Gran Turismo 5 csak 2008 végén?

dragCsető Zsolt2007.07.03. 10:00

Kazunori Yamauchi, a Polyphony Digital vezére jó szokása szerint ezúttal sem szeretné elkapkodni legújabb projectjét, így vélhetően csak 2008 végén fog a boltokba kerülni a Gran Turismo 5.

A legtöbb időt Yamauchi állítása szerint ezúttal is az autók rendkívül részletes lemodellezése igényli, hiszen míg a PS1-es eredeti esetében mindösszesen egy, a PS2-es harmadik résznél pedig 30, addig a készülő ötödik rész esetében már nem kevesebb, mint 180 napot igényel egy-egy négykerekű virtuális másának elkészítése - ráadásul a játékban szereplő autók összlétszáma ezúttal már alulról fogja sűrulni a bűvös ezret.

Nagy szomorúságunkra kiderült az is, hogy sajnos most sem találunk majd törést a játékban: a Yamauchi által megálmodott tökéletes törésmodellhez alaposan bele kellene nyúlniuk a kocsik fizikai modelljébe, és egyenként le kellene modellezniük az autók egyes elemeit, beleértve a velük kapcsolatos fény-árnyék effekteket is, amire egyszerűen nincs már idejük - arról nem is beszélve, hogy sok autógyártó nem szeretné látni ripityára tört modelljeit a játékban.

Igaz, a fenti miatt korábban is csupán a versenyautók esetében akartak törést, hiszen ott kevesebb a macera a licenszekkel, és lehet, hogy nem is kell teljesen lemondani erről a feature-ről, később, letölthető bővítményként ugyanis lehetséges, hogy a későbbiekben viszontlátjuk majd - a beígért letölthető kocsik mellett.

A türelmetlen GT fanatikusok jelenleg a PlayStation Network-ről ingyenesen letölthető Gran Turismo HD Concept-tel üthetik el az időt, év végén pedig egy nagyobb betekintést is kapnak majd a készülő ötödik részbe az ekkor debütáló Gran Turismo 5 "Prologue"-nak köszönhetően.

Fatal Frame 2: Crimson Butterfly Remake

23 órája
4

Menjetek a hétvégén a Budapest Comic Con-ra

1 napja
4

Hétzáró mérföldkövek – ez történt pénteken

Benne: Crimson Desert, Lords of the Fallen, Hard West II.

1 napja
2

Dread Delusion - a konzolos változat

2 napja
1

Bemutatkozott a Hoarder, leáll a Red Storm Entertainment – ez történt csütörtökön

Továbbá: Shenmue III Enhanced, Fields of Aaru, Kena: Bridge of Spirits, Neptunia Unlimited, Vampire Crawlers, Echoes of Aincrad, Easy Delivery Co., Lies of P.

2 napja
1

Project Songbird

2 napja
3

Hírek az űrből – ez történt szerdán

Benne: Saros, Exodus, Cleaner Company, Lost & Found, The Triple-i Initiative, Dark Scrolls, Vanishing Starlight, ARIE: Moonprayer.

3 napja
5

Újdonságokkal jön a PS5-ös Starfield, lezárult a Subnautica 2-per – ez történt kedden

Továbbá: Death Stranding 2, MindsEye, Grime II, Sound System, Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains, Momento, Kusan: City of Wolves, Absolum, Bus Bound.

4 napja
1

Game Pass: március utolsó hetei

Disco Elysium. Absolum. Nova Roma. Többek között ezekkel a játékokkal frissül a Microsoft előfizetéses könyvtára.

5 napja
4

Frissült a PS5 Pro PSSR, előbb jön a LEGO Batman – ez történt hétfőn

Továbbá: My Little Puppy, Sekiro: No Defeat, Resident Evil Requiem.

5 napja
3

Az Nvidia ledobta az atomot az AI-alapú bevilágítást bevezető DLSS 5 technológiával

5 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #12

6 napja
3

Forgotlings

6 napja
9

A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

Inon Zur arról beszélt egy nemrég adott interjújában, hogy idő kell, amíg az emberek meglátják a nagyságot a Starfieldben.

7 napja
7

Tiny Garden - a Nintendo Switch változat

7 napja
2

Konzolra érkezik a gamer AI – ez történt pénteken

Benne: Gaming Copilot, Slay the Spire II, Subnautica 2, BrokenLore: FOLLOW és a Slitterhead fejlesztőinek új játéka.

8 napja
7

Pink Noise

A Pink Noise egy horror irányba kacsintgató vizuális regény, melynek a főszereplői egyik pillanatról a másikra a saját személyes Poklukban találják magukat.

8 napja
2

Insider Trading - Aki mozgatja a szálakat

9 napja
5

Future Games Show játékdömping – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crimson Desert, Borderlands 4, Trash Goblin, Tomb Raider I-II-III Remastered, Etrange Overlord, Dread Delusion,

9 napja
4

Pokémon Pokopia – Szeresd meg hát mind!

2026.03.12.
8