne akkora probléma, ha dramaturgiailag jobban lenne felépítve a csúcspont felé vezető út, végül is egy halálesetet nyomozunk ki. De csak apróbb meglepetéseket kapunk, itt-ott kisebb váratlan, néha kiszámítható fordulatokkal.

A Rachel Forster kategóriáján belül nem rossz játék, csak éppen ritkán képes kilépni a középszerűségből. A fent már említetteken kívül igaz ez audiovizuális értelemben is, sokkal több és érdekesebb hang- és fényjátékot elbírt volna egy tomboló viharral körbezárt elhagyatott szálloda. Maga a négy órás hossz önmagában nem lenne problémás ebben a műfajban, nagy kár, hogy ebből legalább egy órát önszorgalomból tettem hozzá azzal, hogy bejártam az összes olyan szobát, aminek annyi a szerepe, hogy nélkülük nem lenne hiteles a szálloda alaprajza. A játék befejezése után azt éreztem, hogy amit kaptam, annak valamiféle pre-alpha verziónak kellett volna lennie, és ezt kellett volna dúsítani a fejlesztés második körében további eseményekkel, történésekkel, jobban megírt párbeszédekkel és rejtéllyel. Így sajnos félkész hatást kelt (habár a története kerek és következetes, ez vitathatatlan) és nem viszi semmivel sem előrébb a sétaszimeket.

***The Suicide of Rachel Foster | Platform: PC (tesztelt) |

Ár: 17 EUR | Kiadó / Fejlesztő: Daedalic Entertainment / ONE-O-ONE GAMES | Megjelenés: 2020. február 19.***